search

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán 860 milliós költségből négy kemény pályát és hozzá kapcsolódóan irodai, öltözői együttest épített a Hunép és a Globalsport.

Nyolc szabadtéri pálya is készül a jövőben.

 

 

Átadták pénteken a Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpontot épületét a Debreceni Egyetemen (DE. A 860 millió forintos beruházást a kormány több mint 260 millióval támogatta. A vemdégek között ott voltak jelenlegi és egykori DEAC-teniszezők is - köztük például a fővárosban élő sokszoros magyar bajnok, Davis Kupa-játékos és szövetségi kapitány Kiss Sándor.

A centenáriumát ünneplő DEAC hazai teniszsportot is segítő impozáns létesítményének, a Teknős-csarnoknak péntek délutáni avatásán az egyetemi vezetők, a város polgármestere, az EMMI sportért felelős államtitkára is ott volt – az MTSZ azonban senkivel sem képviseltette magát.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára avatóbeszédében emlékeztetett rá, hogy 2010 óta a kormány a sportot stratégiai ágazatként kezeli, ami hozzájárul a nemzet felemelkedéséhez.

Az államtitkár elismeréssel szólt Debrecen és a helyi egyetem sportra is kiterjedő együttműködéséről. Elmondta: egy oktatási intézmény színvonalát az oktatás minősége mellett a sport is meghatározza, amiben élen jár a Debreceni Egyetem.

"Debrecenben akkor is jelentős fejlesztések valósultak meg, amikor a magyar sport támogatottsága jelentősen elmaradt az ideálistól" - tette hozzá Szabó Tünde.

 

debreceni csarnok 3debreceni csarnok 3Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár

 

Az államtitkár elismerését fejezte ki, mivel a debreceni beruházás a "menedzsment pallérozását" és a teniszt egyszerre szolgálja. Szerinte ebből a beruházásból nemcsak az egyetem és Debrecen, hanem egész Magyarország profitál.

Bács Zoltán kancellár hozzátette: a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas teniszközpontban négy fedett teniszpályát alakítottak ki. A fejlesztés második ütemében további nyolc szabadtéri teniszpályát építenek.

A teniszközpont hivatalos átadása után Temesvári Andrea egykori Top10-es, párosban Grand Slam-győztes és a debreceni Máthé Gábor siketlimpiai bajnok tartott bemutatót az új teniszpályák egyikén.

A pálya fölött száz férőhelyes lelátó is épült, de ezen a szintet foglalja el a Sportgazdasági és – menedzsment Tanszék is. Az eseményen elhangzott az is, hogy már csak azért is nagy szükség van a létesítményre, mert az egyetem hallgatói közül ötezren vesznek részt a mindennapos testnevelésben.

Szilvássy Zoltán rektor az ünnepi eseményen kiemelte: 800 éves sportág szentélye az, amit átadtak az egyetemi campus területén. A rektor hangsúlyozta, az egyetem szempontjából különleges, hogy a sporton keresztül építik fel a brand jó részét, amire Angliában és az Egyesült Államokban bőven van példa. Debrecenben, amit brand alatt értünk, annak jelentős köze van a sporthoz, komoly sportinfrastruktúra van az egyetemhez köthetően a városban, ha nem a legjobb az országban, az új létesítmény pedig mindennek az ékköve lesz.

 

debreceni csarnok 1debreceni csarnok 1Négy pályán lehet játszani, versenyezni - Fotók: Kandert Szabolcs/Dehir.hu

 

- Az oktatóport, hobbisport, tömegsport funkciójában is igazi teniszparadicsom jött létre. Ez nem a debreceni egyetem döntésétől, hanem a polgármestertől származik, hiszen lakossági igény indukálta. Kevés ilyen lehetőség volt eddig a városban. Az egyetem és a város együttműködésének is gyümölcse, ezért van a csarnok az egyetem területén – mondta a rektor.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta: néhány tenisz iránt elkötelezett szülő javaslatát karolta fel az önkormányzat; a fejlesztés jól mutatja a város és az egyetem együttgondolkodását. A harmadik szereplő a kormány, mely pénzt adott a beruházáshoz.

- Büszke vagyok arra, hogy olyan egyetemünk van, ami Debrecenhez hasonlóan gondolkodik a sportról. Bizonyos tekintetben a várost is megelőzve fejleszti a sportot, más világhírű egyetemekhez hasonlóan – mondta a polgármester. Az egyetemnek néhány év múlva több mint 40 ezer hallgatója lehet és ebben a sportnak is fontos szerepe lesz - fűzte hozzá a polgármester.

 

 debreceni csarnok 4debreceni csarnok 4A megnyitás pillanata: Léka Andor, Papp László, Kósa Lajos, Bágyi Kinga, Temesvári Andrea, Szabó Tünde, Szilvássy Zoltán, Bács Zoltán

 

 

***

A századik születésnapját ünneplő DEAC centenáriumi sorozatának megnyitójának ünnepi gyűlését pénteken este tartották a Debreceni Egyetem főépületének aulájában. Az intézmény nevében Jávor András, a klub elnöke, Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár, Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség alelnöke  köszöntötte a vendégeket, majd az egyesület történetéről készült filmet tekintették meg a résztvevők, ezután Papp László polgármester, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, 1998-2014 között a város polgármestere és Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára mondott beszédet. Hangsúlyozta többek között:

 - Az elmúlt években olyan rendszert építettek ki Debrecenben, amely garantálja 30 ezer hallgató sportolási lehetőségeit, miközben egyre komolyabb szerepet vállal a versenysportban is, ugyanakkor bekapcsolódott az utánpótlás nevelésbe is a DEAC-on keresztül szorosan együttműködve különböző klubokkal.

Az ünnepség protokoll része díjak átadásával zárult – díjat kapott többek között Csende Sándor, a Kossuth Egyetem testnevelési tanszékének és a DEAC tenisz szakosztályának egykori vezetője is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline