search
A tavalyi versenyen is sok magyar díjazott volt. A fotón dr. Budai Zsuzsánna, Schubert Éva, Péceli Edit és Kende László a trófeákkal
A tavalyi versenyen is sok magyar díjazott volt. A fotón dr. Budai Zsuzsánna, Schubert Éva, Péceli Edit és Kende László a trófeákkal

Kedden kezdődik a Park Tenisz Klub pályáin az ITF szenior sorozatothoz tartozó, Grade 1 fokozatú nemzetközi viadal, a Hungarian Indoor Championship Körmöczy Zsuzsa emlékverseny.

A szervezők arról számoltak be, hogy rekordszámú nevezés érkezett, 285 induló vesz ütőt a kezébe a vasárnapig tartó rangos versenyen.

 

A keddi nyitányon (10 óra) rögtön magyar rangadókra is sor kerül: a 80+ korcsoportban az 1. kiemelt Fegyveres Péter ellenfele Szabadits Ödön lesz. A 85+ kategóriában Judik Zoltán (2.) és Lakó László mérkőzik egymással. A 75 esztendősöknél a 3. kiemelt Bakonyi Levente lengyel, Pohly Ferenc pedig szerb vetélytárs ellen lép pályára. A délelőtti programban kerül sor a 70+ mezőnyében az 1. kiemelt Fuchs Anna és a brit Belinda Blackburn összecsapására.

Az elmúlt héten Seefeld adott otthont a nagymúltú kontinentális viadalnak, a 44. European Senior Open küzdelmeire, ahol már sok induló jelezte, következő úticélja Budapest lesz. Az ausztriai tornán viszonylag kevés magyar induló volt. Az Ulm városában élő és dolgozó Böröcz (Gáspár) Katalin párosban Ellen Neumann társaként a döntőig jutott az 55+ korcsoportban, a hazai veterán szövetségben is aktívan tevékenykedő Román Ferenc pedig a 70-eseknél az egyesben elszenvedett szoros vereség után megnyerte a vigaszág küzdelmeit, s párosban is nagyszerűen szerepelt - mint mondta a szőnyeg viszonylag szokatlan volt számára, ám a "bejáratott" pesti salakon igyekszik a főtáblán is minél előrébb lépni. Nyitányként kedden délután az olasz Alessandro Bonci ellen lesz lehetősége a bizonyításra.

A magyar kiemeltek közül a 65-ösöknél 3. helyen jegyzett Orosz Györgynek lengyel, a 4. kiemelt Pázmándi Józsefnek brazil ellenfele lesz kedd délután, a 60-as korcsoportban Feke Mihály (5.) osztrák, Berkó Ervin (6.) lengyel teniszező ellen kezd.

Érdemes lesz tehát már a keddi nyitónapon kilátogatni a Feneketlen tó melletti Park Tenisz Klubba, ahol nyolc pályán zajlanak majd a mérkőzések - s köszönhetően a szenior szövetség és a SmarTeniScoring eredményjelző és szervasebesség-mérő rendszert kifejlesztő székesfehérvári Trixel Kft  együttműködésének az egyes sátrakban zajló meccsek állása a klubházban elhelyzett monitoron is figyelemmel követhető.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline