search
 Nagy Adrienn és bajnoktársa, a koreai Park - Fotó: Facebook
Nagy Adrienn és bajnoktársa, a koreai Park - Fotó: Facebook

Temesvári Andrea és Gubacsi Zsófia után ismét van magyar győztese az amerikai A-kategóriás nemzetközi teniszversenynek, az Orange Bowl-nak.

A 17 esztendős Nagy Adrienn az U18-as leányok páros versenyében a dél-koreai a Sohyun Park oldalán nyert három szettben egy amerikai kettős ellen.

Gy. Szabó Csilla írása * A korosztályos tenisz Grand Slamek utáni legerősebb, többek szerint azok szintjét elérő Orange Bowl küzdelmeivel a fiatalok számára is befejeződött az idei versenyszezon. A magyar színeket idén egyetlen játékos képviselte, Nagy Adrienn az U18-as mezőnyben. Az MTK 17 éves teniszezője az egyéni verseny második körében az amerikai Peyton Stearnstől szenvedett vereséget, a dél koreai Sohyun Park oldalán azonban egészen a döntőig menetelt párosban. S ott pedig az élre állt!

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) öt A-kategóriás versenye közé tartozó hagyományos viadalt 1947-ben Miami Beach-en rendezték meg először, majd Key Biscayne-be költöztették, 2011 óta pedig a szintén floridai Plantation városa szolgál otthonául. A korábbi résztvevők között olyan nagy neveket találhatunk, mint Andre Agassi, Boris Becker, Björn Borg, Roger Federer, Steffi Graf, Szeles Mónika vagy éppen Justin Henin.

Ha a korosztályos ranglistán elfoglalt helyezésük jóvoltából megtehették, a legjobb magyar fiatalok is elindultak az Orange Bowl-on. 1980-ban Temesvári Andrea nyerte meg az U14-es korosztály leány döntőjét, Gubacsi Zsófia pedig 1997-ben, a belga Kim Clijsters oldalán diadalmaskodott a junior leány párosok fináléjában. Ezt követően azonban nem termett több babér a magyaroknak, még akkor sem, amikor a legjobb fiataljaink éppen top-formában versenyeztek. Utánpótláskorú teniszezőként Babos Tímea, Fucsovics Márton, Stollár Fanny, Gálfi Dalma és Valkusz Máté is esélyesként érkezett Floridába, de a döntőig nem jutottak el. Három évvel ezelőtt a korosztályos világranglista második helyezettjeként Gálfi és Valkusz is jó eséllyel pályázott a végső győzelemre, végül mindketten vereséget szenvedtek az elődöntőben.

– Bár nem tudtam megnyerni a tornát, mégis örömmel gondolok vissza az Orange Bowl versenyére – mondta honlapunknak Gálfi Dalma az idei viadal kapcsán. – Az elődöntőért éppen annyi pontot kaptam, hogy be tudtam biztosítani a világelsőséget. A lehető legszebb befejezése volt ez a junior-karrieremnek, tehát csak is a szépre emlékezem.

Az MTK 17 éves játékosa, Nagy Adrienn (ITF 36.) a korosztályos világelsőségtől ugyan még messze van, ám az Orange Bowl-fináléjával minden teniszező szívesen eldicsekedne. Csurgó Virág és Nagy Tamás tanítványa pedig azon kevesek közé tartozik, aki ezt mostantól meg is teheti. S bár a találkozó előtt az edző-édesanya Csurgó Virág igazából azért fohászkodott egy kis szerencséért, mert Adriennek néhány héten belül ez már a harmadik A-kategóriás döntője volt (ráadásul három különböző partnerrel), szerinte igazán megérdemelte volna, hogy az egyiken végre célba is érjen. 

Az Orange Bowl vasárnapi döntői késéssel kezdődtek az eső miatt. A csúszás azonban alig lett több két óránál. Nagy Adrienn és dél-koreai partnere a fiú páros finálé után lépett pályára és viszonylag gyorsan 6:2-re veszítette el az első szettet. S bár az amerikai Harvey, Subhash  duó az elődöntőben az 1. helyen kiemelt szintén amerikai Black, Gauff kettőst gyorsan elintézte, Csurgó Virág szerint inkább Adriennék voltak azok, akik most, a fináléban túl sokat hibáztak az első szettben. A házigazdák pedig szemfülesen kihasználták az adandó lehetőségeket.

A második játszmában a magyar teniszező talált gyorsabban magára, s partnerét maga után húzva, nagy csatában, de végül 7:5-re hozták is a játékrészt. És következett az izgalmakban bővelkedő match-tie-break. S bár a magyar-dél-koreai kettősnek 9-7-nél is volt már meccslabdája, végül a másodikat sikerült is szettre, meccsre, s ezzel Orange Bowl címre váltani.

– Hogy mit jelent számunkra ez a győzelem? – kérdezett vissza a találkozó után Nagy Tamás, amikor a siker értéke felől érdeklődtünk. – Leginkább azt, hogy Adri a világ élvonalához tartozik párosban, hiszen különböző partnerekkel is képes legjobbját hozni, idén négy komoly tornát nyert, kettőben döntőzött. Egyéniben is jól játszott, két elődöntője volt egyesben az amerikai túra során, Virág szerint technikailag teljesen rendben van, picit kéne agresszívebbnek lennie, és bár sokat dolgoztunk az erőnlétén, abban még tovább kell fejlődnie. Ezen a szinten már fizikálisan mindenkinek a topon kell lennie. Ennél szebben nem lehetett volna a szezont zárni! Az év elején a top ötvenbe vártam, azt messze túlteljesítette.   

A nap hőse persze maga Nagy Adrienn volt, aki a díjátadót követően boldogan mesélt honlapunknak a találkozóról és érzéseiről:

– Annyira sorsszerű volt ez a döntő, hiszen két héttel ezelőtt, Mexikóban kerültünk Parkkal egy szobába, és mindketten úgymond partner nélkül maradtunk, s eldöntöttük, hogy együtt indulunk. A tie-break szenzációs volt, nagyon jól játszottunk, iszonyúan élveztük. Azért vagyok különösen boldog, mert sorozatban ez már a harmadik döntőm volt és nem akartam ismét veszíteni. Amikor a második játszmában végre belelendültem, azt mondtam magamnak, ha kell egyedül is végig csinálom. Szerencsére a partneremre átragadt az elszántságom és a tie-breakben már egyértelműen mi voltunk a jobbak. Szenzációs így zárni az idényt!

Ahhoz a tényhez pedig, hogy legutóbb Gubacsi Zsófia nyert Orange Bowl-t mégpedig nem kisebb játékos, mint a belga Kim Clijsters oldalán, Adrienn csak azt tudta mondani: Húha, de jó!

A legjobb azonban az lenne, ha a későbbiekben is Gubacsi és Clijsters nyomdokaiban járhatna.

Orange Bowl A-kategóriás ITF-bajnokság
Plantation (Amerikai Egyesült Államok)
U18. Leányok. Páros.
Elődöntő: Nagy Adrienn, Sohyun Park (dél-koreai) − Savannah Broadus, Kylie Collins (amerikai) 6:0, 6:3.
Döntő: Nagy Adrienn, Sohyun Park − Kacie Harvey, Natasha Subhash (amerikai) 2:6, 7:5, 10-8.  

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline