search
A női bajnokcsapat - Fotó: MTSZ
A női bajnokcsapat - Fotó: MTSZ

Mindkét Szuper Liga-trófeát az MTK teniszezői szerezték meg, nőknél és a férfiaknál is a Győri AC végzett a második helyen. A hölgyeknél körmérkőzéses sorozat döntötte el a hat csapat sorrendjét, az uraknál az elődöntőbe jutást kellett előbb kiharcolni, s azt követte az aranymeccs.

Összeállításunkban megtalálható a két SZL összes részeredménye.

 

NŐI SZUPER LIGÁBAN AZ MTK MÁR A RAJTNÁL ELHÚZOTT 

Hat csapat vágott neki 2019-ben is a női Szuperliga körmérkőzéses sorozatának, melynek már az első körében találkozott egymással a legutóbbi arany- és ezüstérmes. A címvédő MTK a Fehérvár Kiskút TK otthonában jelezte, hogy idén sem érné be kevesebbel, a vendéglátók egyetlen pontját a Gálfi Dalmát legyőző Bondár Anna szerezte, a fővárosi gárda azonban Jani Rékával, Arn Grétával, Bukta Ágival és Nagy Adriennel simán nyert.

A második fordulóban tulajdonképpen be is biztosította bajnoki címét az MTK: Győrött is nyerni tudott, s miután később a Budaörsöt, a SZVUK SE-t és a PVTC-t simán verte, így veretlenül lett bajnok.

Az MTK duplázni is tudott, hiszen a férfi Szuperliga után a nők küzdelmében is az első helyen végzett.

A 2019-es női Szuperliga végeredménye:

  1. MTK
  2. Győri AC
  3. Fehérvár Kiskút SE
  4. Budaörsi SC
  5. Százhalombattai VUK SE
  6. Pécs VTC

 

A részletes eredmények

SZÁZHALOMBATTAI VUK SE – BUDAÖRSI SC 0-7
Horváth Adrienn – Fárbás Réka 1:6, 6:2, 8-10
Dávid Cintia – Nagymihály Luca 5:7, 1:6
Bordás Patricia – Müller Nikoletta 4:6, 4:6
Csibrák Antónia – Toronyi Dominika 3:6, 1:6
Mogyorósi Kornélia – Budai Enikő 1:6, 0:6
Bordás, Horváth – Nagymihály, Müller 3:6, 3:6
CsibráK, Dávid – Toronyi, Budai 5:7, 5:7

GYŐRI AC – PÉCS VTC 7-0
Kovács Zita – Bartha Panna 6:1, 7:5
Békefi Bianka – Buczkó Emma 6:0, 6:0
Stolmár Rebeka – Mihálka Zsófia 6:0, 6:0
Szombati-Serfőző Eszter – Lukács Lívia 6:6, Lukács feladta
Felkel Irina – Migalko Natalia 6:4, 6:2
Kovács, Békefi – Bartha, Mihálka 6:1, 6:3
Stolmár, Felkel – Jankovics, Horváth 6:1, 6:2

FEHÉRVÁR KISKÚT TK – MTK 1-6
Kucsova Kristina – Jani Réka 3:6, 0:6
Bondár Anna – Gálfi Dalma 6:3, 6:3
Udvardy Panna – Arn Gréta 6:4, 4:6, 0-10
Udvardy Luca – Bukta Ágnes 6:4, 3:6, 7-10
Susányi Zsófia – Nagy Adrienn 4:6, 2:6
Zádori, Bondár – Jani, Nagy 4:6, 6:3, 4-10
Kucsova, Udvardy L. – Gálfi, Bukta 1:6, 2:6

FEHÉRVÁR KISKÚT – SZVUK 7-0
Drahota-Szabó Dorka – Horváth Adrienn 6:4, 5:7, 10-5
Zádori Réka – Dávid Cintia 6:0, 6:0
Udvardy Luca – Bordás Patrícia 6:1, 6:0
Susányi Zsófia – Csibrák Antónia 6:1, 6:0
Tóth Kata – Mogyorósy Kornélia 6:1, 6:0
Drahota-Szabó, Zádori – Horváth, Dávid 6:4, 6:2
Susányi, Halász – Bordás, Csibrák 6:1, 6:3

GYAC – MTK 2-5
Kovács Zita – Jani Réka 2:6, 2:6
Jánosi Luca – Gálfi Dalma 2:6, 1:6
Békefi Bianka – Bukta Ágnes 7:5, 6:4
Stolmár Rebeka – Földeák Kata 6:0, 6:1
Szombati-Serfőző Eszter – Kántor Anna 1:6, 2:6
Kovács, Békefi – Jani, Gálfi 4:6, 4:6
Jánosi, Stolmár – Bukta, Földeák 3:6, 4:6

PVTC – BUDAÖRS 3-4
Bartha Panna – Fárbás Réka 2:6, 7:5, 6-10
Buczkó Emma – Nagymihály Luca 1:6, 2:6
Lukács Lívia – Müller Nikoletta 7:6, 6:3
Kovács Réka – Toronyi Dominika 2:6, 3:6
Vörös Petra – Budai Enikő 4:6, 3:6
Bartha, Lukács – Nagymihály, Müller 6:4, 6:4
Horváth, Jankovics – Toronyi, Budai 7:5, 6:4

BUDAÖRS – MTK 0-7
Fárbás Réka – Jani Réka 1:6, 2:6
Nagymihály Luca – Gálfi Dalma 4:6, 1:6
Müller Nikoletta – Arn Gréta 2:6, 0:6
Pump Luca – Bukta Ágnes 2:6, 1:6
Kótány Katica – Földeák Kata 1:6, 0:6
Pump, Müller – Jani, Kántor 3:6, 2:6
Toronyi, Kótány – Bukta, Földeák 2:6, 0:6

GYAC – FEHÉRVÁR KISKÚT 4-3
Kovács Zita – Udvardy Panna 6:3, 6:0
Stoiber Norina – Drahota-Szabó Dorka 0:6, 0:6
Békefi Bianka – Zádori Réka 6:4, 6:4
Stolmár Rebeka – Udvardy Luca 6:4, 7:6
Felkel Irina – Susányi Zsófia 3:6, 6:7
Kovács, Szombati-Serfőző – Drahota-Szabó, Susányi 1:6, 2:6
Stolmár, Békefi – Udvardy L, Udvardy P 6:1, 6:1

PVTC – SZVUK 3-4
Bartha Panna – Horváth Adrienn 6:0, 6:4
Buczkó Emma – Dávid Cintia 4:6, 6:0, 5-10
Lukács Lívia - Bordás Patrícia 5:7, 6:2, 10-5
Horváth Rita – Wiandt Viktória 0:6, 4:6
Kovács Réka – Csibrák Antónia 4:6, 6:7
Bartha, Lukács – Dávid, Wiandt 6:2, 6:1
Horváth, Jankovics – Csibrák, Horváth 6:2, 2:6, 4-10

BUDAÖRS – GYAC 2-5
Fárbás Réka – Kovács Zita 1:6, 2:6
Nagymihály Luca – Jánosi Luca 1:6, 6:0, 8-10
Müller Nikoletta – Stoiber Norina 6:0, 6:1
Toronyi Dominika – Békefi Bianka 1:6, 2:6
Pump Luca – Stolmár Rebeka 0:6, 1:6
Nagymihály, Pump – Kovács, Békefi 0:1, a Budaörs feladta
Budai, Müller – Stolmár, Jánosi 1:0, a GYAC feladta

MTK – SZVUK 7-0
Gálfi Dalma – Horváth Adrienn 4:6, 7:5, 10-6
Bukta Ágnes – Dávid Cintia 6:1, 6:1
Nagy Adrienn – Bordás Patrícia 6:3, 6:1
Földeák Kata – Csibrák Antónia 6:0, 6:2
Kántor Anna – Mogyorósi Kornélia 6:0, 6:0
Bukta, Nagy – Horváth, Dávid 6:1, 6:3
Földeák, Kántor – Bordás, Csibrák 6:2, 6:3

PVTC – FEHÉRVÁR KISKÚT 3-4
Bartha Panna – Udvardy Panna 6:0, 6:0
Buczkó Emma – Drahota-Szabó Dorka 3:6, 0:6
Mihálka Zsófia – Zádori Réka 2:6, 0:6
Lukács Lívia – Susuányi Zsófia 1:6, 0:6
Vörös Petra – Halász Klaudia 3:6, 3:6
Bartha, Mihálka – Udvardy P., Susányi 6:1, 6:1
Lukács, Buczkó – Drahota-Szabó, Zádori 6:4, 6:3

MTK – PVTC 6-1
Bukta Ágnes – Mihálka Zsófia 6:1, 6:1
Nagy Adrienn – Lukács Lívia 6:2, 6:2
Földeák Kata – Migalko Natalia 6:2, 6:3
Kántor Anna – Horváth Rita 6:3, 6:2
Visontai Tímea – Kovács Réka 6:2, 6:2
Bukta, Nagy – Mihálka, Lukács 1:0, az MTK feladta
Földeák, Kántor – Migalko, Horváth 1:0, a PVTC feladta

SZVUK – GYAC 1-6
Horváth Adrienn – Kovács Zita 6:4, 5:7, 8-10
Dávid Cintia – Jánosi Luca 3:6, 6:0
Bordás Patrícia – Stroiber Norina 6:2, 4:6, 10-4
Mogyorósi Kornélia – Békefi Bianka 0:6, 1:6
Gaál Renáta – Stolmár Rebeka 0:6, 0:6
Dávid, Horváth – Jánosi, Békefi 4:6, 4:6
Bordás, Mogyorósi – Kovács, Stolmár 2:6, 2:6

BUDAÖRS – FEHÉRVÁR KISKÚT 2-5
Fárbás Réka – Drahota-Szabó Dorka 3:6, 1:6
Nagymihály Luca – Pirók Alexa 6:4, 6:4
Müller Nikoletta – Zádori Réka 0:6, 1:6
Budai Enikő – Udvardy Luca 2:6, 1:6
Pump Luca – Susányi Zsófia 2:6, 3:6
Nagymihály, Pump – Pirók, Zádori 7:5, 6:4
Fárbás, Müller – Drahota-Szabó, Udvardy L. 2:6, 1:6

 

**

Az MTK nyerte a férfi Szuperligát, a döntőben a GYAC csapatát legyőzve


Az elődöntőben a Kőszegi SE csapatával küzdelmes mérkőzést vívott a sokszoros bajnok MTK, végül a fővárosi gárda jutott be a Szuperliga döntőjébe, melyre a Nemzeti Edzés Központban került sor.

Ellenfelük a 2017-es bajnok GYAC csapata volt,. A Rába-parti klub gárdája a címvédő Siófok ellen aratott győzelmet. A győriek a fináléban nem tudtak ennyire határozottak lenni, 3-2-es MTK-vezetéssel fordultak a párosokra, mely során a Nagy Péter/Füle Mátyás páros 3:6 7:6 11-9-re nyert a Marozsán Fábián/Kéki Márk kettős ellen, a Szintai Dávid/Piros Zsombor kettős pedig 1:6 6:4 10-7-re a Balázs Attila/Makk Péter kettős ellen, így az MTK 5-2-re behúzta a találkozót és újabb bajnoki címet ünnepelhetett.

A bronzéremért folyó találkozón Vörös Máté újabb Davis Kupa játékost győzött le, ezúttal Borsos Gábor ellen nyert 6:2 4:6 10-3-ra, a Kőszegi SE csapata azonban így is 5-2-re kikapott a Siófoki Spartacus-Bregyó TE csapatától.

A kiesési találkozókon a Budaörsi C 7-0-ra verte a Hoker-Fagyas SE-t, a Pasarét TK pedig 4-3-ra a Diego SC csapatát.

A részletes eredmények


PASARÉT TK – MTK BUDAPEST 1-6
Balla Péter – Füle Mátyás 4:6, 2:6
Balassa Balázs – Szintai Dávid 1:6, 1:6
Kovács Márk – Khín Dániel 6:2, 7:5
Tóth Attila – Szathmáry Tubor 5:7, 1:6
Grossmann Benjamin – Boncila Alex 2:6, 1:6
Balla, Kovács – Szintai, Gödry 6:4, 6:7, 9-11
Tállay, Pethes – Füle, Boncila 2:6, 5:7

BUDAÖRSI SC – SIÓFOKI SPARTACUS-BREGYÓ TE 2-5
Necz András – Borsos Gábor 3:6, 4:6
Varga-Tóth Olivér – Sallay Péter 3:6, 3:6
Szendrői László – Kiss Sebő 2:6, 0:6
Dulganov Richárd – Kellner Ádám 3:6, 1:6
Kulhanek Attila – Filipenkó Viktor 1:6, 1:6
Necz, Dulganov – Sallay, Imre 7:5, 6:3
Varga-Tóth, Kulhanek – Jakucska, Varga 6:2, 6:2

KŐSZEGI SE – DIEGO SC 7-0
Vörös Máté – Sári Botond 6:0, 6:1
Bartakovics Macell – Tóth Barnabás 6:4, 6:3
Jarc Rok – Kalocsa Bence Zoltán 6:1, 6:0
Szappanos Márton – Győrbíró-Szabó Dániel 6:3, 6:1
Enyedi János – Kaibinger Máté 6:0, 6:2
Bartakovics, Szappanos – Kaibinger,Győrbíró-Szabó 6:1, 6:4
Vörös, Enyedi – Tóth, Kalocsa 6:1, 6:4

HOKER-FAGYAS SE – GYŐRI AC 1-6
Zeljenka Martin – Marozsán Fábián 2:6, 4:6
Toronyi Erik – Makk Péter 1:6, 2:6
Horváth Péter – Kisantal Dominik 1:6, 3:6
Kovács Milán – Kéki Márk 0:6, 1:6
Paár Tamás – Fajta Péter 1:6, 3:6
Zeljenka, Toronyi – Kéki, Kisantal 2:6, 6:4, 10-8
Horváth, Paár – Fajta, Trapli 4:6, 4:6

MTK – BUDAÖRS 6-1
Nagy Péter – Necz András 6:1, 6:1
Füle Mátyás – Varga-Tóth Olivér 7:5, 6:1
Szintai Dávid – Szendrői László 6:1, 6:2
Szathmáry Tibor – Dulganov Richárd 6:3, 6:3
Boncila Alex – Hornung Iván Noel 6:7, 6:1, 4-10
Nagy, Gödry – Necz, Varga-Tóth 6:3, 6:1
Szintai, Boncila – Kulhanek, Szendrői 6:0, 6:3

SIÓFOK-BREGYÓ – PASARÉT 6-1
Borsos Gábor – Balla Péter 6:3, 6:2
Sallay Péter – Kovács Márk 7:5, 6:4
Kiss Sebő – Tóth Attila 6:3, 6:3
Kellner Ádám – Tállay Miklós 6:1, 6:0
Filipenkó Viktor – Pethes Ambrus 6:2, 6:0
Imre, Bihari – Balla, Kovács 0:6, 3:6
Filipenkó, Jakucska – Salamon, Pethes 6:2, 6:3

DIEGO – HOKER FAGYAS 4-3
Madarász Gergely – Zeljenka Martin 6:4, 6:1
Kisgyörgy Gergely – Toronyi Erik 6:4, 6:3
Tóth Barnabás – Horváth Péter 6:7, 5:7
Kalocsa Bence – Kovács Milán 1:6, 4:6
Győrbíró-Szabó Dániel – Paár Tamás 4:6, 0:6
Kaszás, Kisgyörgy – Zeljenka, Toronyi 6:3, Toronyi feladta
Madarász, Kalocsa – Kovács, Paár 6:4, 6:2

GYAC – KŐSZEG 7-0
Balázs Attila – Vörös Máté 3:6, 6:1, 11-9
Marozsán Fábián – Bartakovics Marcell 6:0, 6:1
Makk Péter – Jarc Rok 6:3, 6:3
Kisantal Dominik – Serkédi Erik 6:2, 6:0
Fajta Péter – Enyedi János 6:2, 6:0
Marozsán,Kéki – Bartakovics, Jarc 6:1, 6:2
Makk, Fajta – Enyedi, Lipták 6:1, 7:6

BUDAPÖRS – PASARÉT 3-4
Necz András – Balla Péter 2:6, 5:7
Varga-Tóth Olivér – Balassa Balázs 6:4, 7:6
Szendrői László – Kovács Márk 7:6, 1:6, 3-10
Dulganov Richárd – Tóth Attila 6:4, 3:6, 11-9
Hornung Iván – Pethes Ambrus 6:3, 6:2
Necz, Dulganov – Balla, Pethes 1:6, 6:2, 10-12
Hornung, Szendrői – Tóth, Kovács 2:6, 2:6

MTK – SIÓFOK-BREGYÓ 4-3
Nagy Péter – Borsos Gábor 6:2, 5:7, 10-5
Füle Mátyás – Sallay Péter 7:6, 6:2
Szintai Dávid – Kiss Sebő 4:6, 6:1, 10-5
Szathmáry Tibor – Kellner Ádám 4:6, 7:6, 8-10
Gödry Levente – Filipenkó Viktor 0:6, 6:7
Nagy, Szintai – Kellner, Sallay 6:3, 6:4
Füle, Gödry – Borsos, Filipenkó 6:7, 1:6

HOKER-FAGYAS – KŐSZEG 0-7
Zeljenka Martin – Vörös Máté 0:6, 2:6
Toronyi Erik – Bartakovics Marcell 2:6, 2:6
Kovács Milán – Jarc Rok 5:7, 3:6
Paár Tamás – Szappanos Márton 3:6, 3:6
Pintér Gyula – Enyedi János 0:6, 0:6
Zeljenka, Toronyi – Vörös, Szappanos 3:6, 3:6
Horváth, Paár – Enyedi, Lipták 2:6, 2:6

DIEGO – GYAC 2-5
Madarász Gergely – Marozsán Fábián 2:6, 6:4, 4-10
Kaszás Benjamin – Makk Péter 6:4, 10, Makk feladta
Kisgyörgy Gergely – Kéki Márk 6:7, 4:6
Tóth Barnabás – Trapli Szabolcs 6:2, 6:2
Kalocsa Bence – Fajta Péter 1:6, 2:6
Madarász, Kaszás – Marozsán, Kéki 6:7, 6:7
Tóth, Kalocsa – Kisantal, Fajta 3:6, 2:6

ELŐDÖNTŐK 
MTK – KŐSZEG 4-3
Piros Zsombor – Vörös Máté 6:7, 4:6
Nagy Péter – Bartakovics Marcell 6:3, 6:0
Füle Mátyás – Matjaz Jurman 1:6, 6:2, 15-13
Szintai Dávid – Szappanos Márton 6:1, 6:2
Khin Dániel – Enyedi János 7:6, 3:6, 8-10
Nagy, Szintai – Szappanos, Enyedi 6:2, 6:2
Füle, Gödry – Vörös, Matjaz 1:6, 5:7

SIÓFOK-BREGYÓ – GYAC 1-4
Borsos Gábor – Balázs Attila 6:4, 6:7, 4-10
Sallay Péter – Marozsán Fábián 2:6, 4:6
Kiss Sebő – Makk Péter 0:6, 56, Kiss feladta
Kellner Ádám – Kéki Márk 6:4, 1:6, 10-7
Filipenkó Viktor – Fajta Péter 6:7, 6:1, 5-10

DÖNTŐ:
MTK – GYAC 5-2
Piros Zsombor – Balázs Attila 1:6, 2:6
Nagy Péter – Marozsán Fábián 7:6, 7:6
Füle Mátyás -Makk Péter 6:2, 7:6
Szintai Dávid – Kisantal Dominik 6:1, 6:2
Szathmáry Tibor - Fajta Péter 1:6, 2:6
Nagy, Füle – Marozsán, Kéki 3:6, 7:6, 11-9
Szintai, Piros – Balázs, Makk 1:6, 6:4, 10-7

BRONZMÉRKŐZÉS:
KŐSZEG – SIÓFOK-BREGYÓ 2-5
Vörös Máté – Borsos Gábor 6:2, 4:6, 10-3
Bartakovics Marcell – Sallay Péter 1:6, 2:6
Matjaz Jurman – Kiss Sebő 1:0, Kiss feladta
Szappanos Márton – Kellner Ádám 1:6, 3:6
Enyedi János – Filipenkó Viktor 1:6, 0:6
Vörös, Szappanos – Borsos, Kellner 3:6, 1:6
Matjaz, Bartakovics – Sallay, Filipenkó 3:6, 3:6

 

KIESÉSI MÉRKŐZÉSEK
PASARÉT – HOKER FAGYAS 6-1
Balla Péter – Zeljenka Martin 6:2, 1:6, 10-7
Kovács Márk – Toronyi Erik 7:6, 6:2
Tóth Attila – Horváth Péter 6:1, 6:4
Grossmann Benjamin – Kovács Milán 7:5, 2:6, 10-6
Pethes Ambrus – Paár Tamás 6:7, 3:6
Balla, Tóth – Zeljenka, Toronyi 6:3, 6:4
Balassa, Kovács – Kovács, Horváth 6:3, 7:5

BUDAÖRS – DIEGO 3-4
Necz András – Madarász Gergely 3:6, 3:6
Varga-Tóth Olivér – Kaszás Benjamin 4:6, 4:6
Szendrői László – Tóth Barnabás 6:1, 6:2
Dulganov Richárd – Kalocsa Bence 6:7, 7:6, 10-8
Hornung Iván – Győrbíró-Szabó Dániel 7:6, 6:4
Varga-Tóth, Hornung – Madarász, Kalocsa 6:3, 3:6, 3-10
Szendrői, Necz – Tóth, Kaszás 7:5, 3:6, 4-10

HOKER-FAGYAS – BUDAÖRS 0-7
Zeljenka Martin – Necz András 6:3, 5:7, 10-6
Toronyi Erik – Varga-Tóth Olivér 6:3, 6:4
Horváth Péter – Szendrői László 1:6, 3:6
Paár Tamás – Hornung Iván 1:6, 3:6
- Kulhanek Attila nem játszották le
- Dulganov, Hornung nem játszották le
- Varga-Tóth, Szendrői nem játszották le
A szabályok szerint minimum öt játékos nevezése szükséges, ám a Hoker csak négy teniszezőt jelölt, így noha a pályán 2-2 volt az eredmény, a meccset a budaörsiek javára írták jóvá.

DIEGO – PASARÉT 3-4
Madarász Gergely – Balla Péter 6:4, 7:5
Kaszás Benjamin – Balassa Balázs 6:2, 6:3
Kisgyörgy Gergely – Kovács Márk 4:6, 4:6
Kalocsa Bence – Grossmann Benjamin 5:7, 2:6
Kaibinger Máté – Tállay Miklós 6:2, 6:1
Madarász, Kaszás – Balla, Kovács 6:3, 4:6, 8-10
Tóth, Kalocsa – Grossmann, Pethes 5:7, 6:7

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline