search
Billie Jean King, Fürjes Balázs, Szűcs Lajos és Richter Attila (a Londonban készült fotó a huntennis.hu portálon jelent meg)
Billie Jean King, Fürjes Balázs, Szűcs Lajos és Richter Attila (a Londonban készült fotó a huntennis.hu portálon jelent meg)

Az ITF bejelentette: Budapest adhat otthont a Fed Kupa világdöntőjének 2020-tól 2022-ig. A Nemzetközi Tenisz Szövetség ismertette a női tenisz világbajnokság, azaz a BNP Paribas Fed-kupa új formátumának bevezetését is. Az új rendszer első három tornája a Papp László Arénában építendő két salakpályán lesz.

 

Az ITF által átalakított Fed-kupában elitligájában minden évben 20 női válogatott szerepel, ezek közül a hatnapos budapesti döntőben 12 csapat játszik majd. A zónaküzdelmek lebonyolítása változatlan marad.

A sportág történetében most először a BNP Paribas Fed-kupa döntő díjazása ugyanakkora lesz – összesen 18 millió dollár - mint a férfi Davis-kupáé, ami nagy lépés a nemek közti esélyegyenlőség erősítése érdekében a sportágban- derül ki abból az összeállításból, melyet az ITF, a WTA, a huntennis.hu és a BBC a bejelentéssel kapcsolatos közleményei, írásai alapján készítettünk.

A Fed-kupa nemzetközi nagykövete Billie Jean King, a történelem egyik legnagyobb női teniszezője lesz.

A magyar Fed-kupa csapat és a magyar női tenisz számára hatalmas lökést jelenthet a Magyar Tenisz Szövetség pályázatának a sikere, mivel a rendezésnek köszönhetően együttesünk alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival.

Előzetesen a magyar kormány 20,6 milliárd forint értékben pénzügyi garanciát adott a pályázathoz és az esetleges rendezéshez.

A vadonatúj rendszerű verseny 150 százalékkal emeli a pénzdíjazást – összesen 12 millió dollár a játékosoknak és 6 millió dollár a szövetségeknek –, amely így már egy szinten van a Davis-kupa döntő díjazásával. A Magyar Tenisz Szövetség a kormányzat támogatásával pályázta meg, illetve nyerte meg a női tenisz egyik legfontosabb nemzetközi eseményének rendezési jogát, amelyet így 2020 és 2022 között a Papp László Sportarénában tartanak majd meg.

„Hatalmas szakmai siker, hogy a Magyar Tenisz Szövetség pályázata ilyen erős nemzetközi mezőnyben tudott nyerni, és így az új formátumú BNP Paribas Fed-kupa döntő rendezési jogát Magyarország kapta meg. Számos WTA és ATP Tour verseny, illetve több mint száz ITF Pro Circuit torna megrendezése után ezzel a versennyel végleg felkerül Budapest a nemzetközi teniszélet térképére. Nagy örömmel látjuk vendégül a világot 2020 és 2022 között, hogy megtekintsék nálunk a női tenisz legjavát, egyben kihasználnánk az alkalmat, hogy megmutassuk a világnak a magyar női tenisz tehetségeit, és nem utolsó sorban a csodálatos fővárosunkat” – mondta Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke.

„Nagyon örülünk, hogy a kormányzat támogatásával pályázhattunk az esemény megrendezésére, és elnyertük azt. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar Fed-kupa csapat számára is nagy lökést jelenthet, hogy a rendezésnek köszönhetően alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival, remélhetőleg a legerősebb összeállításában” – tette hozzá.

"A Nemzetközi Tenisz Szövetség döntése a bizalomról szól - a világ egyik legrégibb és legrangosabb nemzetközi sport szervezete bízik Budapestben, a magyarokban, és most ránk bízza egyik legfontosabb versenyének a teljes megújítását. Ahogy a szeptemberi, legelőször sorra kerülő World Urban Games jogtulajdonosa is, úgy az ITF is Budapestet gondolta a legjobb helyszínnek arra, hogy valami új, valami más, valami friss kezdődjön el. A rendezés elnyerésének köszönhetően minden szezonon át fut majd az ITF „Road to Budapest” kampánya, így a világban százmilliók fognak találkozni Budapest nevével és szépségével a televíziós vagy online felületeken. Ráadásul, a környező országok versenyzői közül többen is résztvevői lesznek az eseménynek, ami tovább növeli az eseményre érkező turisták számát, végső soron több tízezer vendégéjszakát jelentve a szállodáknak, jelentős bevételt hozva az országnak. Budapest meg ismertebb, meg kedveltebb és meg látogatottabb város lesz a Fed Kupának is köszönhetően a nagyvilágban” – mondta a bejelentésen Fürjes Balázs, kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért kormánybiztos.

„Azáltal, hogy egy egész héten át tartó kiemelkedő tenisz eseménnyé tesszük a BNP Paribas Fed-kupa döntőt, egy új szintre emeljük a női tenisz zászlóshajóját, miközben hűek maradunk a történelmi gyökereihez. Minden érintett szereplővel konzultáltunk, szorosan együttműködtünk a WTA-val és a játékos tanáccsal annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy az új formátum a játékosok érdekeit szolgálja. Azt az ígéretet tettük a tagszervezeteink felé az ITF 2018-as közgyűlésén, hogy olyan reformokat vezetünk be, amelyek növelik a sportág globális nézőközönségét és amelyek lehetővé teszik, hogy többet fordítsunk a sportág jövőjére. Úgy gondolom, hogy a vadonatúj Fed-kupa formátum által beváltottuk ezt az ígéretet” – adta tudtul közleményében David Haggerty, az ITF elnöke.

A BBC idézi az ITF elnökét azzal kapcsolatban, hogy kérdés hangzott el a budapesti torna finanszírozásáról:

- Állami támogatásból és helyi szponzorációból áll össze a költségvetésük - válaszolta Haggerty a BBC Sport tudakozódására. - A magyar kormány garanciát vállalt, s letétbe helyezi a pénzt. Vannak jelek, hogy még profitjuk is lehet a rendezésből. De többről van szó. Budapest jelenleg a világ három sportfővárosa közé tartozik, a sport főszerepet játszik életükben. Az olimpiai pályázatukból tudjuk, hogy már korábban is voltak ambícióik nagy esemény rendezésére.  

 

ILYEN LESZ a Fed-kupa ÚJ lebonyolítási rendje

Hosszas előkészítés és játékosokkal, a nemzeti szövetségekkel, a WTA-val való sorozatos konzultációk előzték meg a Fed-kupa rendszerének mostani átalakítását. Ennek értelmében a sorozat 16 csapat részvételével oda-visszavágó alapú (négy egyes és egy páros) mérkőzésből álló selejtezővel indul 2020 február 7-8-án.

A februári selejtezők résztvevői: Fehéroroszország, Belgium, Brazília, Kanada, Csehország, Németország, Nagy-Britannia, Japán, Kazahsztán, Lettország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Államok.

A BNP Paribas Fed-kupa budapesti döntője egy hatnapos verseny lesz 2020 április 14-19. között, amelyen a februári selejtezőkör 8 győztese vesz majd részt az előző év döntőseivel, Franciaországgal és Ausztráliával, egy szabadkártyás csapattal, és Magyarországgal, mint a verseny házigazdájával.

A budapesti világdöntő 12 válogatottja négy háromcsapatos csoportban küzd (minden találkozó két egyesből és egy párosból áll), s a győztesek jutnak az elődöntőbe. A finálé két szereplője automatikusan ott lehet a következő évi világdöntőben, míg a 3-10. helyezettek a 2021-es kvalifikáció mezőnyében kapnak játékjogot, ahol a februári selejtezők vesztesei is ott lesznek.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline