search
A 2018-as Év férfi sportolója-díjat dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere adta át a szabolcsi klubban nevelkedett teniszezőnek
A 2018-as Év férfi sportolója-díjat dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere adta át a szabolcsi klubban nevelkedett teniszezőnek

Nem csupán a hajnali órára időzített kezdés, de adminisztratív intézkedések is nehezítik a vidéki egyesület részvételét az MTSZ keddi közgyűlésén.

A kampányidőszak eseményeivel, bármelyik oldal hozzászólásaival szándékosan nem foglalkoztunk, független honlapként igyekeztünk semlegesek maradni - a nyíregyházi egyesület és az MTSZ közleményét is kommentár nélkül tesszük közzé.

A Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület szerkesztőségünkhöz érkezett közleménye:

"Nem túl sportszerűen: három nappal a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) éves rendes közgyűlésének időpontja előtt értesült először egyesületünk, a Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület arról, hogy a szövetség tagjai közül töröltek bennünket. Azt az egyesületet, amely először adott teniszütőt az akkor 4,5 éves és mára a legsikeresebb magyar klasszissá vált Fucsovics Márton kezébe.

Legnagyobb megdöbbenésünkre a közgyűlési regisztráció visszaigazolása helyett tagságunk törlésére vonatkozó email érkezett ma (pénteken – a szerk.) délután az MTSZ-től, mely ráadásul aláírás nélküli és jan.16-ra van visszadatálva, ezért a határozat érvényessége is kétségbe vonható. Történt ez egy nappal azután, hogy képviselőnk delegációjának ügyintézéséhez szükséges nyilatkozatunkat április 11-én megküldtük a szövetségnek. Az egyesület tagdíjhátralékára hivatkoznak, de a hatályos alapszabálynak megfelelő felhívás sosem érkezett meg hozzánk a kizárást megelőzően.

A Nyíregyházi Talentum TE határozott álláspontja, hogy az MTSZ mostani eljárása egyértelműen arra irányul, hogy jövő heti képviseletünket és szavazati jogunk gyakorlását az éves közgyűlésen ellehetetlenítsék. Emellett egyesületünket lejáratja és magyarázkodásra kényszeríti, elterelve a figyelmet arról, hogy a mostani közgyűlésen valójában az MTSZ működése szorulna magyarázatra.

A szövetség hatályos alapszabályának ide vonatkozó paragrafusai szerint a tagság törlésére csak azt követően kerülhetett volna sor, hogy ha a hátralék megfizetésére írásban, igazoltan felszólították volna egyesületünket, és ha az abban megjelölt 30 napos határidőt sem teljesítjük. Tekintve a tagdíj csekély összegét (22.500 Ft), ennek megfizetése semmilyen akadályba nem ütközött volna – még annak ellenére sem, hogy egyesületünk elenyésző anyagi támogatást kap a szövetségtől, arról már nem is beszélve, hogy a szövetség megbízásából a múlt héten háromszor is telefonáltak nekem, hogy jövök-e a közgyűlésre és támogatja-e a klub az MTSZ–t a szavazatával, de egy szót nem említettek arról, hogy az egyesületet januárban törölték volna!?

Lehet, hogy nem mi vagyunk Magyarország legnagyobb egyesülete de szeretnénk még a jövőben is sok Fucsovics Mártont elindítani a tenisz pályafutás útjára és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a fajta eljárást, és bízva abban, hogy ez a játszma nem a mi kizárásunkkal ér véget, jogorvoslattal fogunk élni a Magyar Tenisz Szövetség jogellenes határozatával szemben.

Gyuricsku Enikő
Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület"

 

*

 

Ahogy tettük a nyíregyház klub esetében, úgy a Magyar Tenisz Szövetség közleményét is változtatások nélkül tesszük közzé.

„Minden alapot nélkülöz, és hamis állításokat tartalmaz a Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesületnek a közleménye, amely állítása szerint a szövetség mindenféle előzmény nélkül törölte volna őket a szövetség tagjai közül.

Ezzel szemben az igazság az, hogy Magyar Tenisz Szövetség az említett nyíregyházi egyesületet bizonyítható módon, a szövetség rendelkezésére álló adatok szerint három ízben írásban felszólította a 2018. évre esedékes tagdíjának megfizetésére, 2018. július 17-én, október 10-én, és november 9-én. 

A tag a díjat nem fizette meg a többszöri felszólítás ellenére sem, majd a szövetség 2019. január 16-án elküldött levelében tájékoztatta, hogy az Alapszabály 7. § (7) bek. szerint törli a tagok jegyzékéből, mert tagsági viszonya megszűnt. Arról is tájékoztatta, hogy a tartozás megfizetése esetén kérheti ismételten a felvételét a szövetség tagjai közé. A tag a díjat a mai napig nem fizette meg. Az MTSZ a 2019. évi rendes taggyűlésére a törölt tagnak meghívót nem is küldött.

Ezt követően a tag 2019. április 11-én a taggyűlésre képviseleti jogosultságot igazoló iratot juttatott el a szövetség részére, azaz úgy nyújtotta be részvételi szándékát a közgyűlésen, hogy ezt valójában nem tehette volna meg. Ennek okán a szövetség ismételten elküldte a tag részére a korábbi, 2019. január 16-án kelt törléstől szóló értesítését, minden egyéb kommentár nélkül. A törlés ellenére az MTSZ munkatársa kapcsolatban állt a megjelölt nyíregyházi klubbal is, hiszen a klubot korábban támogatta és segítette is a szövetség, aminek adminisztrációjával kapcsolatban szükséges volt a kapcsolattartás.

A Magyar Tenisz Szövetség megítélése szerint a Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület a saját felróható magatartásának jogkövetkezményét próbálja az MTSZ terhére, és a saját javára felhasználni. Előbbiek mellett a Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület mostani akciója azon tagszervezetek szempontjából is felháborító, akik a tagdíjat rendszeresen, határidőre megfizetik. 

A Magyar Tenisz Szövetség eddig is, most és mindenkor tiszteletben tartja a szabad véleménynyilvánítás jogát minden tagszervezete számára. Azonban a Nyíregyházi Talentum Tenisz Egyesület azon állítása, miszerint a szövetség mostani eljárása arra irányul, hogy képviseletüket és szavazati jogukat gyakorlását az éves közgyűlésen ellehetetlenítse, rágalmazás - ennek kapcsán pedig a szövetség megfontolja a szükséges jogi lépéseket.”

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline