search
Velcz Zsombor  - Fotó: MTSZ/Zádor Péter
Velcz Zsombor - Fotó: MTSZ/Zádor Péter

 

Karrierje első junior ITF-tornáját nyerte meg a Fülöp-szigeteken Velcz Zsombor, s ezzel a vártnál is jobban fejezte be az idei szezont a junior ITF-világranglistán elfoglalt 233. helyével. Edzője, Papp Sándor szerint a hosszú évek kitartó közös munkája hozta meg most várva várt gyümölcsét.

Gy. Szabó Csilla írása * A fiú teniszezők mezőnyében 16 évesen nagyon sok minden eldőlhet. A nemzetközi élvonalba vágyó fiataloknak ebben az életkorban már meg kell mutatniuk, hogy nagy dolgokra is képesek.  S bár az utánpótlás-nevelés egyik legfontosabb aranyszabálya, hogy tiszteletben kell tartani az egyéni fejlődésben rejlő különbségeket, azért néhány jól bevált statisztikai támpontot mindenki esetében érdemes figyelembe venni.

Velcz Zsombor éppen ebben a kritikus életkorban járt idén, s hatalmas lépéseket tett abba az irányba, hogy felhívja magára a figyelmet. Tavaly a junior-világranglista 1140. helyén zárta az évet, idén viszont a 233.-on fejezi be a szezont, s ezzel a szövetség A-keretes versenyzője lett.  Az idei évre számokban kitűzött eredményt, vagyis a top 300-at alaposan túlteljesítette, ám edzője, Papp Sándor szerint nem csak ezt kell kiemelni tanítványa teljesítményével kapcsolatban.

– Minden nagy bajnok egy kicsi győzelemmel lép rá a csúcsig vezető útra – jelenti ki a szakember, aki az utóbbi időszakban szorosabbra fűzte kapcsolatát a városmajori Budai Tenisz Centrummal, ahol képzési- és oktatási felelősként erősíti a szakmai csapatot. Nem megfeledkezve a Match-Point TC-nél leigazolt 60-70 fős csoportjáról, akikről a jövőben is a korábbiakhoz hasonlóan fog gondoskodni. Kiemelt versenyzőként azonban Velcz Zsombor az egyik, akire a legtöbb idejét áldozza. – Statisztikai tények bizonyítják, hogy tizenhatéves korban legalább egy négyes kategóriájú ITF-versenyt meg kell nyernie annak, akinek igazán nagy céljai vannak. Zsombor életében tehát fontos pillanat volt, hogy november végén sikerült az első egyes győzelemért járó trófeát a magasba emelnie.

A szakember szerint tanítványa idei szezonjában a Fülöp-szigeteki győzelem csak az utolsó nagy állomás volt. Az idáig elvezető úton három hasonlóan fontos lépést tettek meg, amelyek gyakorlatilag megalapozták az idény végi sikert. Az első lépcsőfok a moszkvai egyéni Európa-bajnokságon Fajta Péter oldalán párosban nyert ezüstérem volt. A második a budapesti junior Davis Kupán szerzett játéktapasztalat, a harmadik pedig érdekes módon, a felnőtt Ob-n, Herman Benedektől elszenvedett vereség.  

– Meccs után mindig hagyok némi időt a játékosomnak és magamnak is arra, hogy átgondoljuk a történteket, ám e rövid reflexiót követően, nagyon komoly beszélgetést folytattam Zsomborral – idézi fel a nyárvégi történéseket Papp Sándor. – Elmagyaráztam neki, mit várok el tőle a hozzáállás, a játék és a versenyzés terén. Azt sem titkoltam, mit miért kérek. Jó időben, jó helyen ejtettük meg ezt az eszmecserét, ráadásul Zsombor mindenre nyitott volt. Ezt követően szemmel látható volt a pozitív változás és egyre jobban tudtunk az edzéseken is készülni. A technikai képzésen túl, a fejével is nagyon sokat foglalkoztam. De ez éppen az a kulcsfontosságú időszak, amikor erre is nagyon figyelni kell.

Papp Sándor öt éve dolgozik Velcz Zsomborral. Kettejük példája erősíti azt a szabályt, miszerint a gyakori edzőváltás gyermekkorban sokkal inkább káros, mint hasznos gyakorlat. A szakember szerint azonban a kettejük közötti szoros és bizalmi alapon működő kapcsolat semmit sem érne, ha Zsombor szülei nem lennének partnerek ebben az együttműködésben.

– A nehéz időszakokban, a hullámvölgyek idején ugyanúgy bíztam benne, mint most a sikerek idején – jellemzi tanítványához fűződő viszonyát Papp Sándor. – Amikor először a kezembe kaptam, láttam benne a tehetséget és annak a lehetőségét, hogy egy nap ATP-játékos legyen belőle. Ez a véleményem a mai napig nem változott. A mostani siker-sorozat igazából ennek a többéves kemény munkának a gyümölcse.

Velcz Zsombor már októberben az Alfa TI Cup-on megnyerhette volna azt a bizonyos első G4-es tornáját. A döntőben azonban megremegett a keze és három szettben veszített Vörös Máté ellenében.

– Nagy volt a teher a vállamon és még nem tudtam elviselni a finálé feszültségét, különösen itthon nem – emlékszik vissza a Match-Point TC 16 éves játékosa az elveszített döntőre. – Én egyébként úgy gondolom, hogy egy héttel korábban, Marokkóban volt az igazi fordulópont. Azt a finálét sem sikerült megnyernem, de az volt az igazi áttörés pillanata. A Fülöp-szigeteki győzelemnek nagyon örültem, itt volt már az ideje. Kemény év lesz a következő, hiszen a célom a korosztályos top száz, évvégére pedig már az első ötven-hatvanban is lehet a helyem. Minél több erős versenyen indulok, annál több tapasztalatot szerezhetek. És igen, jövőre minden vágyam, hogy végre junior Grand Slameken indulhassak.

Papp Sándor fejében már teljesen összeállt a jövő évi program. Természetesen ő is szeretné tanítványát korosztályos GS-viadalokra elkísérni, ám a konkrét rövidtávú cél egy 3-as kategóriás verseny megnyerése, mint következő reális lépcsőfok. Ezt követően próbálkoznának erősebb viadalokkal, sőt a mostantól bevezetésre kerülő új ITF World Tour-sorozatba is belekóstolnának.

Ami pedig a szakmai feladatokat illeti, most nagyon komoly három hónapos erőnléti programot kell Zsombornak teljesítenie, miközben a mozgékonyságával, lábmunkájával és az ütések befejezésével is sokat fognak foglalkozni. Szervájának erősségében idén ugyan sokat fejlődött, de ezt nem követte automatikusan az a reflex, hogy az így visszajövő kihasználható labdákat gyorsan, egy-két ütéssel be is fejezze. Ennek begyakorlása is a jövő esztendő egyik fontos feladata lesz.

Edző és tanítványa kiemelkedően sikeres évet zárt 2018-ban. Velcz Zsomborban mégis maradt némi keserűség:

– Sokat beszélgettünk Fajta Petivel a junior Davis Kupáról. Mindketten úgy érezzük, hogy többet is ki tudtunk volna hozni magunkból. Ez az egy dolog, amit az elmúlt évvel kapcsolatban nagyon sajnálok.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline