search

Neve évtizedeken át egyet jelentett a magyar tenisszel. Daniként ismerte mindenki, pályán és pályán kívül egyaránt.

Wimbledonban juniordöntős volt, a berlini Universiadén aranyérmet nyert.

Visszavonulása után is ezer szállal kötődött a hazai teniszsporthoz: a sportnapilap szakírójaként tevékenykedett hosszú évtizedekig.

A Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnökeként több ötkarikás versenyen dolgozott - 18 nyári, illetve téli olimpián vett részt.

A teniszhez szorosan kötődő fia, dr. Vad Tibor néhány évvel ezelőtt hunyt el, most 89 esztendősen édesapja is távozott az élők világából.

 

Hosszantartó betegségben, július 28-án, szombaton este elhunyt Vad Dezső - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját. Az egykori kiváló teniszező, Aranytollal kitüntetett sportújságíró korábban hosszú éveken keresztül látta el a MOB sajtófőnöki feladatait. 89 éves volt.

Az 1929-ben született Vad Dezső röplabdázóként is a válogatottságig vitte, fiatalon megmutatkozott tenisztehetsége is, s végül örökre e sportág mellett kötelezte el magát. Az ifjúságiak mezőnyében hamar a legjobbak között tartották számon. A korabeli lapok úgy fogalmaznak 1944-ben a BBTE játékosával kapcsolatban: "a tizenöt éves Vad Dezső olyan küzdőképességgel rendelkezik, hogy nagyon sok már befutott „csillagunk” tanulhatna tőle!". Az ifik között ranglistavezető is volt.

Legnagyobb sikereként 1948-ban, Wimbledonban, az angol nyílt teniszbajnokság ifjúsági versenyében egészen a döntőig menetelt - az angliai Grand Slam tornán ekkor rendezték meg először a fiatalok versenyét. Az 1951-es nyári egyetemi világbajnokságon, az Universiadén egyesben (és Körmöczy Zsuzsa társaként) vegyes párosban aranyérmes lett Berlinben. Három évvel később, a budapesti Universiadén egyesben (és Gulyás István társaként) férfi párosban finalista volt. Szerepelt a magyar Davis Kupa-együttesben is.

Sportvezetőként a Bp. Honvéd teniszszakosztályát vezette a hatvanas évek végén, a rendeszerváltást követően a Magyar Tenisz Szövetség elnökségében is helyet kapott.

Vad Dezső újságíróként évtizedeken keresztül több lapnak - többek közt az akkori nevén Népsportnak - dolgozott, könyvek, kiadványok szerzője, társszerzője, szerkesztője; munkásságát Aranytollal, MOB Érdeméremmel (2001) és Médiadíjjal (1997) jutalmazták, elismerést kapott a Magyar Távirati Irodától is.

A Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke, 1992-től 2004-ig az olimpiákon a Magyar Csapat sajtóattaséja. Később a MOB kiadványainak és honlapjának szerkesztője; utolsó éveiben is a MOB kiadásában megjelent Sportévkönyv egyik szerzője.

Ameddig egészsége engedte, titkárként aktív résztvevője volt a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek.

Vad Dezső az utolsó heteit kórházban töltötte, idős felesége naponta látogatta. Szombaton késő este érte a halál.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline