search

A teniszt is érintik a korlátozások.

Minden olasz bajnoki meccset, valamennyi sporteseményt azonnali hatállyal felfüggesztettek. A franciák csak zárt kapus sportrendezvényeket engedélyeznek.

A kaliforniai Indian Wells kéthetes ATP1000-es szupertornáját sem tartják meg.

 

A koronavírus-járvány terjedése miatt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) április 3-ig minden sportesemény megrendezését felfüggesztette – közölte a szervezet hivatalos honlapján.

Olaszországban már eddig is komolyan befolyásolta a sporteseményeket a járvány. Számos mérkőzés elmaradt a labdarúgó-bajnokságban, de amelyeket megrendeztek, azokat is zárt kapuk mögött.

A kerékpársportban elhalasztották a tirrén-adriai körversenyt és a világ egyik legjelentősebb egynapos versenyét, a Milánó–Sanremót, az alpesi sízők Cortina d'Ampezzóba tervezett világkupadöntőjét is törölték.

Franciaországban  április 15-ig minden sportesemény zárt kapus lesz az országban – ez a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság összes mérkőzésére és a válogatott találkozóira is vonatkozik.  A kluboknak lehetőségük van maximum ezer szurkolót beengedni a mérkőzésekre, de dönthetnek úgy is, hogy inkább zárt kapus meccset rendeznek.

Ami a teniszt illet: az ATP hétfőn jelentette be, hogy március 12-22. között a kaliforniai Indian Wells nagyszabású viadalát nem rendezik meg.

Az ITF versenyprogramja is sok helyen változik. Március-áprilisban Olaszországban Santa Margherita Di Pula öt 25 ezer dolláros koedukált versenyét érinti a törlés, de lemondtak, vagy későbbi időpontra helyeztek franciaországi, németországi, norvégiai tornákat is, Kínában is maradnak el viadalok, Japánban pedig egyelőre semmilyen nemzetközi tenisztornát nem rendeznek meg. A szlovák kormány egy hónapra minden sporteseményt zárolt, Pozsonyban törölték a 15 ezres férfi versenyt, s májusban a 100 ezres tornát.

Nagy kérdés, hogy mi lesz az áprilisi budapesti Fed Kupa világdöntővel, s az azt követő hétre ütemezett ATP250-es versennyel.

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte már meghaladja a 100 ezret. Európában éppen Olaszországban terjed a leginkább, ahol hétfő délutánig 7142 fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig 366.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline