search

Lesz-e, mikor lesz, s ki rendezi? A budapesti női WTA viadallal kapcsolatban e három kérdés fogalmazódott meg tavaly, s maradt megválaszolatlanul mostanra is.

A Nemzeti Sport annak kapcsán kezdett most vizsgálódni, hogy a WTA a tavalyi menetrendet hirdette meg erre az évre is: azaz februárban Budapesten, júliusban Bukarestben...

Mivel a cikk a sportújság internetes kiadásában nem látott napvilágot, lapszemlénkben változtatás nélkül idézzük Klein Ron írását azon olvasók számára, akikhez nem jutott el a pénteki NS.

 

 

A Nemzeti Sport írása, 2019. febuár 18., péntek:

A női tornákat szervező WTA hivatalosan is bejelentette a jövő évi versenynaptárát, amelynek február 17-i hete Hungarian Ladies Opent mutat Budapesten, július 13-tól pedig Bukarestben ígér salakpályás viadalt.

A helyszínek és időpontok azért meghökkentők, mert az elmúlt hónapok egyik magyarországi botrányát éppen ezek az események okozták: a februári torna tulajdonosával, az IMG sportmenedzsment céggel kötött megállapodása lejárt a Magyar Tenisz Szövetségnek, Márky Jenő pedig a Wimbledont követő héten Bukarest helyett ismét a Római Teniszakadémián rendezné meg versenyét, amit a kormány a Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján maximálisan támogat.

A WTA 2019-re nem engedélyezte Márkynak a hazaköltözést, a jövő évi áthelyezési kérelmét pedig január közepéig adhatja be. A jogtulajdonos csütörtökön azt jelezte a Nemzeti Sport megkeresésére, ha bebizonyosodik, hogy a szövetség bármilyen együttműködésben részt vett vagy részt vesz a 2020-as feburári verseny megrendezésében, akkor vállalnia kell az ügy jogi következményeit, mert ezzel egyértelműen akadályozza a másik torna hazatérését.

Márky állítja, a WTA első embere, Steve Simon arról tájékoztatta őt, hogy a magyar szövetség megállapodást kötött a 2020-as februári verseny kapcsán az IMG-vel, amire viszont az ő tornájával ellentétben nincs kormányzati garancia, és egyelőre a helyszíne is bizonytalan.

A Bukarestből Budapestre költözést korábban Márky szerint azzal az indokkal utasította el a WTA, hogy egyrészt az MTSZ a mallorcai füvespályás verseny megvásárlásáról és áthelyezéséről tárgyalt, másrészt ő későn adta be helyszínváltoztatási kérelmét. Most viszont már már augusztus végén jelezte költözési szándékát, és a magyar szövetség figyelmét is felhívta, hogy ne akadályozza a kormányhatározat megvalósítását, ő pedig mindent el fog követni annak érdekében, hogy a Hungarian GP hazatérhessen Romániából.

Természetesen megkerestük az ügyben a honi szakszövetséget is, Richter Attila főtitkár viszont határozottan közölte: az MTSZ-nek nincs megállapodása a februári verseny jogtulajdonosával, az IMG-vel, mert a szerződés 2019 februárjában lejárt, ugyanakkor a cégnek ettől függetlenül joga van megrendezni az eseményt Budapesten. A főtitkár szerint az MTSZ mindig is a kormányhatározatoknak megfelelően járt és jár el, ha pedig az IMG felkéri a szervezetet az együttműködésre, a megfelelő fórumokon egyeztetni fognak erről a kormányzattal. Richter hozzátette: az MTSZ-nek továbbra is az az érdeke, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezzenek meg Magyarországon, de rendszerszinten, tehát nem csupán egy-egy kiemelt eseményre van szükség, hanem a kicsiktől a nagyokig több tornára, a napokban például 60 ezer dollár összdíjazású női versenyt rendeznek Székesfehérváron.

AZ IMG egyébként az elmúlt három évben nagyon jól járt a budapesti helyszínnel, mert a kormány pénzügyi garanciát vállalt a rendezvényre, és egyelőre úgy tűnik, hogy a cég nem talált jobb várost a dubai premiertornával megegyező időszakban beütemezett eseményére. Ha nem kap üzletileg értékelhető ajánlatot, két út állhat előtte: megrendezi a versenyt saját forrásból, vagy némi büntetésért, nagyjából 200 ezer dollárért csarébe kihagy egy évet, és tovább tárgyal a reménybeli jövőbeni partnerekkel.

Márkynak viszont az lenne az egyetlen opciója, hogy az IMG "végleg elhagyja" Magyarországot, hiszen akkor a WTA nem utasítaná el az ő hazaköltöztetési szándékát legfontosabb partnerének regionális érdekeire hivatkozva.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline