search
Boros Attila - Fotó: MTSZ/Zádor Péter
Boros Attila - Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Az utóbbi fél esztendő kemény munkája érett be Boros Attila esetében az U16-os országos bajnoki cím megnyerésével.

A Tenisz Műhely 15 éves játékosa meggyőzően menetelt végig a táblán, csak az első fordulóban, majd az elődöntőben, csapattársa Kalocsai Péter ellen veszített szettet. Edzője Selmeci Petra szerint hatalmas szíve van, és soha nem adja fel.

Gy. Szabó Csilla írása * A pályán nincs barátság. Meccs előtt és után azonban igen. A Tenisz Műhely két 15 esztendős játékosa, Boros Attila és Kalocsai Péter az U16-os országos bajnokságon kénytelen volt minden érzelmét félretenni, hiszen kettejük találkozójának a döntőbejutás volt a tétje.

– A mérkőzés minden pillanatára emlékszem, hiszen eddigi karrierem legfontosabb összecsapása volt, ráadásul az egyik legjobb barátom és csapattársam ellen – emlékszik vissza az idei fedett pályás ob egyik legérdekesebb meccsére Boros Attila. A későbbi bajnok, az elődöntőben 2:6, 6:3, 10-8-ra verte a korosztály egyébként kiemelkedően legjobb magyar játékosát, Kalocsai Pétert.

– A kitartás az erősségem, soha nem adom fel, s ez így volt most is. Ha valamit el akarok érni, és van rá lehetőségem, akkor azt biztosan elérem. Nagyon szerettem volna nyerni, ezért a meccs alatt semmi máson nem járt az eszem, csak a győzelmen. Utána persze ismét ugyanolyan jó barátok lettünk, mint előtte voltunk. Egyesben ez az első bajnoki címem, párosban azonban éppen Petivel nyertünk a nyári ob-n.

Most vagy soha, érezhette a 15. születésnapját alig egy hónappal korábban ünnepelt Boros Attila, hiszen a 2003-asok között tavaly egyeduralkodó Kalocsai Péter nyárvégi sérülését, majd két vírusos megbetegedését követően közelében sem volt csúcsformájának. Ami persze korántsem jelentette azt, hogy gyerekjáték lett volna a bajnoki cím megszerzése, hiszen a legjobb hazai versenyzőkön kellett átverekednie magát.

– Nehéz sorsolásom volt, az első körben Belkovics Achilles ellen nagyon be voltam feszülve, el is vesztettem az első szettet – kezdi ellenfeleinek sorolását Atis, s az illusztris névsor hallatán indokolt is a büszkesége. – A második körben csapattársam Deli Merse jött, majd az MTK-s Drágár Péter. Utóbbi meccs két óra húsz percet tartott, nem véletlenül, hiszen ő is remek játékos. De bármilyen sokat is kivett belőlem a döntőig vezető út, ott már csak négy játékot veszítettem Zsigrai Laci ellenében.

Boros Attila imádja a teniszt, így semmilyen áldozatot nem tart túl nagynak, ha fejlődését segítheti. Szeptember óta például minden nap erősít, későn érő típusként ugyanis gyakran volt fizikális hátrányban kortársaival szemben. Ennek a célzott munkának lett eredménye a fedett pályás bajnoki cím is. Edzője, Selmeci Petra szerint megfontolt szakmai döntést hoztak a nyár végén:

– Az már Atis érdeme, hogy maradéktalanul végrehajtotta minden utasításunkat és a gyerekek által unalmasnak tartott erősítő gyakorlatokat ugyanolyan szívesen csinálta, mint minden mást. A tél folyamán jó pár centit nőtt, ami az izomerősítéssel párhuzamosan hozta meg eredményét. Javult az ütésminősége, valamint a lábmunkája. A többiek még mindig nagyobbak és erősebbek nála, amit ő a végtelen lelkesedésével tud ellensúlyozni. Iszonyúan elszánt, alázatos versenyző, aki mindent alárendel célja elérésének. Ezen az országos bajnokságon egyszerűen nem nyerhetett más, nála senki sem akarta jobban a győzelmet. Elképesztő teljesítményt nyújtott, végig csak a meccseire koncentrálva, az utasításainkat pontosan betartva játszott.

Selmeci Petra ugyanakkor azt sem titkolta, hogy másik játékosát Kalocsai Pétert ugyanúgy elismerés illeti, mint a bajnok Boros Attilát. Előbbi azzal vívta ki leginkább mestere dicséretét, hogy úgy is vállalta az országos bajnokságon való részvételt, hogy tudta, messze van még a csúcsformától.  

– Semmiképpen sem szeretném ezzel Atis érdemeit kisebbíteni, megérdemelten nyert, különös tekintettel az elmúlt félévben befektetett munkájára – beszélt a Tenisz Műhely szakvezetője szívének oly kedves tanítványairól. – De nem mehetek el szó nélkül Péter hősiessége mellett sem. Sajnálom őt, miközben végtelenül becsülöm is a döntéséért.

A legfrissebb U16-os fiúbajnok nem véletlenül él-hal a teniszért. Édesapját egész pici korától fogva elkísérte az edzéseire, aki felnőttként is hű maradt gyerekkori tréneréhez, Dzsobák Tamáshoz. A kis Atis is nála tanulta az első ütéseket, majd több klubnál is megfordult, s végül a Vasasnál ismerkedett meg Selmeci Petrával. A kiváló utánpótlás-nevelő edző azonban saját iskolát alapított, ő pedig gondolkodás nélkül követte. S amikor arról kérdezzük, nem zavarta-e, hogy decemberi születése és a többieknél törékenyebb alkata miatt sokáig hátrányban volt kortársaival szemben, meglepő határozottsággal válaszol:

– Tudtam, hogy meg fogok érni és akkor végre én is többet fogok tudni edzeni. Csak ki kellett várni az időmet, s amikor szeptemberben belevágtunk az erősítésbe, örömmel tettem. Nagy céljaim vannak, s tudom, hogy azokért keményen kell dolgoznom.

Boros Attila számára nemcsak az ob-győzelem miatt indult jól az év, de azért is, mert ezzel biztosította helyét a fedett pályás csapat Európa-bajnokságon résztvevő magyar fiúválogatottban. S bár hétfőig kapott egy kis pihenőt edzőjétől, utána gőzerővel készülnek a kontinensviadalra. Azt követően pedig a Tennis Europe korosztályos viadalokat fogják az ITF 4-es és 5-ös kategóriás versenyeivel kombinálni. Nem a ranglistapontok miatt, hanem azért, hogy láthassa, hová kell tovább fejlődnie. Selmeci Petra ugyanis, többi tanítványához hasonlóan, Atis esetében is a megalapozott, tervszerű szakmai munkában, s az abból fakadó töretlen fejlődésben hisz. S ha szíve ugyanúgy viszi tovább, mint eddig, akkor számára sem a korosztályos európai versenyek jelentik majd a végállomást.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline