search
Balázs Attila győzelemmel kezdte a murciai Challenger-tornát
Balázs Attila győzelemmel kezdte a murciai Challenger-tornát

Győzelemmel tért vissza nyolc hónapos sérülését követően Balázs Attila a spanyolországi Challenger-tornán.

A tapasztalt játékos főtáblás indulási jogot jelentő szabad kártyát kapott a budapesti ATP-verseny rendezőitől. Szeretne minél jobban helytállni.

A BTC versenyigazgatója, Borsos Olivier szerint Attilában még mindig ég a tűz, amely a folytatáshoz szükséges.

Gy. Szabó Csilla írása * Teniszkarrierje egyik legnehezebb időszakán van túl Balázs Attila. Nem sokkal azt követően, hogy 2018. június 11-én az ATP ranglistán elért 173. helyezésével karriercsúcsot ünnepelhetett, lábsérülése miatt került hullámvölgybe. Kisebb nagyobb megszakításokkal, összesen nyolchónapos kényszerpihenőre kényszerült. A tapasztalt játékos szerint, különösen mentálisan volt nehéz elviselni a hosszú tétlenséget. Hogy végül mégis sikeresen talpra állt, azt annak is köszönhette, hogy a Budai Tenisz Centrum kis közössége szinte egy emberként állt mögé.

A 30 éves játékos, egy jól sikerült alapozást követően, a héten a versenypályára is sikerrel tért vissza. A murciai Challenger-torna első körében 6:2, 6:1 arányban verte az olasz Riccardo Bonadiot.  

– Egyetlen győzelemből nem szabad hosszútávú következtetéseket levonni, a sorozatterhelés alatt dől majd el minden – értékelte hétfői mérkőzését Balázs Attila. – Összességében és a helyzethez képest egyébként tényleg jól érzem magam a pályán. De pontosan tudom, hogy nehéz lesz az igazi visszatérés, sok fájdalommal jár majd. Szendrei Dániel kísért el Spanyolországba, erőt merítek abból, hogy itt van velem. Tárgyilagosan nézve a dolgokat, időben kijöttünk a verseny helyszínére, jó játékosokkal üthettem, eddig minden a legnagyobb rendben van. Ám az igaz, első körös győzelemnek talán még soha úgy nem örültem, mint a hétfőinek.  

Balázs Attila pillanatnyilag védett ranglistahelyezést élvez, amelyet maximálisan szeretne kihasználni. Ebben legnagyobb támasza a szakmai munkáját Szendrei Dániel mellett segítő gyermekkori jóbarátja, Borsos Olivier, a BTC sportigazgatója.

– Nem szívesen mondom azt, hogy Attila edzője lettem, hiszen egy hozzá hasonlóan tapasztalt játékos, már pontosan tudja mit, mikor és hogyan kell tennie – beszél saját szerepéről a legnagyobb szerénységgel Borsos Olivier, aki hazai elfoglaltságai miatt leginkább Magyarországról koordinálja barátja és sporttársa programját.  − A jelenlétemmel egyfajta motiváló tényező vagyok a számára, de ha úgy hozza a sors, akkor persze egy-két jó tanáccsal a jobb megoldások választása felé is tudom irányítani. Természetesen határoztunk meg célokat, ebből a legközelebbi a Roland Garros selejtezőtáblája. A kvalifikációból kell ugyan indulnia, de én látom benne a kellő tudást és képességet ahhoz, hogy meglepetést okozzon. A salak az ő igazi terepe, s miért ne jöhetne ki tökéletesen a lépés éppen most?

Előbb azonban a budapesti ATP-viadal következik, amelyre Balázs Attila a magyar szövetség jóvoltából Wild Cardot, főtáblás indulási jogot jelentő szabad kártyát kapott.

− Örülök a lehetőségnek, s annak, hogy ennyire bíznak bennem – kommentálta a játékos a friss hírt, miszerint az április 20-án rajtoló Hungarian Openen biztos helye lesz a főtáblán. – Természetesen tudásom legjavát adva igyekszem majd meghálálni ezt a bizalmat. A héten Spanyolországban, azt követően pedig Tunéziában indulok, ez a két Challenger jó felkészülés lesz a budapesti viadalra. Célom, hogy a nyarat sérülésmentesen tudjam végig játszani. Mivel már április van, tudom, hogy szuper évem már nem lehet, a következő idényre azonban már sokkal merészebb álmaim vannak.

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy az idén 31. születésnapját ünneplő játékos esetében vajon lehet-e még nagyravágyó terveket szőni? Borsos Olivier szerint Attila esetében erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz:

− Nagyon kevés embert ismerek olyan jól, mint őt, így pontosan látom, hogy még mindig lobog benne a tűz, amely elengedhetetlen a sikeres folytatáshoz. Éhes a teniszre, tombol benne az akarat, hogy visszakerüljön a legjobbak közé. Voltak évek, amikor kevesebbet játszott sérülések miatt, s most ezekből a kényszerpihenőkből húzhat hasznot. Sok kortársával ellentétben nem égett még ki, a kihagyások idején volt ideje a feltöltődésre. Ebben a helyzetben korát és tapasztalatát sokkal inkább előnynek tartom, mint hátránynak.

A BTC sportigazgatója és Balázs Attila nemcsak a jövőre vonatkozó tervekben ért egyet, de abban is, hogy a Budai Tenisz Centrum csapata kulcsszerepet játszott a tapasztalt játékos teljes felépülésében. Sérülése idején az összetartó kis közösség valamennyi rendezvényén számítottak jelenlétére, így egy percre sem távolodott el a hazai teniszezők világától. Ebben persze nagy szerepe volt bátyjának, Balázs Györgynek is, aki a klub vezetőedzőjeként pontosan tudta, milyen fájdalmas érzés öccse számára, hogy ha ideiglenesen is, de a pálya szélére szorult. A türelem és a támogatás végül sikeres felépülést termett, amelynek első bizonyítéka az olasz Riccardo Bonadio (ATP 420.) elleni 57 perc alatt megnyert hétfői mérkőzése.

Balázs Attila azonban nem kerget vágyálmokat, a rosszra éppúgy felkészült, mint a lehető legjobb folytatásra. Borsos Olivier viszont helyette is mer nagyot álmodni, és nem titkolja, barátja és csapattársa jövőre akár már a top 150-et is ostromolhatja.

Frissítés:

A murciai viadal második fordulójában, szerdán délután a 13. kiemelt belga Kimmer Coppejans 6:4, 3:6, 6:3-ra nyert a magyar teniszező ellen. Ati az első szettet 4:2-es előnyről veszítette el, a másodikat viszont brékhátrányból (0:2) fordította meg. 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline