search
Boldog a Tenisz Műhely csapata: Selmeci Petra és Lukács Iván között a három trófeát nyerő Kalocsai Péter
Boldog a Tenisz Műhely csapata: Selmeci Petra és Lukács Iván között a három trófeát nyerő Kalocsai Péter

Pénteken egyetlen mérkőzés kivételével a kicsiké volt a terep a nyíregyházi Marso Tenisz Club pályáin, ahol az országos korosztályos csapatbajnokság záró korcsoportjának, a 12 esztendősöknek a küzdelmei zajlottak.

A kivétel az F16-os döntő, ahol Kalocsai Péter legyőzve párospartnerét, Dráger Pétert s ezzel begyűjtötte a harmadik trófeáját, azaz egyesben és párosban is a dobogó legmagasabb fokán állhatott, s a csapatversenyben is tagja volt a Tenisz Műhely aranyérmes együttesének.

 

Ami az egyéni döntőt illeti: érvényesült a papírforma. Kalocsai Péter könnyedén, két játszmában nyert.

Ezt nyugtázta Papp Sándor is, amikor az alig több mint egy órás finálé után értékelte tanítványa, Drágár Péter teljesítményét.

- Péter azt hozta, amit a bajnokság előtt elvárásként megfogalmaztunk: párosban a győztes duó tagja volt, s egyesben nyert azok ellen, akik ellen illik győznie. Eljutott a döntőig, s az elején kapaszkodott is, de az első három játék után, úgy érzem, 0:3-at követően lélekben beletörődött abba, hogy Kalocsai most jobb teniszező. Voltak ugyan fellángolásai, s nem mondom, hogy nem küzdött becsületesen, s igyekezett élni is a lehetőségekkel. A második szettben 2:5-nél meccslabdákat hárított, s egy lépéssel közelebb került ellenfeléhez, ám végül nem tudta megszorítani. Az biztos, hogy a meccsen nyújtott produkciója messze elmaradt attól, amit a valóságban tud.

A 12 esztendősöknél mindkét korosztályban abszolút papírforma szerint alakultak az események, a kiemeltek menetrend szerint haladtak előre. A lányok tartanak előrébb az egyéni versenyen, s szombaton 11 órától Bíró-Farkaslaki és Kardos Benke elődöntökkel közelít a finishez a torna. A fiúknál még a negyeddöntőnél tartanak, így nekik vasárnapra jut két forduló.

F16
elődöntők:
Kalocsai Péter (Tenisz Műhely, 1.) - Szőke Ádám (Pasarét, 9.) 6:2, 6:1
Drágár Péter (MTK, 2.) - Szombathelyi Benedek (Game Tennis, 5.) 7:5, 6:0
döntő:
Kalocsai - Drágár 6:1, 6:3

páros, elődöntők:
Drágár Péter, Kalocsai Péter (MTK, Tenisz Műhely, 1.) - Belkovics Achilles, Deli Merse (MTK, Tenisz Műhely, 4.) 6:2, 6:1
Kincses Kristóf, Sztasák Jonatán (MTK, Árpádföld, 2.) - Csermák Bálint, Schmidt-Bohn Zsombor (Tenisz Műhely) 6:0, 6:4
döntő:
Drágár, Kalocsai - Kincses, Sztasák 6:3, 6:2

F12

Fiúk
Csapatbajnokság:
1. Metro RSC (Kincses Kolos, Mező Marcell, Major Áron, Becski Zétény - csapatvezető: Simara János), 2. Alfa TI (Baleja Konor, Lázár Tamás, Nagy Botond - csapatvezetők: Szabó Tamás és Mihálka Attila), 3. Pasaréti TK (Kovács Marcell, von Bartheld Alex, Sághy Bálint, Wolff Péter, Kolovratnik Borisz - csapatvezető: Nemes Gábor),
További sorrend: 4. Tenisz Műhely, 5. Panakor TK Győr, 6. Soproni VSE-GYSEV, 7. Sportmánia Szeged, 8. Nexon Dunakeszi TK.

Egyes, szombati negyeddöntők:
Kincses Kolos (Metro RSC 1.) - Závaczki Milán (Marso TC, 6.)
Major Áron (Metro RSC, 4.) - Kristyán István (Tenisz Műhely, 5.)
Almádi Attila (MTK, 7.) - Mező Marcell (Metro RSC, 3.)
Fenyves Koppány (Normafa, 2.) - Takács Bercel Sándor (Tenisz Műhely, 9.)

L12

Fiúk
Csapatbajnokság:
1. Gellért SE Szeged  (Bíró Melinda, Nyúl Csenge, Buchholcz Bora - csapatvezető: Trója Tibor), 2. HTF CSO-KO (Benke-Giosanu Izabella, Burkus Bella, Székely Kinga - csapatvezető: Szilassy Réka), 3. SVSE-GYSEV (Kászoni Réka, Ganbat Jázmin, Fizel Laura, Pilmayer Ráhel - csapatvezető: Úr Csaba, Babos Csaba, Úr Viktor)
További sorrend: 4. Alfa Ti, 5. Vasas, 6. MTK, 7. Panakor TK Győr.

Egyes, negyeddöntők:
Bíró Melinda (Gellért SE, 1.) - Bak-Szabó Norina (Top Sport, 5.) 6:1, 6:0
Farkaslaki-Hints Flóra (Kiskút, 3.) - Balássy Lori (Pasarét TK) 6:1, 6:1
Kardos Lora (Római TA, 4.) - Ganbat Jázmin (SVSE) 6:3, 6:0
Benke-Giosanu Izabella (HTF CSO-KO, 2.) - Nemcsek Gréta (Vasas, 13.) 6:3, 6:1

Elődöntők szombaton 11 órától:
Bíró - Farkaslaki-Hints
Kardos - Benke-Giosanu

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline