search
Kéki Márk
Kéki Márk

Nagy csatákat és méretes meglepetéseket hozott a 2 millió forint összdíjazású HE-DO fedett pályás felnőtt országos bajnokság főtáblás küzdelmeinek csütörtöki játéknapja.

A férfiaknál búcsúzott az 1. kiemelt Madarász Gergely és a 2. helyen jegyzett Vörös Máté is: a győri Kéki Márk és a Bregyó színeiben versenyző Sallay Péter egyaránt a tíz pontos meccs-tie-break során biztosította helyét a negyeddöntőben.

 

Búcsúzott a boglári Kis-Balázs Rafael (4.) is, így az urak mezőnyében mindössze három kiemelt játékos maradt a legjobb nyolc között.

A hölgyeknél kevesebb volt a meglepetés, élvezetes mérkőzés azonban itt is akadt bőven. Az első öt kiemelt még versenyben van.

A tapasztalt Bukta Ágnes továbblépése nem meglepetés, érdekes csata lesz majd az 1. kiemelt Lukács Vanda elleni mérkőzése a négy közé jutásért. A fiatalok közül kikapott ugyan a pécsi Bartha Panna és a Future TT csapatában szereplő Matkó Réka, ám mindketten jól játszottak, szoros mérkőzésre késztették vetélytársukat. 

 

HE-DO fedett pályás magyar bajnokság

FÉRFIAK

Selejtező döntők:
Taskovics Teodor (Halasi TC) - Dulganov Richárd (Budaörs SC, 1.) 7:6(5), 7:6(4)
Tállay Miklós (Pasarét TK) - Nagy Attila (Városmajor (8.) 6:1, 6:0
Drágár Péter (MTK) - Páll Marcell (Tenisz P.) 6:2, 6:2
Haunold Máté (MTK, 4.) - Szellő Ádám (MTK, 7.) 6:3, 6:4

Főtábla:

1. forduló
Madarász Gergely (Diego SC, 1.) – Metykó Mátyás (Római TA) 6:1, 6:0
Kéki Márk (Panakor Győr) – Szebeni Dániel (Római TA) 6:1, 6:1
Héjjas Csongor (Római TA) – Miljanic Marko (MAFC, WC) 7:5, 6:2
Bartakovics Marcell (Kőszegi SE, 8.) – Kisantal Dominik (Pasarét TK) 6:2, 5:7, 10-4
Fajta Péter (Győri AC, 3.) – Dulganov Richárd (Budaörs, LL) 6:2, 6:3
Balla Péter (Pasarét) – Koczka Patrik (Co-Op Star) 6:4, 6:4
Haunold Máté (MTK, Q) – Varga Tóth Olivér (Budaörs) 6:3, 7:6(5)
Buzonics Dominik (Tenisz Műhely) – Cseresznyés Máté (MTK, 5.) 6:4, 6:2
Szendrői László (Budaörs, 7.) – Kincses Kristóf (MTK, WC) 6:2, 6:0
Nyárádi Csanád (MESE) – Taskovics Teodor (Halasi TC, Q) 6:3, 6:4
Velcz Zsombor (Match Point) – Drágár Péter (MTK, Q) 6:0, 6:1
Kis-Balázs Rafael (BBTC, 4.) – Sztasák Jonatán (MTK) 6:4, 6:4
Deli Mihály (Tenisz Műhely) – Zeljenka Martin (Fagyas TC, 6.) 2:6, 6:2, 10-7
Szellő Ádám (MTK, LL) – Tállay Miklós (Pasarét, Q) 6:0, 6:1
Sallay Péter (Bregyó TE) – Belkovics Achilles (MTK, WC) 6:1, 6:3
Vörös Máté (MTK, 2.) – Szombathelyi Benedek (MAFC) 6:2, 6:3

2. forduló
Kéki – Madarász (1.) 3:6, 6:4, 10-8
Bartakovics (8.) – Héjjas 6:3, 7:6(2)
Fajta (3.) – Balla 6:3, 6:3
Buzonics – Haunold 6:3, 6:4
Szendrői (7.) – Nyárádi 6:0, 6:3
Velcz – Kis-Balázs (4.) 6:7(5), 6:1, 10-3
Deli – Szellő 4:6, 6:4, 10-7
Sallay – Vörös (2.) 7:6(5), 3:6, 10-1

Negyeddöntők:
Kéki – Bartakovics (8.)  7:6, 6:1
Fajta (3.) – Buzonics 6:2, 6:0
Velcz – Szendrői (7.) 6:2, 6:4
Sallay – Deli 6:4, 6:2

Elődöntők, szombaton:
Fajta (3.) – Kéki
Velcz – Sallay

Páros

1. forduló
Balla Péter, Madarász Gergely (Pasarét, Diego, 1.) – Dienes Krisztián, Dienes Márk (Fővárosi Vízművek) 6:1, 6:3
Drágár Péter, Sztasák Jonatán (MTK) – dr. Boros Miklós, Visontai Márk (MTK) 6:0, 7:5
Deli Mihály, Hermán Benedek (Tenisz Műhely, UNIK SE) – Kisantal Dominik, Cseresznyés Máté (Pasarét, MTK, 4.) 7:6(4), 2:6, 11-9
Buzonics Dominik, Lukács Iván (Tenisz Műhely) – Belkovics Achilles, Miljanic Marko (MTK, MAFC) 6:2, 7:6(3)
Szombathelyi Benedek, Zsigrai László (MAFC, Városmajor) – Dulganov Richárd, Haunold Máté (Budaörs, MTK) 6:3, 2:0, feladta
Bartakovics Marcell, Varga-Tóth Olivér (Kőszegi SE, Budaörs, 3.) – Kincses Kristóf, Nyárádi Csanád (MTK, MESE) 6:3, 3:6, 10-7
Dobák Bálint, Tildi Balázs (UNIK SE, Match Point) – Hornung Gábor, Kisantal Botond (BBTC, MTK) 6:3, 3:6, 10-6
Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor, MTK, 2.) – Salamon András, Tállay Miklós (Pasaréti TK) 6:2, 6:2

Negyeddöntők:

Balla, Madarász (1.) – Drágár, Sztasák
Deli, Hermán – Buzonics, Lukács
Bartakovics, Varga-Tóth (3.) – Szombathelyi, Zsigrai
Kéki, Vörös (2.) – Dobák, Tildi

NŐK

Selejtező döntők:
Bukta Ágnes (MTK, 1.) - Ferenczy Szilvia (MTK) 6:1, 6:2
Fabbri Perla (MTK) - Faludi Vivien (SVSE, 6.) 6:3, 6:2
Murzsa Gréta (MTK) - Komiszár Lilla (DEAC, 3.) 6:2, 6:2
Salamon Eszter (Marso TC, 4.) - Thodory Lili (MTK) 6:2, 5:7, 10-4

Főtábla:

1. forduló
Lukács Vanda (MTK, 1.) - Udvardy Luca (Kiskút TK, WC) 6:0, 6:0
Berényi Eszter (Tenisz Műhely, WC) - Bordás Patrícia (SZVUK SE) 6:2, 6:0
Bukta Ágnes (MTK, Q) - Nagy-Békési Bíborka ((MTK) 6:2, 3:6, 10-5
Földeák Kata (MTK, 7.) - Kurdi Dóra (Future TT) 6:2, 6:0
Fárbás Réka (Kiskút TK, 3.) - De Paola Viviana (Fortuna SE) 6:2, 7:5
Baranyai Dóra (Dunakeszi TK, WC) - Szabó Laura (Budaörs) 4:6, 6:0,10-2
Murzsa Gréta (MTK, Q) - Ferenczy Szilvia (MTK, LL) 2:6, 6:3,11-9
Major Stella (Gellért SE, WC) - Müller Nikoletta (Budaörs, 6.) 5:7, 6:4, 10-6
Kántor Anna (MTK, 8.) - Punyi Anna (Budaörs) 6:1, 6:0
Fabbri Perla (MTK, Q) - Salamon Eszter (MTK, Q) 6:3, 6:3
Bartha Panna (Pécs VTC) - Kállai Szófia (Pasarét TK) 6:1, 6:2
Kovács Zita (Győri AC, 4.) - Kabina Kuinga (Fortuna SE) 6:3, 6:0
Molnár Kitti (Metro RSC, 5.) - Pécsi Réka (Római TA) 6:0, 6:0
Jánosi Luca (GYAC) - Varga Viktória (Marso TC) 6:2, 6:0
Matkó Réka (Future TT) - Wiandt Viktória (SZVUK SE) 6:1, 6:3
Drahota-Szabó Dorka (Sportmánia, 2.) - Tállay Luca (Pasarét) 6:0, 6:0

2. forduló
Lukács (1.) – Berényi 6:3, Berényi feladta (sérülés
Bukta – Földeák (7.) 6:2, 6:2
Fárbás (3.) – Baranyai 3:6, 6:1, 10-8
Murzsa – Major 6:3, 2:6, 10-6
Kántor (8.) – Fabbri 6:2, 6:4
Kovács (4.) – Bartha 4:6, 6:2, 10-8
Molnár (5.) – Jánosi 6:4, 6:4
Drahota-Szabó (2.) – Matkó 7:5, 7:6(3)

Negyeddöntő:  
Lukács (1.) – Bukta
Fárbás (3.) – Murzsa
Kovács (4.) – Kántor (8.)  
Drahota-Szabó (2.) – Molnár (5.)  

Páros:
1. forduló
Kántor Anna, Kovács Zita (MTK, GYAC, 1.)
bye
Baranyai Dóra, Kurdi Dóra (Dunakeszi, Future TT) – Kállai Szófia, Tállay Luca (Pasarét TK) 7:5, 6:2
Matkó Réka, Plasek Lilla (Future TT, 4.)
bye
De Paola Viviana, Molnár Kitti (Fortuna SE, Metro RSC) – Bodó Blanka, Ferenczy Szilvia (MTK) 6:2, 6:2
Jánosi Luca, Punyi Anna (GYAC, Budaörs) – Bak-Szabó Norina, Salamon eszter (Top Sport, Marsó TC) 6:1, 6:3
bye
Bartha Panna, Wiandt Viktória (Pécs VTC, SZVUK SE, 3.)
Murzsa Gréta, Thodory Lili (MTK) – Faludi Vivien, Olasz Adél (SVSE, Tenisz Műhely) 6:3, 6:2
bye
Fárbás Réka, Földeák Kata (Kiskút TK, MTK, 2.)

Negyeddöntők:
Kántor, Kovács (1.) – Baranyai, Kurdi
Matkó, Plasek (4.) – De Paola, Molnár
Bartha, Wiandt (3.) – Jánosi, Punyi
Fárbás, Földeák (2.) – Murzsa, Thodory

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline