search

Három hónapos kényszerpihenő után ismét versenyez Valkusz Máté. A 20 éves játékos számára a 15 ezer dolláros ITF-tornákon való indulás a formába lendülést szolgálja, az április budapesti ATP-viadalon szeretne újból a topon lenni.

Edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal, az évvégén átélt nehézségek ellenére is optimistán várják az új idényt.

Gy. Szabó Csilla írása * Szettveszteség nélkül nyerte meg karrierje első 25 ezer dolláros ITF-tornáját tavaly augusztusban Valkusz Máté. Ezt követte bravúros döntős szereplése a Cordenons-i Challengeren, majd a székesfehérvári Futures viadalon aratott győzelme. Az idényt Kínában zárta, ahol Challengereken gyűjtögette szorgalmasan ATP pontjait. A 2018-as esztendőt végül a 244. helyen fejezte be.

Nagyszerű eredménylista ez egy 20 éves fiatal számára, Máté mégis keserű szájízzel mondott búcsút az esztendőnek. S ahogy az már korábban is megtörtént, ezúttal is rajta kívül álló okok miatt kellett kényszerpihenőre vonulnia. Kuhárszky Zoltán tanítványának ismét egészségügyi problémái akadtak, hirtelen támadt fáradékonysága okaként ezúttal mononukleózist állapítottak meg nála az orvosok. Az emberiség egyik legrégebb óta ismert és többnyire tünetmentesen lezajló betegsége élsportolók esetében szokott csak nagyobb visszhangot kelteni. A korábbi belga világelső Justin Henin karrierjében is ez a betegség okozott több hónapos visszaesést 2004-ben.

Három hónapos tétlenséget követően, március második hetében lépett Máté ismét pályára, Porecben indult egy 15 ezer dolláros ITF-viadalon. A kvalifikációban aratott két győzelmét követően, a főtáblán a montenegrói, ATP-helyezéssel pillanatnyilag nem rendelkező Ljubomir Celebictől  kapott ki (5:7, 1:6).  

– Jó pár meccset játszottam a főtábláig, mert az előkvalifikációban is pályára léptem. A kihagyáshoz képest elég jól ment a játék, ebben a helyzetben nem is olyan meglepő, hogy az első főtáblás meccsemre kicsit elfogytam. Ha rendesen szedem az orvos által felírt gyógyszereket, akkor most már minden rendben van, el tudom végezni a szükséges edzésmunkát és szép lassan a meccseket is bírni fogom. Ahogy korábban, most is optimistán állok hozzá a helyzethez. Dolgozunk, haladunk, mindent megteszünk azért, hogy visszanyerjem a tavalyi formámat – összegezte az első torna tanulságait honlapunknak Valkusz Máté.

A poreci indulás azonban még nem mondható igazi visszatérésnek. Kuhárszky Zoltán szerint sokkal inkább amolyan edzőtáboros-mérkőzéses felkészülésről volt szó. Az eredmény pedig ebben az esetben tényleg másodlagos, a legfontosabb, hogy Máté újra felvegye a tavaly oly sikeresen megtalált győztes ritmusát.  

– Fizikálisan körülbelül hetven százalékos formában lehet, ami persze még elég messze van a tornákon való helytálláshoz szükséges maximálistól – adott helyzetjelentést játékosáról Kuhárszky Zoltán, immáron Opatiából, ahol a héten ismét egy 15 ezresen méreti meg magát a fiatal teniszező. Igaz, ezúttal a főtábla első kiemeltjeként nem kell majd a kvalifikációval bíbelődnie. – A játéka rendben van, most meccseket kell játszania, mégpedig minél többet. Azért döntöttünk úgy, hogy már most benevezünk néhány környékbeli tornára, mert otthon nem tudott volna versenyhelyzetben készülni. A horvátországi viadal után ismét edzések következnek, majd két komolyabb versenyen szeretném tesztelni a budapesti ATP-tornát megelőzően. Hogy hol, az még nem dőlt el, attól függ hol férhet fel Challenger-tornára. Rövidtávon most egyértelműen az áprilisi hazai verseny a célunk, arra szeretnénk a legjobb formájába hozni.

Máté és edzője a nehézségek ellenére sem vesztette el optimizmusát. Pedig valójában csak ők tudják, milyen nehéz időszak is áll mögöttük. A fiatal játékos gyakorlatilag három hónapig meg sem moccanhatott, ami hatalmas visszaesést jelentett a fizikális állapotában. Szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent. Még szerencse, hogy kiemelkedő tenisztudására ezúttal is számíthatott.

– Amikor mentálisan és fizikálisan egyaránt rendben vagyok, semmi sem akadályoz a munkámban, akkor kevesen tudnak megfogni. Ez a tudat sokat segít abban, hogy megőrizzem az optimizmusomat. Ismét nehéz hónapok vannak mögöttünk, és ismét túl vagyunk rajta. És ismét erősebb lettem, hiszen töretlen hittel és lendülettel, ott folytatom, ahol tavaly ősszel abbahagytam – adta meg a számára igazából áprilisban rajtoló új idény alaphangját Valkusz Máté.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline