search
Kabay Tibor
Kabay Tibor

Napra pontosan éppen negyven esztendeje, 1979. november 23-án alakult meg a hajdúsági fürdővárosban a modernkori teniszélet.

Kabay Tibor aktív részese volt az indulás éveinek. Felidézi, hogy az MTSZ elnöke és főtitkára négy nappal a tervek megszületése után már ott volt a városban, s 50 ezer forintot is hozott támogatásként.

 

– Ötvenezer forint akkoriban nagy pénznek számított, az pedig a mai viszonyokat ismerve igencsak megsüvegelendő, hogy ilyen gyorsan reagáltak a kérésre – emlékezik vissza az alapítás időszakára Kabay Tibor. – Történt, hogy Gulyás István, a Magyar Tenisz Szövetség akkori elnöke november 19-én délután Debrecenben tárgyalt.  A megbeszélés után alkalmam volt szót váltani vele. Megkértem arra, hogy segítsen beindítani a hajdúszoboszlói teniszéletet, s ha tud, az MTSZ anyagi támogatást is adjon a kezdeti lépésekhez. Két nappal később később az MTSZ értesítette Hajdúszoboszló városának vezetőit és engem is, hogy 1979. november 23-án délelőtt 10 órakor érkezik a Magyar Tenisz Szövetség delegációja: Gulyás István elnök és Zentai Ferenc  főtitkár, valamint dr. Nyírő László,  a Hajdú-Bihar megyei szövetség akkori elnöke. Ezen a napon, a kérésemre és javaslatomra létrejött találkozón eldőlt, hogy Hajdúszoboszlón a város akkori vezetőinek hozzájárulásával és a Magyar Tenisz Szövetség hathatós segítségével elindul a teniszélet. Ehhez azonnali 50 000 Ft összegű készpénztámogatást is nyújtott az MTSZ. 

Hozzákezdtek az építkezéshez, s 1980. május végén már pályaavatót is tartottak: a Bocskai-sporttelep szomszédságában lévő, a Tigáz tulajdonában lévő területen elkészült a három salakos teniszpálya (melyet 1981-ben követte a negyedik).  

– Az ünnepségre Taróczy Balázst szerettük volna díszvendégnek, ám „túl jól” szerepelt az akkor zajló Roland Garros küzdelmein, így nem ő, hanem az Újpesti Dózsa bajnokcsapatának két neves teniszezője, a Davis Kupa-szereplő, magyar bajnok Benyik János és az éveken át a hazai Top10-hez tartozó Zsiga László avatta fel a pályákat, közel háromszáz néző előtt. Ezt követően indult el Hajdúszoboszlón a teniszélet, ezután alakult meg a városban a Pedagógus Fáklya Sport Egyesület tenisz szakosztálya. 

Kabay Tibor, aki több mint két évtizedig testnevelőként dolgozott a városban, s játékosként, edzőként is hosszú éveken át szolgálta a szoboszlói teniszsportot, honlapunknak elmondta, hogy a nyolcvanas évek második felében újabb négy pálya épült Hajdúszoboszlón, így nyolc salakos pálya állt rendelkezésre. Készültek műanyag borítású pályák is.

Napjainkra viszont teljesen visszaesett a pályák száma, hiszen a nyolc salakos játéktér megszűnt, helyén műfüves futballpálya áll. A műanyag pályák egy kivételével szintén felszámolódtak, maradt a Hungarospa Gyógyfürdő területén időközben felépült négy salakos pálya, melyből három normál, egy szingli pálya. S épült egy multifunkcionális műfüves csarnok, melyben teniszpálya-vonalazás is van.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline