search
Az 55+ kategória döntősei: Ozsváth András, Prágai Sándor és a győztes duó, Guti János és Pesta Zoltán
Az 55+ kategória döntősei: Ozsváth András, Prágai Sándor és a győztes duó, Guti János és Pesta Zoltán

A Szövetség a Magyar Veterán Teniszezőkért rendezésében a budai Park Tenisz Klub pályán zajlott a szeniorok 38. országos bajnoki küzdelemsorozata. A vidék- és Budapest-bajnokság után az ob-n is nagy mezőnyök voltak, összesen 176 résztvevő vetélkedett, s jó hangulatban, esőszünet nélkül, kellemes időben került sor a tornára, mely nemzetközi ranglistapontokat is adó ITF 3 kategóriájú verseny volt.

 

Barbarics Tamás versenybíró honlapunknak elmondta, hogy Guti János megszerezte pályafutása harmadik páros országos bajnoki címét – ezúttal Pesta Zoltán oldalán. Az érdekesség kedvéért: az első magyar bajnoki címet 1983-ban, a másodikat 1985-ben nyerte, akkor még aktív versenyteniszezőként (a Bp. Spartacus színeiben, Kiss Sándor társaként).

A mostani versenyen triplázott viszont a gyöngyösi Szekrényes Zsolt, aki a 60+ korosztályban három aranyérmet gyűjtött be: egyesben, párosban (Sákovics Péterrel) és vegyes párosban (Bogár Szabó Évával) is az első helyen zárt.

XXXVIII. ORSZÁGOS SZENIORBAJNOKSÁG

GULYÁS ISTVÁN ÖRÖKÖS MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

Férfi egyes

35+: 1. Nagy Attila, 2. Almási Zoltán (egymás ellen: 6:1, 6:1), 3. Gurzó György, 4. Mezei Viktor
40+: 1. Besszer Franz, 2. Szemerédi György (egymás ellen: 6:1, 6:0), 3. Benedek Viktor
45+: 1.  Egerer Emil, 2. Lipták János (a döntőben: 6:4, 6:0), 3. Paragi Attila és Méhész Viktor
50+: 1.  Kováts Zsolt, 2. Szabó Miklós (a döntőben: 6:7, 7:5, 6:3), 3. Hajós Attila és Dobosi Csaba
55+: 1.  Feke Mihály, 2. Ozsváth András (a döntőben: 6:4, 6:2), 3. Prágai Sándor és Varga István
60+: 1.  Szekrényes Zsolt, 2. Turoczy Gyula (a döntőben: 6:0, 6:1), 3. Sákovics Péter és Amberger Árpád
65+: 1.  Orosz György, 2. Erdei Ferenc (egymás ellen: 7:5, 6:4), 3. Fodor Ákos
70+: 1.  Mészáros László, 2. Lelkesi József (egymás ellen: 6:2, 6:2), 3. Almai János
75+: 1.  Bakonyi Levente, 2. Homródi Péter (a döntőben: 7:5, 6:4), 3. Csorba Zoltán és Fábián Zoltán
80+: 1.  Banda István, 2. Lakó László (egymás ellen: 6:4, 6:4), 3. Gerner Gyula
85+: 1.  Judik Zoltán, 2. Kuti László (egymás ellen: 6:2, 5:7, 10-7), 3. Lipóth Lajos

Férfi páros:

40+: 1. Egerer Emil, Lipták János, 2. Kováts Zsolt, Muharos Péter (a döntőben: 6:7, 6:4, 10-3), 3. Kiss Sándor, Magyar Attila és Sellars John, Szombati Zsolt
50+: 1. Bónyai Gábor, Pesta Zoltán, 2. Feke Mihály, Szabó Miklós (a döntőben: 6:2, 6:1), 3. Németh Oszkár, Oláh Sándor és Machán-Csetvei Frigyes, Telek Péter
55+: 1. Guti János, Pesta Zoltán, 2. Ozsváth András, Prágai Sándor (a döntőben: 6:4, 6:3), 3. Hajba Csaba, Stanka László és Kostyál Gyula, Nagy Ferenc
60+: 1. Sákovics Péter, Szekrényes Zsolt, 2. Kovács Károly, Váry András (a döntőben: 6:1, 6:1), 3. Franke László, Vogl Bertalan és Márton Kálmán, Turoczy Gyula
65+: 1. Orosz György, Rakonczay Tibor, 2. Erdei Ferenc, Schmidt Gábor (egymás ellen: 6:1, 6:1), 3. Antal Péter, Varannai Csaba
70+: 1. Mészáros László, Román Ferenc, 2. Pünkösti Ferenc, Zoltán György (a döntőben: 6:3, 6:4), 3. Hutter Gábor Pál, Lelkesi József és Almai János, Szabó István

A 70+ korosztály győztes párosa: Mészáros László, Román FerencA 70+ korosztály győztes párosa: Mészáros László, Román FerencA 70+ korosztály győztes párosa: Mészáros László, Román Ferenc


75+: 1. Bakonyi Levente, Homródi Péter, 2. Szabó István, Varannai Csaba (a döntőben: 6:2, 6:0), 3. Rapai Nándor, Ratthmann Róbert
80+: 1. Banda István, Hazos Huba, 2. Gerner Gyula, Lakó László (egymás ellen: 6:2, 6:2), 3. Pintér György, Rudas Béla
85+: 1. Judik Zoltán, Kende László, 2. Bóta Sándor, Pintér György (a döntőben: 6:2, 6:3), 3. Jónás József, Szentgyörgyi György

A 75+ páros döntőseiA 75+ páros döntőseiA 75+ páros döntősei

Női egyes:

35+: 1. Morhardt Veronika, 2. Szekrényes Emese (egymás ellen: 3:6, 7:5, 6:2), 3. Sápi Zsófia
45+: 1.  Batke Krisztina, 2. Szegedi Gabriella (a döntőben: 6:0, 6:1), 3. Buda Dóra Andrea és Zykinné Mészáros Ibolya
55+: 1.  Szerencsésné Miltényi Éva, 2. Magyar Ildikó (egymás ellen: 6:0, 4:6, 6:0), 3. Simon Mária, 4. Burkus Erika
60+: 1.  Bogár-Szabó Éva, 2. Nádori Katalin (egymás ellen: 6:0, 6:1), 3. Újlaky Ildikó
65+: 1.  Szűcs Mária, 2. Fábián Beáta (egymás ellen: 6:1, 6:0), 3. Bércesi Julianna
70+: 1.  Kiss Ágnes, 2. Traxler Mária (egymás ellen: 6:3, 6:1), 3. Béres-Molnár Natasa, 4. Póka Ágnes
75+: 1.  Schubert Éva, 2. Badenszky Judit (egymás ellen: 6:4, 6:2), 3. Mikola Elena

Női páros:

40+: 1. Bruckner Judit, Morhardt Veronika, 2. Magyar Ildikó, Zykinné Mészáros Ibolya (a döntőben: 6:7, 6:3, 10-5), 3. Batke Krisztina, Simon Mária és Ilyés Rita, Suri Csilla
50+: 1. Biegelbauer Eszter, Gremsperger Júlia, 2. Bogár-Szabó Éva, Szerencsésné Miltényi Éva (feladta), 3. Pintér Zsuzsanna, Szállási Edit és Buda Dóra Andrea, Trapp Andrea
60+: 1. Pető Éva, Szűcs Mária, 2. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna (egymás ellen: 1:6, 7:6, 10-3), 3. Bércesi Julianna, Újlaky Ildikó
70+: 1. Fuchs Anna, Károlyi Marianna, 2. Badenszky Judit, Póka Ágnes (egymás ellen: 6:0, 6:1), 3. Kardos Amália, Lanstiák Éva

Vegyespáros:

35+: 1. Szekrényes Emese, Nagy Attila, 2. Kingl Szilvia, Almási Zoltán (a döntőben: 6:3, 6:4), 3. Szekrényes Gyöngyi, Magyar Attila és Fejes Zsuzsanna, Nagy Ferenc
45+: 1. Bruckner Judit, Márton Kálmán, 2. Orbázi Réka, Bibok Tamás (a döntőben: 3:6, 6:0, 10-6), 3. Ilyés Rita, Tar Tamás és Veresné Lukács Andrea, Benedek Viktor
50+: 1. Magyar Ildikó, Németh Oszkár, 2. Suri Csilla, Oláh Sándor (a döntőben: 6:1, 6:1), 3. Szerencsésné Miltényi Éva, Feke Mihály és Daskó Terézia, Károlyi Tibor
60+: 1. Bogár-Szabó Éva, Szekrényes Zsolt, 2. Gremsperger Júlia, Kostyál Gyula (a döntőben: 6:0, 6:0), 3. Nádori Katalin, Fehérváry Sándor és Fábián Beáta, Várkonyi Nándor
65+: 1. Kiss Ágnes, Pohly Ferenc, 2. Orbán Zsuzsanna, Koszta Imre (a döntőben: 6:3, 6:1), 3. Fuchs Anna, Szabadits Ödön és Szállási Edit, Tüske Árpád
80+: 1. Schubert Éva, Kende László, 2. Péceli Edit, Rudas Béla (a döntőben: 7:5, 6:3), 3. Berber Emese, Berber Gyula és Mikola Elena, Gerner Gyula

 

A 60+ vegyespáros döntője után, balról a háromszoros bajnok Szekrényes ZsoltA 60+ vegyespáros döntője után, balról a háromszoros bajnok Szekrényes ZsoltA 60+ vegyespáros döntője után, balról a háromszoros bajnok Szekrényes Zsolt
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline