search

Csodás hetet tudhat maga mögött a horvátországi üdülőhelyen rendezett versenyen Ati.

A selejtezőből került a főtáblára, hét nap alatt zsinórban hat mérkőzést nyert, többször meccslabdákat hárítva, két órán felüli csatákban. A karriercsúcsot jelentő döntőbe érve sem vallott szégyent a világrangsor 36. helyén álló Dusan Lajovic ellen, ám végül 7:5, 7:5-ös sikere jóvoltából a szerb Davis Kupa-játékos emelhette magasba a trófeát.

Ati igencsak büszke lehet tavaszi-nyári sorozatára, melynek eredményeként hétfőtől pályafutása legjobb ATP-helyezését, Top150-es pozíciót tudhat magáénak.

 

Az ATP honlapja is cikket írt Atiról, kiemelve, hogy öt éve még a visszavonulás mellett döntött, most pedig, 30 esztendősen karrierje legjobb eredményét érte el az umagi finalista helyezésével. Ő a negyedik játékos az ATP Tour idei sorozatán, aki a selejtezőből indulva döntőbe jutott egy tornán.

Ami pedig a magyar teniszhistóriát illeti: Taróczy Balázs hetvenes-nyolcvanas évekbeli sikerei (1974-84 között húszszor játszott döntőt, ezek közül 13 alkalommal jutott tróeához) és Fucsovics Márton 2018-as genfi diadala után ő a harmadik hazai játékos, aki döntőben szerepelhetett ATP-tornán! Gratulálunk!

S akárcsak korábbi meccsein, ismét hatalmasat küzdött - hajszál választotta el élete első ATP tornagyőzelmétől. Csaknem két órás, kiegyenlített mérkőzést vívott a rangsorban nála több mint százötven hellyel előrébb álló teniszező ellen.

Hét esztendővel élete első ATP-elődöntője után a Plava Laguna Croatia Open Umag viadalon pályafutása első döntőjét játszhatta, és derekasan helyt állt a világrangsor 36. helyén álló szerb Davis Kupa-játékos, Dusan Lajovic ellen.

Attila két szoros játszmában kapott ki a 4. helyen kiemelt szerb Dusan Lajovictól az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztorna vasárnap esti döntőjében.

Ati korábban háromszor mérkőzött szerb riválisával, akit salakon mindkétszer legyőzött - 2008-ban Szerbiában, 2017-ben Budapesten -, egyetlen vereségét pedig kemény borításon szenvedte el 2011-ben.

A világranglistán 36. Lajovic 2:1-es vezetésénél két bréklehetőséghez jutott, Balázs viszont hárította ezeket, majd 3:3-nál ő kihasználta az első bréklabdáját. A magyar játékos hiába adogatott az első játszma megnyeréséért 5:4-es előnyénél, Lajovic egyenlíteni tudott. Ezután a szerb rivális megnyerte szervagémét és megismételte bravúrját, azaz ismét elvette Balázs adogatójátékát, így szűk egy óra után szettelőnybe került.

A második felvonásban Lajovic 4:1-re elhúzott, de Balázs nem adta fel, 4:4-nél utolérte ellenfelét. Innentől Lajovic 6:5-ös vezetéséig mindketten megnyerték az adogató játékukat, ott viszont megremegett Balázs Attila keze, riválisa pedig első meccslabdáját kihasználta, így ő aratta pályafutása első tornagyőzelmét. A döntő 1 óra 52 percig tartott.

A selejtezőből a főtáblára került Balázsnak ez az első döntője volt ATP-tornán, Lajovicnak a második, az elsőt áprilisban Monte-Carlóban elveszítette.

Dusan Lajovic (szerb, 4.) - Balázs Attila 7:5, 7:5

Az elmúlt esztendőkben többek között Stan Wawrinka (2006), Fernando Verdasco (2008), Alexandr Dolgopolov (2011), Marin Cilic (2012), Tommy Robredo (2013), Pablo Cuevas (2014), Dominic Thiem (2015), Fabio Fognini (2016), Andrey Rublev (2017) diadalmaskodott a kagylóhéj-stadionban, a címvédő pedig az olasz Marco Cecchinato volt.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline