search
Pintér András versenyigazgató, valamint a 70+ párostorna nyertesei: Mészáros László és Román Ferenc
Pintér András versenyigazgató, valamint a 70+ párostorna nyertesei: Mészáros László és Román Ferenc

Negyvenharmadik alkalommal rendezték meg a magyar nemzetközi szeniorbajnokság, egyben Lénárt László-emlékversenyt a keszthelyi Helikon TC és a SUN TC teniszpályáin.

Az A-kategóriás ITF-viadalon több mint kétszázan vettek részt, az európaiak mellett chilei, venezuelai, amerikai, ausztrál és új-zélandi versenyzők is voltak.

 

– Sikeres volt az idei verseny, még ha talán kicsivel kevesebben is jöttek el a két hét múlva Horvátországban megrendezendő világbajnokság mi­att – mondta Pintér András versenyigazgató, a szenior szövetség 80 esztendősen leköszönő elnöke. 

– A játékosokkal barátok, rokonok is érkeznek, így összességében több ezer embert láthat vendégül ebben az időszakban a régió – mondta Horváth Imre, a Helikon TC elnöke. – Minden évben örömmel vesszük a szeniorszövetség támogatását a verseny megrendezéséhez.

Az idén pályára lépett a Balaton-parti viadalon a 70 év feletti korcsoportban a világelső spanyol Ramirez Verasco is, míg a 75 éveseknél az idén Wimbledonban ITF-életműdíjjal kitüntetett osztrák Peter Pokornyt láthattuk játszani.

A magyarok szokás szerint nagy számban és eredményesen szerepeltek.

Fuchs Anna (70+) az 1. kiemelt legyőzésével menetelt a tornagyőzelemig, játszmát sem veszítve nyerte a viadalt. Női párosban is diadalmaskodott megszokott partnere, Károlyi Mariana társaként, vegyesben pedig hajszál hiányzott a finalista szerepléséhez, hiszen az elődöntőben az 1. kiemelt Sacchi Caridi, Mészáros László egység nagy csatában 3:6, 6:4, 10-7-re győzött a Fuchs, Román Ferenc egység ellen.

 

fuchs anna karolyi marian keszthelyfuchs anna karolyi marian keszthelyFuchs Anna és Károlyi Mariana veszi át az első helyezettnek járó díjat

 

A 75+ párosainak versenyén a Bakonyi Levente, Homródi Péter duó két nyertes meccs után a fináléban hatalmas küzdelmet vívott az addig játékot sem veszített 1. kiemelt román, osztrák duóval, s végül Pokornyék a meccs tiebreak után 6:3, 3:6, 10-7-re tudtak nyerni

Az egykori Top20-as WTA játékos, az évtizedek óta hazánkban élő Pintér Mária (a veterán szövetség elnökének a felesége) párosban a második, vegyesben az első helyen zárta a tornát.

Az 55 éveseknél Feke Mihály nagyszerű sorozatot tudhatott maga mögött, hiszen legyőzte a 3. kiemelt ausztrált és 6. helyen jegyzett osztrák ellenfelét is, utóbbit maratoni csatában (2:6, 6:3, 7:6), s a többórás ütközet másnapján, az elődöntőben már nem bírt a 2. kiemelt osztrák vetélytársával (2:6, 2:6).

Párosban remekeltek a magyarok, hiszen két kategória (férfi 40+, illetve vegyes 35+) kivételével valamennyi számban volt magyar tornanyertes, finalista. vagy elődöntős.

 

                                            Hungarian International Senior Tennis Championship Lénárt László emlékére

FÉRFIAK

Egyes

35+: 1. Kiss Péter, … 3. Szekeres Zoltán

40+: 1. Stanislav Sip (cseh)

45+: 1. Clemens Weinhandl (osztrák)

50+: 1. Terry Deeth (ausztrál)

55+: 1. Manfred Hundstorfer (osztrák), … 3. Feke Mihály

60+: 1. Karl Pansy (osztrák)

65+: 1. Radovan Cizek (cseh)

70+: 1. Jairo Velasco ramirez (spanyol)

75+: 1. Peter Pokorny (osztrák), … 3. Homródi Péter

80+: 1. Bob Howes (ausztrál)

85+: 1. Karl Marx (német), 2. Kuti László

Páros

40+: 1. Borozdenkov, Ludwikiewicz (orosz, lengyel)

45+: 1. Deeth (ausztrál), Váry Zoltán

50+: 1. Juhász István, Kováts Zsolt, 2. Erdei Csaba, Márton Kálmán

 

juhasz istvan kovats zsolt keszthelyjuhasz istvan kovats zsolt keszthelyJuhász István és Kováts Zsolt párosa nem talált legyőzőre

 

55+: 1. Myers, Seeman (ausztrál, új-zélandi), 2. Karpenko (orosz), Koszó István, 3. Feke Mihály, Guti János

60+: 1. Erdei Ferenc, Sákovics Péter, 2. dr. Hajba Csaba, Milosákovics János

65+: 1. Heller (svájci), Rakonczay Tibor

70+: 1. Mészáros László, Román Ferenc

75+: 1. Mihalache, Pokorny (román, osztrák), 2. Bakonyi Levente, Homródi Péter, 3. Fábián Zoltán, Fegyveres Péter

80+: 1. Cech, Marx (cseh, német), 2. Kende László, Kuti László, 3. Házós Huba, Rudas Béla és Lakó László, Pintér György

 

NŐK

Egyes

35+: 1. Silvia Chuda (szlovák)

45+: 1. Patricia Rogulski (szlovák)

50+: 1. Lucie Schwab (osztrák), … 3. Szabó Zsuzsanna

60+: 1. Carolyn Nichols (amerikai), 2. Bogár Szabó Éva

 

bogar szabo eva keszthelybogar szabo eva keszthelyBogár Szabó Éva egyesben ezüstöt, párosban aranyérmet nyert

 

65+: 1. Reinhilde Adams (német)

70+: 1. Fuchs Anna

75+: 1. Sylvie Galfard-Kirsten (francia), … 3. Lanstiák Éva

80+: 1. Nanda Fischer (német), … 3. Péceli Edith

Páros

35+: 1. Chuda, Rogulski (szlovák), … 3. Szabó Márta (osztrák), Veresné Lukács Andrea

45+: 1. Biernat, Padula (lengyel, olasz), 2. Balta Rózsa, Bruckner Judit, 3. Gremsperger Júlia, Mihalicza Erzsi

 

baltra rozsa bruckner judit keszthelybaltra rozsa bruckner judit keszthelyBalta Rózsa és Bruckner Judit finalista volt párosban

 

60+: 1. Bogár Szabó Éva, Nichols (amerikai), … 3. Faria (venezuelai), Széman Katalin

65+: 1. Adams, Jaskova (német, cseh), 2. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna, 3. Bércesi Juliana, Hutu (román)

70+: 1. Fuchs Anna, Károlyi Mariana, 2. Galfard-Kirsten (francia), Pintér Mária, 3. Badensky Judit, Póka Ágnes

75+: 1. Pardo, Pratt (chilei, ausztrál), 2. Budai Zsuzsanna, Fischer (német), 3. Lanstiák Éva, Péceli Edith és Mikola Elena, Pecsenkina (orosz)

 

szenior nok keszthely 2019szenior nok keszthely 2019Női szakasz: Kiss Ágnes, Budai Zsuzsa, Péczeli Edit, Lanstiák Éva, Badensky Judit, Fuchs Anna, Mikola Elena, Orbán Zsuzsa és az orosz Anna Pecsenkina

 

VEGYESPÁROS

35+: 1. Chuda, Egerer (szlovák, német)

45+: 1. Biernat, Myers (lengyel, ausztrál), … 3. Sarkadi Ágnes, Erdei Csaba és Bruckner Judit, Márton Kálmán

50+: 1. Pop, Radulescu (görög, román), 2. Balta Rózsa, Lelenco (moldáviai), 3. Mihalicza Erzsi, Milosákovics János

60+: 1. Latura, Nichols (amerikai), 2. Bogár Szabó Éva, Sákovics Péter, 3. Gremsperger Júlia, Kostyál Gyula és Singer (osztrák), Radnóti György

65+: 1. Chirvasuta, Hutu (román), 2. Bércesi Julianna, Mihalace (román), 3. Széman Katalin, Erdei Ferenc és Béres-Molnár Natasa, Atrokov (orosz)

70+: 1. Pintér Mária, Velasco Ramirez (spanyol), 2. Sacchi Caridi (olasz), Mészáros Ferenc, 3. Fuchs Anna, Román Ferenc

75+: 1. Biddle, Pratt (ausztrál), 2. Galfard-Kirsten (francia), Fábián Zoltán, 3. Budai Zsuzsanna, Lakó László

80+: 1. Fischer, Marx (német), 2. Pecsenkina (orosz), Kende László, 3. Péceli Edith, Rudas Béla és Mikola Elena, Házós Huba

 

pinter hazaspar keszthelypinter hazaspar keszthelyPintér Mária vegyespárosban első, női párosban második lett

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline