search

A Bókay kertben, a Golden Ace Sport and Tennis Club pályáin rendezik meg csütörtökön a Magyar Speciális Olimpia Szövetség országos egyéni és páros teniszbajnokságát.

 

Orbán-Sebestyén Katalin, az MSOSZ tenisz szakágvezetője elmondta, hogy rekord létszámú mezőny szerepel majd, 81 résztvevővel délelőtt 9 órától délután fél négyig zajlanak majd az értelmi fogyatékossággal élő sportolók küzdelmei, közben 10 órakor lesz a rendezvény ünnepélyes megnyitója.

Kiemelt része lesz az eseménynek a fogyatékos sport világában egyedülálló Special Olympics Unified Sports Program (egyesített sport) párosverseny, amelynek célja az INKLÚZIÓ hirdetése és népszerűsítése.

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) „Egyesített Sport Program”-ja (Unified Sports) a világon mindenhol hivatalos versenyszám az SO-ban, így az egyesített tenisz párosverseny is, amely a világbajnokságon és a világjátékokon is az egyik legnépszerűbb esemény volt.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség 1989 óta működik. A hazánkban mintegy 300 ezer értelmi fogyatékossággal élő ember számára az egyik legfontosabb cselekvési lehetőség a sport. Állapotuk miatt azonban igen kevés lehetőség kínálkozik arra, hogy az ép emberekkel azonos körülmények között részesülhessenek a mozgás és a sport minden áldásában.

A magyar sportolók 2019 márciusában az Abu Dhabi Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon összesen 69 érmet szereztek, köztük négy teniszező is versenyzett a világeseményen. Keresztesi Alexandra, Sárosi Balázs, Kelemen Zsombor és Cservenka István képviselte a sportágat az Egyesült Arab Emírségekben. A teniszezők összesen 4 érmet gyűjtöttek be, 1 aranyat, 3 ezüstérmet és 2 db 4. helyezést értek el.

A csütörtöki program:

9.00 – 10.00: Érkezés, melegítés
10.00 – 10.30: MEGNYITÓ
10.30 – 11.30: Piros, narancs, zöld és sárga divízionálások
11.30 – 13.00: Piros, narancs versenyek
13.00 – 13:30: Eredményhirdetés
11.00 – 14.00: Zöld és sárga egyéni és páros versenyek
14.00 – 15.30: Eredményhirdetés

 

so 2so 2

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline