search

Németországban, Csehországban és Olaszországban rendezik azokat a korosztályos csapat Eb-selejtezőket, amelyeken a magyar U16-os és U18-as együttesek pályára lépnek.

A múlt hétvégén párosban Európa-bajnoki bronzérmet nyert Nagy Adrienn és Drahota-Szabó Dorka vezette U18-as leánycsapatnak van kétségkívül a legnagyobb esélye arra, hogy a jövő héten sorra kerülő nyolcas döntőbe kerüljön, az ő csoportjukból ráadásul három együttes juthat tovább.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Az egyéni Európa-bajnokságok után mindössze három nap pihenő jutott a kontinens legjobb 16 és 18 éven aluli teniszezőinek, akik csütörtöktől, a nyári csapat Eb-selejtezőkben mérik össze tudásukat. Azok, akik kiharcolják a döntőbe jutást, szintén nem sokáig pihenhetnek, hiszen augusztus 5-7. között kerül sor a finálékra.

Az U18-asok lányok és fiúk Franciaországba utaznak, miként az U16-os fiúk is. Az U16-os lányok junior Fed Kupa versenyére viszont Magyarországon kerül sor, a Nemzeti Edzésközpontban. A sors furcsa fintora, hogy a magyar válogatottak közül éppen ez utóbbinak van a legkisebb esélye a legjobb nyolcba jutás kiharcolására, igaz, rendező országként erre nem is lesz szükségük. A biztos részvétel így számukra jelentheti majd a legnagyobb segítséget, hiszen Szabanin Natália és Matkó Réka Kata sem az egyesek, sem a páros során nem tudtak mérkőzést nyerni Moszkvában.

A múlt héten lezajlott egyéni küzdelmek világosan megmutatták a pillanatnyi európai erőviszonyokat, s ez alapján mindenképpen az U18-as leánycsapat utazott a legesélyesebbként Olaszországba, hiszen a Nagy Adrienn, Drahota-Szabó Dorka kettős Eb-bronzérmet ünnepelhetett Klostersben. Az egyesek versenyében Adri egy, Dorka pedig két mérkőzést nyert.

− Az első meccsen még döcögött a párosunk, hiszen régóta nem játszottunk már együtt, de nagyon gyorsan belelendültünk és az elődöntőben igazából az összeszokottság döntött a fehéroroszok javára – tekintett vissza az idén Ausztráliában páros junior Grand Slam-tornát nyert Nagy Adrienn, a svájci egyéni Európa-bajnokságon szerzett bronzéremre, amelynek ott lesz a méltó helye a többi értékes trófea között. S bár az MTK Budapest 18 éves teniszezője most már lassan a tizenegyedik hete nem pihent, azért a csapat Eb-nek még egy utolsó nagy lendülettel vág neki.

– Nagyon örültünk a harmadik helyezésnek, s bár Dorka nem kifejezetten páros játékos, szerencsére tudtam irányítani a kettősünket, ő hátulról nagyon jókat ütött, én pedig a hálónál igyekeztem befejezni a labdameneteket. A végére azért egyre kiegyensúlyozottabb lett közöttünk is a munkamegosztás, jól bemelegítettünk a csapatversenyre. A döntő párosok biztosan sokat fognak számítani, s bár úgy gondolom, nagyon nehéz lesz a továbbjutást kiharcolni, ám épp az előbb tudtuk meg, hogy hárman is továbbjutnak a csoportból, ami mindenképpen nekünk kedvez. A csapatversenyben egyébként is könny borul a papírforma.

Drahota-Szabó Dorka számára szerencsétlenül alakult az idei év kezdete, nem tudott nemzetközi versenyekre utazni, amit értelemszerűen hullámvölgy követett. A szegediek 17 éves játékosa ennek ellenére talpra állt, s június elején már ismét győzelmeknek örülhetett. Akkoriban ő maga sem hitte volna, hogy július végén Eb-bronzérmet szerez.

− Most már bevallhatom, az esélytelenek nyugalmával érkeztem Svájcba, élvezni akartam a játékot, s ez a jó körülményeknek köszönhetően nem is volt nehéz – értékelte az egyéni kontinensviadalt a Sportmánia SE játékosa, aki egyesben éppen a két évvel ezelőtti EYOF-ellenfelével került szembe az első körben. S bár akkor, Győrben, vereséget szenvedett az olasz Matilde Marianitól, most maga is meglepődött azon, milyen könnyen, csak két játékot veszítve nyert ellene. – A második körös, német ellenfelemet látásból már ismertem, tudtam, hogy korosztályos Grand Slam-eken indul, úgyhogy csak felmentem és játszottam. A második szettben olyan magabiztos lettem, hogy aznap szinte bárkit megvertem volna. Hatalmas önbizalmat adott a junior top negyvenes teniszező legyőzése, s most ezt a magabiztosságot próbálom átmenteni a csapatversenyre is. A párosban sokat számított, hogy az ellenfelek tartottak Adritól, aki Grand Slam-bajnok, s bár az első meccsen még meg kellett szoknunk egymást, utána remekül belejöttünk. Különösen a tízes meccs tiebreakekbe. Mind a hármat megnyertük. Nagy élmény volt Adrival játszani, szerencsére ez a közös kaland most tovább folytatódik.

A két fiatal játékos egyet értett abban, hogy bár a csapatversenyben bármi megtörténhet, azért a spanyolok és az olaszok a csoport favoritjai. A harmadik helyért viszont nagy valószínűséggel azokkal a britekkel mérkőznek majd, akik ellen szerintük ötven-ötven százalékos eséllyel léphetnek pályára. No persze, ehhez előbb csütörtökön le kell győzni a horvátokat.

Az U-18-as leánycsapathoz hasonlóan a két fiú gárda is bízhat a fináléba kerülésben, hiszen Fajta Péter Svájcban, Kalocsai Péter pedig Moszkvában menetelt a legjobb nyolc közé, s bár párosban mindkét korosztályos egység csak egy-egy meccset nyert, a Kalocsai, Boros, valamint a Makk, Fajta kettős a szakemberek szerint többet tud annál, amit az egyéni Eb-n letett az asztalra. S ezt mikor máskor mutathatnák meg, mint éppen a nyári csapat Európa-bajnokság selejtezőiben?

SUMMER CUP. CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG. SELEJTEZŐK.
U16. Fiúk. A csoport. Mannheim (Németország): Lengyelország, Lettország, Magyarország (Kalocsai Péter, Drágár Péter, Boros Attila, kapitány: Gulyás István) Nagy-Britannia, Németország, Svájc, Szerbia, Szlovákia.
Leányok. A csoport. Rakovnik (Csehország): Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Fehéroroszország, Hollandia, Luxemburg, Magyarország (Szabanin Natália, Kántor Anna, Bartha Panna, kapitány: Szatmáry Adrián), Szlovénia.
U18. Fiúk. C csoport. Todi (Olaszország). Görögország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország (Makk Péter, Fajta Péter, Velcz Zsombor, kapitány: Palágyi Miklós), Németország, Olaszország.
Leányok. B csoport. Maglie (Olaszország). Horvátország, Magyarország (Nagy Adrienn, Jánosi Luca, Drahota-Szabó Dorka, kapitány: Nagy Tamás) Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Spanyolország.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline