search
Bondár Anna és Johanna Konta a mérkőzés végén
Bondár Anna és Johanna Konta a mérkőzés végén

Hatalmas csatában szenvedett vereséget a britektől a bravúrosan teljesítő magyar válogatott.

Gálfi Dalma és Bondár Anna maratoni mérkőzései drámai fordulatokat hoztak, mindkét találkozón a harmadik szett, s azon belül is a tie-break döntött.

Konta: fantasztikusan játszott Bondár!

A magyar csapat 2-0-ra kikapott a házigazda britektől a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján Bath-ban, így nem jutott a döntőbe. Dicséret azonban mindenképpen megilleti az együttest, mely Babos Tímea lemondása és Stollár Fanny sérülése miatt két legjobban rangsorolt játékosát nélkülözve indult csatába az angliai tornán.

A szerdán a görögöket 2-1-re, majd csütörtökön a szlovénokat 3-0-ra verő magyarok közül a világranglistán 311. Gálfi Dalma nagy csatára késztette a 4000 néző által bíztatott Katie Boultert, és mindössze a döntő szett rövidítésben, 2 óra 25 perc után maradt alul a rangsorban 83. riválisával szemben.

A magyar-ausztrák-brit állampolgár Johanna Konta (39.) és Bondár Anna (224.) mérkőzése a vártnál jóval nagyobb csatát hozott, a harmadik szettben Bondár két labdára volt a 4:1-től, de a korábban a WTA-rangsor 4. helyén is megfordult Konta visszajött a hátrányból, és a rövidítést megnyerte. A meccs 2 óra 42 percig tartott.

"Elképesztő, hogyan játszott Anna, egyszerűen fantasztikus volt! A nagyobb tapasztalatomnak köszönhetem a győzelmet, de ott álltam a szakadék szélén" - vélekedett a BBC-nek a meccs után Konta a dinamikusan teniszező, többek között 15 Ászt adogató Bondár Anna játékáról.

"Mit mondhatnék két elvesztett döntő szett rövidítéses mérkőzés után? Azt, hogy ez azért pech? Azt, hogy a lányaink ugyan úgy megérdemelték volna a győzelmet, mint az angolok? Igen, ezeket biztosan, de ennél szerintem sokkal többet is! Például azt, hogy lányaink megnyerték az itt összegyűlt több ezer angol szurkoló szimpátiáját, akik Anna mérkőzése után percekig állva tapsolták a magyar csapatot!

Meg azt is, hogy egész Magyarország megszerette őket és a szívükbe zárta! Én úgy gondolom, hogy ezen utóbbi tények gyógyír a lányok pillanatnyi fájdalmára, és ettől varázspálca ütésre győztesekké váltak! Mert igen, a magyar Fed Kupa válogatott, Anna, Dalma, Réka és Adri ma győztek!!!" - idézte a huntennis.hu Juhász Gábort, a csapat kapitányát.

A párosok mérkőzését már nem játszották le, a britek csoportgyőztesként azért küzdenek a Szerbia elleni szombati döntőben, hogy a világcsoport II  áprilisi rájátszásába kerülhessenek, míg a magyarok a zóna harmadik helyéért küzshetnek.


Nagy-Britannia - Magyarország 2-0
Katie Boulter - Gálfi Dalma             6:4, 6:7(5), 7:6(1)
Johanna Konta - Bondár Anna        6:2, 6:7(1), 7:6(4)

Magyarország - Horvátország 2-0
Nagy Adrienn - Tena Lukas 6:3, 4:6, 6:4
Jani Réka Luca - Jana Fett 3:6, 5:2, a horvát játékos sérülés miatt feladta

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline