search

Az U14-es tenisz magyar bajnokság támogatói a debreceni teniszcsarnok építészeti és burkolati különlegességeit is bemutatták.

A HUNÉP és a Globál Sport az építkezésről, a holland Pulastic cég a burkolatról számolt be a szakmai előadáson.

 

Szerdán zárult a 14 esztendősök magyar fedett pályás bajnoksága a Debreceni Egyetem teniszközpontjában, a Teknős csarnokban.

A rendezvény szponzorai között olyan cégek szerepelnek, mint a HUNÉP Zrt., valamint a PULASTIC és hazai partnere, a Globál Sport Kft.

A versenyhez kapcsolódva a Globál Sport Kft. előadást is szervezett, ahol sportszakmai szervezetek, továbbá az építőipar és a teniszbarátok egyaránt képviseltették magukat. A rendezvényen a HUNÉP Debreceni Egyetem teniszcsarnokának építésével kapcsolatban tartott szakmai prezentációt, majd a Globál Sport Kft. vendége, Raimond Ubing, európai területi menedzser a PULASTIC teniszburkolatait mutatta be.

Előadásában kifejtette, hogy a teniszközpont sportburkolatának korszerűségét fémjelzi, hogy az ATP, WTA-viadalokon, valamint Australian Open pályáin is ezt a rendszert használják.

Ez a sportburkolati rendszer a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) minősítése alapján közepesen lassú pályának minősül, amely kezdőknek, haladóknak és profiknak egyaránt kedvező felületet biztosít. 

A versenyzők és a szakemberek visszajelzései alapján a pályaburkolat minősége nem csupán a szakmai elvárásokat múlta felül, de kényelmi és esztétikai élményt is nyújtott a játékosok számára. 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline