search
Szarvasi és szeghalmi teniszezők Csb-meccs után
Szarvasi és szeghalmi teniszezők Csb-meccs után

Március közepén valamennyi osztályban lezárultak az előnevezések, immár - eltérő időpontokban, április 9-ig, illetve május 10-ig - következnek a név szerinti nevezések.

Lesznek szabályváltozások is, érdemes odafigyelni!

A férfi Szuper Ligát június elején, a hölgyekét a hónap második felében rendezik. Az alacsonyabb osztályokban május elején indulnak a küzdelmek.

Férfiak

Szuper Liga: két négyes csoportban körmérkőzés, majd a két-két továbbjutó keresztbejátszásos elődöntőn határoz a fináléba jutásról. Az alsóházban körmérkőzés, a 8. helyezett kiesik, a 7. pedig osztályozót játszik az I. osztály 2. helyezettjével.
I. osztály: ugyanaz a formátum, mint a Szuper Ligában, a végén az 1. helyezett feljut, a 2. pedig osztályozót játszik, a 7-8. kiesik a II. osztályba.
II. osztály: három nyolcas csoportban – területi elv alapján – teljes körmérkőzés. A pályaválasztás sorsolással dől el. Ősszel az 1-4. és az 5-8. helyezettek ismét körmérkőzést játszanak, a végeredmény kiszámításához az első fordulóban egymás ellen játszott mérkőzések is beszámítanak. A három csoport 1. helyezettjei a feljutásért játszanak egy körmérkőzést, ahonnan 2 csapat jut fel az I. osztályba. A bajnokság végén a 3 leggyengébb együttes esik ki a III. osztályba.
III. osztály: a csoportokba 10-12 csapat kerül, a sorsolásnál figyelembe kell venni a területi elvet a vidéki csapatoknál. A CSB egy fordulós, a pályaválasztás sorsolással dől el. Minden csapat csak egyszer játszik a másik együttessel. A csoportok 1. helyezettjei automatikusan feljutnak a II. osztályba, a 2. helyezettek közül a kisebb létszámú csoportokban szereplők közül kell helyosztót játszani - összesen 11 csapat jut fel a II. osztályba.

Nők
Szuper Liga: hat csapat vív teljes körmérkőzést, a két legerősebb együttes az utolsó fordulóban találkozik. A 6. helyezett kiesik.
I. osztály: egy fordulós, teljes körmérkőzés. Az 1. helyezett feljut a Szuper Ligába, az utolsó kiesik a II. osztályba.
II. osztály: oda-visszavágós körmérkőzés, a feljutást play-off dönti el

Szabályváltozások 2019-ben

* A Szuper Ligában és az I. osztályban előbb az egyes mérkőzéseket rendezik, ezt követően jönnek a párosok.
* A III. osztályban egy szakosztály több csapatot is indíthat, ám egy játékos csak egy csapatba nevezhető (azaz nincs átjárás a két csapat között)
* A helyezések eldöntésénél, ha két vagy három csapatnál van holtverseny, csak az egymás elleni eredmény számít be az alábbiak szerint (a tavaszi és őszi fordulót is figyelembe véve)
• több nyert mérkőzés (kevesebb vesztett mérkőzés)
• több nyert szett
• kevesebb vesztett szett
• a gémek közötti különbség

Az I. osztályban minden egyes és páros mérkőzést 3-3 új labdával kell, II. és III. osztályban pedig minden egyes és páros mérkőzést 2-2 új labdával kell játszani.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline