Szabolcsban született, a legutóbbi másfél évtizedben az Egyesült Államokban tanult, teniszezett és edzősködött. Napjainkban Budapesten és Debrecenben is gyakorta felbukkan, az utóbbi helyen az OB I-es csapatban is számítanak játékára.
Bazula Géza még csak harminc esztendős, máris rengeteg tapasztalatot felhalmozott a teniszről.
– Tizenöt esztendősen egy akadémiára elnyert ösztöndíjjal kerültem ki az Államokba, egészen pontosan Dallasba. Később Los Angelesben három, majd New Yorkban egy évig tanultam, s nemzetközi üzleti menedzsment szakon szereztem diplomát. Közben, persze rendszeresen teniszeztem is az amerikai egyetemi bajnokságban, versenyeztem szerte a világban Futures tornákon, de nagyon hamar kialakult bennem az az érzés, hogy szerettem volna másokkal is megosztani azt a tudást, amit trénereimtől, oktatóimtól tanultam, amit saját magam tapasztaltam.
Folyamatosan kóstolt bele a szakmába. Az ottani klubokban amúgy is gyakorlat, hogy az idősebbek sokat edzenek az ifjabbakkal, ebből aztán a kezdésnél ő is profitált sokat, miként átadni is tudott a nála fiatalabbaknak. Sokszor a nyarakat is tenisszel töltötte, s különböző akadémiákon csatlakozott az oktatói csapathoz.
– Fokozatosan lépdeltem fentebb a grádicson, egyre több szakmai megbízáshoz jutottam – mesél a New York városában töltött évekről a mátészalkai fiatalember. – All-American Academic, the ITA Scholar Athlete, Elite 89-elismeréseket is kaptam, az utóbbi időszakban már klubvezetői feladatra szerződtettek. Büszke is vagyok arra, hogy legutóbbi munkaadómtól úgy búcsúzhattam, hogy a négy ott töltött év során az ötvenfős gyermeklétszám 250-re bővült, a néhány felnőtt teniszezőből stabil százas tábor verbuválódott. Még arra is sikerült rávennem a tulajdonosokat, hogy a hat kemény talajú pálya mellé épüljön két vörös salakos is. Nagy szó ez New Yorkban, hiszen ott fehér hollónak számít a salak, de beigazolódott, hogy jól döntöttünk, mert szinte állandóan foglalt volt a salak. A sportszakmai fejlődés mellett üzletileg is előre tudtunk lépni.
Közben az egyéni oktatásban is eredményesen ténykedett az ifjú edző. Az amerikai korosztályos ranglistán a Top-10 közé tartozó U13-as fiú, illetve U12-es leány edzéseit irányította, az USTA felkérésére az U14-es Davis Kupában szerepelt ifjak mellett dolgozott, s a decemberi Orange Bowl idején három amerikai fiatal szakmai kísérője volt. Konzultánsként, tanácsadóként továbbra is megtartotta kapcsolatát az Egyesült Államok szövetségével, ám úgy döntött, közel másfél évtized után „hazai vizekre evez…”
– Úgy gondoltam, egy fél évet pihenek, ismerkedek a körülményekkel, de hamar rájöttem, hogy ez így nem megy… Gyorsan „akklimatizálódtam”, megtaláltak a munkák, s én sem bújok el tőlük. Továbbra is tartom a kapcsolatot Amerikával, sok leendő diáknak igyekszem ösztöndíjas lehetőséget keresni, találni, ám a fő csapásirány immár a hazai pálya. Magyar bajnok junior játékos az utazó-edzői megbízatást is teszteljük, részt vállalok a Champions Bowl nemzetközi gyermektorna dunakeszi bemutatkozó versenyének szervezésében, s egyáltalán: szeretnék csatlakozni a hazai utánpótlás-neveléshez, az iskolai, egyetemi teniszoktatás fejlesztésében munkálkodók táborához.
Ezen a területen jelentős szakmai tapasztalatokat tart a tenisztáskájában az ifjú szakember. Másfél évtizedig a gyakorlatban tanulta, tesztelte, miként működik mindez az Egyesült Államokban.
– Nyilvánvaló, hogy vannak szakmai különbségek, metódusok az oktatásban, az akadémiák, klubok működésében. Azt tapasztaltam, hogy Európában a legfiatalabbaknál az edző szava sokkal hangsúlyosabb, a kis gyermekek úgy tekintenek fel rá, mint az istenre. Alaposan meg akarják dolgoztatni őket, már ebben az életkorban is. Amerikában viszont azt várják el a trénertől, hogy edzései közben, után érezze jól magát a sportággal még csak ismerkedő kisgyermek. Később, persze megjelenik a szisztematikus munka is. Ezzel együtt: nagyon fontos, hogy ne indítsunk el túl korán a versenyeztetést, s később is ügyeljünk arra, hogy fokozatosan kapja a „versenydózisokat”. Alapvető, hogy jó legyen a kapcsolat a szülőkkel, hiszen nélkülük nem működik a rendszer. Kell őket is segíteni, hiszen sok szülő nem tudja (legfeljebb csak azt hiszi, hogy tudja…) hogyan induljon el: mikor, s melyik klubhoz, edzőhöz forduljon, s ha már sínen van a gyermeke, miként húzódjon fokozatosan a háttérbe. Kell egy úgynevezett mentor, akár egy külső segítőtárs a szülőknek is, aki – érdek nélkül, pontosabban a gyermek érdekében – eligazítja a felnőtteket ebben a számukra ismeretlen világban. Általánosságban én azt szeretném, hogy az amerikai sportmentalitást be tudjuk ültetni a magyar teniszbe. Az ottani gyakorlat az, hogy komoly nyomást helyeznek a játékosra, hogy a szürke hétköznapokon keményen dolgozzon, mindent beleadjon az edzéseken, ám amikor elmegy egy versenyre, megméreti magát, akkor engedik játszani, hogy önmaga bontsa ki azt a tudást, amit tanult, s élvezze a teniszt. Nem feltétlenül az eredmény a fontos, hanem az, hogy örömet leljen a játékban, saját teljesítményében. Ez a bizalom ad oly hatalmas önbizalmat az amerikaiaknak, kosárban, teniszben, hokiban, minden sportágban.