search
A gyulai nyertes duó: Marozsán Fábián és Borsos Gábor
A gyulai nyertes duó: Marozsán Fábián és Borsos Gábor

Alig három hét leforgása alatt második felnőtt ITF-tornagyőzelmét aratta a 19 éves Marozsán Fábián. Előbb Szlovákiában Nagy Péter, vasárnap pedig Gyulán Borsos Gábor oldalán diadalmaskodott.

A fiatal játékos tavaly ősszel fél évig nem versenyzett, mert amerikai ösztöndíjra készült. Végül itthon maradt, s január közepén ismét nagy lendülettel vetette magát a tornák sűrűjébe.

S bár az egyéni viadalokon egyelőre csak sikeres első körökkel büszkélkedhet, párosban kiugró eredményeket ért el.

 

 

Gy. Szabó Csilla írása * Tavaly májusban, a zalaegerszegi 15 ezer dolláros összdíjazású ITF Futures-tornán szerezte meg karrierje első felnőtt ATP pontját az akkor 18 esztendős Marozsán Fábián. Néhány héttel később, Gyulán, már egy 25 ezres sikeres „elsőkörnek” örülhetett. Az elmúlt héten ismét a második fordulóig jutott a dél-alföldi városban, párosban azonban tornagyőzelmet ünnepelhetett Borsos Gábor partnereként.

Egy esztendő telt el csupán a két esemény között, s bár az egyes eredményben nincs nagy különbséget, mégis kijelenthetjük: micsoda egy év volt az elmúlt! Igaz, Fábi életében a legfontosabb események nem is a pályán, hanem azon kívül történtek.

– Októberben lehetőséget kaptam arra, hogy egy amerikai ösztöndíjat szerezzek – vezet vissza minket a tavalyi nyári országos bajnokság utáni történésekhez a Nemzeti Edzésközpontban Kuhárszky Zoltán felelős edző irányításával, Palágyi Miklóssal készülő 19 esztendős játékos. – Ehhez  tanulnom és vizsgáznom egyaránt kellett, ezért az edzéseket ugyan nem hagytam abba, de a versenyzéssel le kellett állnom. Már majdnem indultam, amikor az utolsó pillanatban kiderült, hogy hiba csúszott a számításokba és vagy kifizetem az első évet, vagy egy évvel később próbálkozom újra. Mivel továbbra sem tudtam volna versenyezni, úgy döntöttem, inkább maradok.

A választás nem volt könnyű, éppen ezért a fiatal játékos szülein kívül, edzői véleményét is kikérte. Különösen sokat beszélgetett a válogatott keret vezetőedzőjével, Pelva Gáborral, aki meggyőző érveket sorakoztatott fel a maradás mellett. S bár Fábi örömmel és kalandvággyal telve vágott volna bele az amerikai évekbe, most mégsem érez csalódást.  

– Sokat fejlődtem az elmúlt egy évben, s bár egyesben még nem sikerült olyan eredményt elérnem, amilyenre vágyom, a páros sok mindenért kárpótol. Május elején Nagy Péter oldalán nyerhettem meg karrierem első felnőtt tornáját, most pedig Gabóval. Mindketten nagyon sokat segítettek nekem a meccsek alatt, azt csináltam, amit mondtak, a győzelmek pedig önbizalmat adnak a folytatáshoz. Most már egyesben szeretnék valami nagyobb eredményt felmutatni – összegezte az elmúlt hetek eredményét önkritikusan Marozsán Fábián.

Kuhárszky Zoltán szerint nagyon is jellemző tanítványára ez a hozzáállás, a nagy áttöréshez leginkább önmagát kell legyőznie:

– Tavaly óta fizikálisan és technikailag egyaránt sokat fejlődött, veszélyes, hatásos játékstílussal rendelkezik. Párosban már ki tudta hozni magából a tudását, egyesben egyelőre nem. Jobban kellene önmagában bíznia, a két tapasztalt játékos oldalán megszerzett győzelmek szerintem éppen ebben segíthetnek neki. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat tanult ezekből a meccsekből, mert egyébként egy nagyon jó szellemű, fantáziadús, ígéretes játékosról beszélünk.

A mester szerint Fábi nagyon jó úton jár, ami nem jelenti azt, hogy ne javítanának bizonyos dolgokon. Erős és megbízható tenyeresét egyre több pörgetéssel próbálják színezni, s miközben nyesett labdáit szeretnék támadóbbá formálni, a hálónál is biztosabbá kell válnia idővel. Kuhárszky Zoltán a felsoroltak ellenére úgy gondolja, szemmel látható játékosa egy év alatt megtett fejlődése.

Marozsán Fábián szerint ugyanakkor koncentrációban és kondícióban kéne a legtöbbet előbbre lépnie, amihez minél több és jobb színvonalú mérkőzést szeretne játszani. Olyanokat, mint Gyulán, a második körben, amelyben a későbbi döntős svéd Markus Eriksson ellen remek első szettet produkált. Saját bevallása szerint néhány játékban egyértelműen ő dominált, a döntő pillanatban azonban nem tudta hozni a nyitó játszmát.

Saját fejlődését is abban méri le leginkább, hogy a ranglista-helyezésben körülötte lévő játékosokat már többségében veri, ám a jelentősen jobb pozíciókban lévők ellen egyelőre „csak” szoros meccseket játszik. Ő maga is várja a nagy áttörés pillanatát, amikor az eredményekben végre valódi tudása is megjelenhet. Ezzel kapcsolatban gyulai partnere, a 24. páros győzelmét arató Borsos Gábor frappánsan fogalmazta meg véleményét:

– Korábban is sokat játszottunk együtt, tudtam mire számíthatok, mégis kellemes csalódást okozott Fábi a játékával. Tenisztudása, és az ütései megvannak, csak az kérdés, mikor hagyja majd magából kihozni az igazi eredményt. Ehhez azonban mindig fegyelmezetten, stabilan és éretten kell játszania. Próbáltam neki segíteni, hallgatott is rám, s ennek lett eredménye a győzelmünk. De bevallom őszintén, nem kellett nagyon nagy dolgokat mondanom neki, pontosan tudja mi a dolga. Bátorításra volt szüksége, s én ezt adtam neki a torna folyamán.”

Márpedig ami egyszer sikerül a párosban, az előbb utóbb, az egyesben is menni fog.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline