search
Valkusz és Piros Mexikó után az Egyesült Államokban folytatja a versenykörutat - Fotó: Facebook
Valkusz és Piros Mexikó után az Egyesült Államokban folytatja a versenykörutat - Fotó: Facebook

A salakpályás szezon után magaslati helyszínen, a világ egyik leggyorsabb pályáján, Mexikóban folytatta nemzetközi szereplését Piros Zsombor és Valkusz Máté. Előbbi a selejtezőből indulva három meccset is nyert, utóbbi a főtábla első fordulójában azonnal búcsúzott.

Zsombi a Monterrey-ben szerzett értékes ranglistapontoknak köszönhetően a jövő héttől ismét a legjobb 400-ban lesz.

A két fiatal teljesítményéről, a két edző, Piros Attila és Kuhárszky Zoltán nyilatkozott honlapunknak.

Gy. Szabó Csilla írása * Piros Zsombor és Valkusz Máté a Davis-kupa talákozót követően Közép-Amerikában, a 150 ezer dolláros összdíjazású mexikói challenger-tornán lépett ismét nemzetközi meccsen pályára. A két fiatal Köves Gáborral utazott el Monterrey-be, ahol Piros a selejtezőkből, Valkusz pedig egyből a főtábláról indult. A mezőnyben nem kisebb nevek voltak, mint a spanyol David Ferrer és Marcel Granollers, a horvát Ivo Karlovič, vagy az osztrák Gerald Melzer.

A tornát az MTK 18 éves játékosa, Piros Zsombor kezdte, aki a selejtezők 4. kiemeltjeként a kvalifikáció második fordulójában kapcsolódott be a küzdelmekbe. Első ellenfele az olasz Ricardo Bellotti volt, akit 7:5, 6:3-ra vert, majd az ecuadori Ivan Endarát (6:3, 3:6, 6:3) búcsúztatta. Ezzel a két győzelemmel ott is volt az áhított főtáblán, s a 4. helyen kiemelt, spanyol Adrian Menendez-Maceiras ellen kellett megmutatnia mit tud.

A világranglistán pillanatnyilag a 130. helyen rangsorolt 32 éves játékossal szemben a lehető legnagyobb magabiztossággal kezdett a magyar fiatal s váratlan gyorsasággal 6:1-re nyerte az első szettet. A másodikban sem vesztette el lendületét, s már 4:2-re vezetett, amikor néhány, a tapasztalatlanságából fakadó hibáját könyörtelenül kihasználva, a rutinos spanyol fordítani tudott és hozta a szettet. A harmadikban hatalmas csata bontakozott ki, s Zsombor jól ismert küzdeni tudásán és lelki erején múlt, hogy 7:6-ra végül hozta a döntő játékrészt is.  A találkozó után őszintén elismerte, saját maga számára tette nehézzé a mérkőzést.

– Úgy gondolom, minden egyes lépéssel erősebb és tudatosabb lesz, ezt a megtorpanást is egy leckeként fogtam fel, s remélem ő is – értékelte honlapunknak fia teljesítményét Piros Attila edző-édesapa. – Nagy dolog, hogy miután a második szettben kiengedte kezéből az irányítást, hatalmas lelkierejének köszönhetően mégis nyerni tudott. Egy ilyen helyzetben ez nagyon nehéz. A következő találkozó alakulása azonban egyértelműen rámutat arra a tanulságra, amelyet a Menendez-Maceiras elleniből kellett levonnia. Ha a meccset gyorsan be tudja fejezni, akkor azt kell tennie. Így tud takarékoskodni az energiájával, amelyre ebben az esetben a következő körben lett volna nagy szüksége.

A második fordulóban az amerikai Björn Fratangelo (ATP 169.) várt Zsomborra. A szó szoros értelmében, hiszen a két évvel ezelőtt karrierje legjobb eredményét a 99. hellyel elérő 25 éves játékos egy helyi szabadkártyás ellen 1 óra 8 perc alatt hozta a meccsét, így valóban frissen lépett pályára a kvalifikációból érkező és előző nap 2 óra 14 percet küzdő magyar fiú ellen. Ez a különbség pedig az első pillanattól látszódott, s végül 6:1, 6:2-es sima győzelmet hozott az amerikainak.  

– Ezen a rendhagyóan gyors pályán, a salakos szezont követően, nagy fizikális megterhelést jelentett az a három előző meccs, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a találkozó elején picit meghúzta a talpát – folytatta az elemzést Piros Attila. – Ám ami számomra a legfontosabb, a meccs után azonnal azt mondta, nem emiatt kapott ki. Fontos, hogy nem fogja külső körülményekre a vereséget, nem keresi a felmentő körülményeket. Technikai kérdésekben is volt okom az örömre, megpróbálta végrehajtani azt, amin már régóta dolgozunk. A legszebb pontját úgy ütötte, hogy a bal lába végig közel maradt az alapvonalhoz. A közös munkánk fontos része, hogy tapadjon a vonalhoz, s lám fontos helyzetben megcsinálta. Fratangelo ellen erre már nem volt ereje. Bár, megmondom őszintén, én leginkább a mentális fáradtságot láttam rajta az utolsó találkozón.

Hogy mi lett volna Fratangelo ellen, ha nem extra-gyors pályán, magaslati levegőn sebességet váltó labdákkal, salakos szezont követően, s nem három nehéz meccs után találkoznak, az most már nem fontos. Zsombi így is értékes pontokat szerzett, s visszajön a legjobb négyszázba. Az újabb fontos tanulságok jelentőségéről nem is beszélve.

– Talán Máténak is jobb lett volna, ha a selejtezőből indulhat, mert az első keménypályás meccsre nehéz az átállás – mondta Kuhárszky Zoltán tanítványa, Valkusz Máté első körös veresége után, amelyet az amerikai Ernesto Escobedotól (ATP 222. – legjobb helyezése: 67.) 6:0, 6:3 arányban szenvedett el. – A magyar bajnokságon végig salakon játszott, ami persze szakmai szempontból nem volt a legjobb felkészülés erre a tornára, de én ebben semmi hibát nem látok. Máté számára – és ebben egyetértettünk – nagyon fontos volt a bajnoki részvétel, úgy is mondhatom, a kötelességét végezte. A meccsen láthatóan nagyon küzdött a magaslati körülményekkel, de ezzel nem volt egyedül.

Most tovább utaznak az Egyesült Államokba, ahol erős mezőny várható, Máté is minden bizonnyal selejtezőre fog kényszerülni, aminek kifejezetten örülök. Most ugyanis az a legfontosabb, hogy játsszon, minél többet és minél jobb ellenfelek ellen. Alázattal és elszántsággal, ahogy eddig is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline