search

A felnőtt magyar bajnok, junior párosban wimbledoni bajnok Stollár Fanny a Nemzeti Kézilabda Akadémián készül a jövő évi versenyekre.

A páros-világranglista 90. helyén álló játékos nyár óta küzd hátfájással, ami hátráltatja a játékban, ezért a NEKA szakemberei a kiválóan felszerelt rehabilitációs központban Balatonbogláron kezelik a problémás területet.

 

Stollár Fanny (21) elmondta, júliusban kezdődött a hátfájása, amely az elmúlt hónapokban még rosszabb lett - olvasható a NEKA honlapján megjelent írásban.

„A mérkőzések után azt éreztem, hogy annyira beáll a hátam, hogy mozdulni is alig tudok. Ez valószínűleg összefügg a teniszezőkre jellemző féloldalassággal, hiszen az erős és gyengébb oldal között kompenzálok. Most van egy kis időm arra, hogy megoldást találjunk, de félek, hogy még a január is erre fog rámenni, kérdéses az Australian Openen való indulásom is. Egy-két alkalom után még korai bármit is mondani, a NEKA-nál ideálisak a körülmények, de a kezelés eredménye várhatóan hónapok múlva jelentkezik. A gerincemmel és a csigolyákkal talán nincs baj, bár a szerdai MR-vizsgálat ezt kideríti majd pontosan, tehát inkább a bal oldali gyenge izmokat kell megerősíteni” – mondta el Stollár Fanny.

Az élsportolóval dolgozó Nagy Virág gyógytornász októberben felmérte a teniszező állapotát, majd lézer és mágnesterápiás kezelésekkel, illetve mobilizációs és erősítő gyakorlatokkal dolgozik Fannyval.

„Egyelőre vizsgáljuk az izomerő-különbségeket, megnézzük, hol tapasztalható diszbalansz, és ezen dolgozunk. A háti gerincszakasz elég merev, a tenisz-specifikus asszimetria is látható, így ezen kell dolgoznunk a jövőben. Fanny igazi profi sportoló, rendkívül céltudatos, szorgalmas, könnyű vele a közös munka” – foglalta össze a rehabilitáció folyamatát Nagy Virág.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline