search

A Pécsi Járási Ügyészség – többek között – különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki 2003–2016 között majdnem 130 millió forint értékben vételezett jogosulatlanul áramot és gázt.

Egy sportvezető az egyesület telephelyén és a lakásán a villamos és gázfogyasztásmérő állását jogosulatlanul megváltoztatta – írja az ügyészség.

 

A vádlott egy pécsi sportegyesület vezetőjeként a sportegyesület telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamos és gázfogyasztásmérő állását jogosulatlanul megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett.

A férfi a sporttelepen négy teniszpályát lefedő nagy energiafogyasztású légtartásos sátrat üzemeltetett. A férfi a 13 év alatt a gázszolgáltatónak 62 millió, míg az áramszolgáltatónak 67 millió forint kárt okozott a jogosulatlan vételezéssel.

Az elkövető cselekménye a különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettének, valamint bélyeghamisítás vétségének a megállapítására alkalmas.

A vádlott által elkövetett bűncselekmények büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - derül ki az ügyészségi információ alapján készült MTI-hírből.

A tenisz-palya.hu adatbázisa Pécsett egy olyan magánklubot említ, mely télen négypályás sátrorral üzemelt. A klub az elmúlt években már nem fogadott vendégeket, de az ügyészség által vizsgált időszakban sorozatban rendezett  a téli időszakban korosztályos és felnőtt magyar versenyeket, az egyesület vezetője egy ideig az MTSZ elnökségében is helyet kapott.  

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline