search
Palágyi Miklósnak több tanítványa is indul, köztük a legutóbb Szerbiában junior tornát nyert Fajta Péter
Palágyi Miklósnak több tanítványa is indul, köztük a legutóbb Szerbiában junior tornát nyert Fajta Péter

A Davis Kupa-hétvégét követő napokban a felnőtt magyar bajnokság lesz a központi eseménye a hazai teniszsportnak.

A Nemzeti Edzés Központban szeptember 16-22. között zajlanak majd a küzdelmek.

A nőknél egyik korábbi bajnok sem indul, a férfiaknál a címvédő Valkusz Máté nevezett a versenyre.

 

A 2 millió forint összdíjazású salakpályás verseny női versenyszámában nem indul a címvédő Jani Réka (aki a napokban a 60 ezer dolláros zágrábi viadalon egyesben a döntőig jutott, s WTA rangsorán 64 pozíciót javítva a 212. helyre lépett előre – a horvátországi tornán párosban Bondár Anna az argentin Ormaechea társaként az első helyen zárt).

Nem neveztek az idei magyar bajnokságra a még aktív korábbi győztesek sem, így biztosan új bajnokot avatunk majd idén.

A Körmöczy Zsuzsa vándorserleg megszerzésének egyik nagy várományosa a junior karrierjét a nemrég lezajlott US Open páros elődöntőjével lezáró Nagy Adrienn, aki párosban már két bajnoki címet is ünnepelhetett (2017, 2018), egyéniben azonban ez lenne az első sikere és ezzel édesanyja, Csurgó Virág nyomdokaiba léphetne, aki 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben is elhódította a magyar bajnoki címet.

Adri legnagyobb kihívói Kovács Zita, Pirók Alexa, Fárbás Réka, vagy Horváth Adrienn lehet, de érdekes lesz majd látni az U14-es, U16-os és U18-as korosztály legjobbjainak eredményeit is, hiszen Udvardy Luca, Danko Vanesa, Matkó Réka, Kántor Anna és Gécsek Fanni is nevezett a versenyre.

A férfiak versenyén, a Gulyás István vándorserlegért rajthoz áll a címvédő Valkusz Máté, akinek kihívói között szerepel a fedett pályás bajnok Marozsán Fábián, valamint a US Open juniorversenyének harmadik körébe jutott Makk Péter, a korábbi Davis Kupa-csapattag Szintai Dávid, Madarász Gergely ,vagy az elmúlt időszakban két trófeát és két elődöntős érmet begyűjtő, a junior világrangsor 77. helyére előlépett 17 esztendős Fajta Péter, valamint Vörös Máté, is.

Sorsolás szeptember 14-én, szombaton délután, kezdés hétfőn.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline