search

A Play&Stay csapatbajnokságok 2019-es küzdelmei még a november 30-i döntők előtt vannak, közben a téli CSB kiírása már minden korosztály számára elkészült.

A felnőttek és a korosztályos együttesek számára egyaránt lesz tető alatti küzdelem jövő tavaszig.

Kezdés decemberben, havonta egy fordulót rendeznek.

 

A felnőtt csapatbajnokságra nevezhetnek a 2020. évi szuper liga és I. osztályú csapatbajnokságban részt vevő férfi és női együttesek. A bajnokság minimum hat csapat nevezése esetén indul.

Havonta egy forduló lesz.

Tervezett időpontok:

  • december 14-15.,
  • január 4-5.
  • február 8-9.,
  • március 7-8.,
  • a döntő, ha szükséges a csapatok száma miatt, később közölve, de még fedettpályán

A nevező csapatokat csoportokba sorsolják, a csoportokban körmérkőzés lesz, egyszer idegenben, egyszer otthon játszanak. Minden csapat egyszer játszik mindenkivel. A döntőbe a csoportok győztesei jutnak be, ha 4 csoport jut be, akkor elődöntő és döntő, ha három, akkor körmérkőzés, ha két csapat, akkor csak döntő lesz.

Névszerinti nevezési határidő: 2018. november 20.

A találkozóval kapcsolatos költségek:

  • Nevezési díj nincs.
  • A mérkőzéseken vitás esetekben a két kapitány dönt.
  • A hazai csapat köteles megvendégelni a játékosokat egy étkezés erejéig (pizza, gulyás, stb).
  • A pályát és a labdát a hazai csapat biztosítja.

A találkozók

A két csapat egymás elleni küzdelmét találkozónak nevezzük:

  • a találkozó 4 egyes és két páros mérkőzésből áll,
  • egyesben és párosban is két nyert 6-os játszma, a döntő szett 10-es tie break, No-Ad alkalmazásával
  • a győztes csapatnak 2, a vesztesnek 0 pont jár, döntetlen esetén 1-1 pontot kapnak a csapatok
  • 3 főnél kevesebb játékossal felálló csapatot úgy kell tekinteni, mintha meg sem jelent volna
  • A CSB-re csak olyan játékos nevezhető be, aki 2019. október 31-én a sportszervezet játékosa volt
  • A CSB-re csak olyan játékos nevezhető be, aki a tárgyévre érvényes játékengedéllyel rendelkezik (vagyis a névszerinti nevezés határidejéig a tárgyévre az érvényes bélyeget kiváltotta). A januári fordulótól csak az játszhat, aki a tárgyévre kiváltotta a játékengedélyt.
  • Magyarországon egy adott naptári évben rendezett CSB-n egy játékos csak egyetlen sportszervezet egyetlen csapatába nevezhető.
  • A név szerinti nevezéseken a versenykiírásban feltüntetett határidő után változtatni nem lehet.
  • Minden csapatba minimum 5, maximum 12 fő játékos nevezhető.
  • Ha egy sportszervezetnek a szuper ligában és az I. osztályban is van csapata, akkor két csapatot is nevezhet. Ha egy csoportba kerülnek, akkor az első mérkőzést ez a két csapat vívja.
  • Ha egy sportszervezet két csapatot nevez, akkor a játékosok csak egy csapatba nevezhetők.
  • A novemberi-decemberi fordulóra a november 1-i rangsor, januártól pedig a január 1-i rangsor szerint kell a csapatokat megadni a sportszervezeteknek.

Pontozás:

                                    döntőn            selejtezőn

                               egyes   páros       egyes    páros   

  1. helyen:         70       65           50          45         
  2. helyen:         60       55           45          35         
  3. helyen:         55                     40                        
  4. helyen:         50                     35                        

*

A korosztályos csapatbajnokságon összevont (U12, U14, U16 és U18 játékosból álló) együttesek szerepelnek.

Havonta egy forduló lesz (kivétel a januári hónap a korosztályos Ob-k miatt).

Időpontok:

  • december 7-8.,
  • december 21-22.,
  • február 1-2.,
  • március 14.,
  • a döntő – amennyiben szükséges – később kerül kijelölésre, de még fedett pályán
  • egy találkozón egyesben minden korosztályból egy-egy fő szerepel, párosban a 12-14 és 16-18 évesek játszanak együtt, egy játékos max. egy korosztállyal idősebbek között játszhat
  • amennyiben egy találkozón csak 3 fő jelenik meg, akkor
    • ha ez a három fő három különböző korosztályhoz tartozik, akkor annak a korosztálynak nincs mérkőzése, amelyik hiányzik,
    • ha ez a három fő két korosztály versenyzője, akkor amelyik korosztályból 2 fő jelent meg, a jobb rangsorúnak kell egy korosztállyal feljebb játszania
  • A nevezésnél a következő év korosztályát kell figyelembe venni.
  • Nevezni minden korosztályból (U12, U14, U16, U18) minimum egy-egy főt kell (egy játékos egy korosztállyal feljebb nevezhető).

Pontozás:

  • Selejtezőn:    30 pont/győzelem
  • Döntőn:        40 pont/győzelem

*

Play&Stay

A bajnokság korosztályonként/színenként minimum 6-6 csapat nevezése esetén indul.

Havonta egy forduló lesz (kivétel a januári hónap a korosztályos OB-k miatt).

Időpontok:

  • december 14-15.,
  • január 4-5.,
  • február 8-9.,
  • március 7-8.,
  • a döntő, amennyiben szükséges: később közölve.

A piros és narancs pályás mérkőzéseket egy helyszínen, a zöld pályás mérkőzéseket másik helyszínen kell lebonyolítani, az egyes fordulókat körmérkőzéses rendszerben egy nap alatt.

A lebonyolítás menetének meghatározására csapatkapitányi értekezleten kerül sor, melynek időpontja: november 21., csütörtök, 11 óra, helyszín: NEK (1037 Budapest,. Mikoviny u. 6.)

  • A rendező biztosítja a játékvezetőket.
  • A hazai csapat köteles megvendégelni a játékosokat egy étkezés erejéig (pizza, gulyás, stb).
  • A pályát és a labdát a rendező biztosítja.
  • Minden csapatba színenként minimum 3-3, maximum 6-6 fő játékos nevezhető.
  • A nevezésnél a következő év korosztályát kell figyelembe venni.
  • A nevezéskor a játékosok „erősorrendjét” meg kell adni, ettől a találkozók során nem lehet eltérni.
  • A csapatok lehetnek vegyes csapatok (fiú és lány együtt).
  • Egy sportszervezet több csapatot is indíthat, de egy játékos csak egy csapatba nevezhető.
  • Egy játékos legfeljebb egy korosztállyal (színnel) feljebb nevezhető.
  • A CSB-re csak olyan játékos nevezhető be, aki 2019. október 31-én a sportszervezet játékosa, kivétel az új/első igazolások.
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline