search
Balról: a 75+ ezüstérmes párosa, a Misley Endre és Gara Imre duó, a győztes Veress Gábor és Szentkirályi István, valamint a bronzérmes Gömör Béla és Nemesánszky Elemér
Balról: a 75+ ezüstérmes párosa, a Misley Endre és Gara Imre duó, a győztes Veress Gábor és Szentkirályi István, valamint a bronzérmes Gömör Béla és Nemesánszky Elemér

Teniszezéssel mutatnak példát az aktív sportolás hasznosságáról az orvosok.

A Magyar Orvos Teniszezők Társasága szervezésében, A Mozgó Cívisért Egyesület segítségével a fővárosi Park Teniszklubban rendezték meg a teniszező orvosok 34. országos bajnokságát.

Közel másfélszáz résztvevője volt az idei rendezvénynek, melyet egy szakmai tanácskozással, a Multidiszciplináris Medicina Kerekasztal Konferencia előadásaival is összekötöttek.

A megnyitón Pethes Ákos, az MOTT vezetője és Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke is köszöntötte a szereplőket.

A háromnapos eseménnyel kapcsolatban Kollár László, a rendezvény egyik fő szervezője honlapunknak elmondta, hogy immár az „utánpótlás korosztályra”, a fiatalokra is gondoltak: a viadal több mint három évtizedes történetében először a medikusok is csatlakozhattak az eseményhez, s a remények szerint a következő évi versenyen még nagyobb lesz a létszámuk.

Droppa Erika versenybírótól megtudtuk, hogy az időjárás ebben az esztendőben kegyes volt a viadalhoz – kellett is a „segítség”, hiszen összesen 36 számban hirdettek eredményt. Akadtak bőven éremhalmozók, Gidófalvy Miklós, Orosz György és Szentkirályi István például három számban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Voltak szép számmal duplázók, a lényeg azonban a hangulaton, a játék szeretetén, az önfeledt teniszezésen volt – valamennyi szereplő jól érezte magát kollégái, teniszbarátai körében. Az orvosok mellett, immár hagyományosan, a hozzátartozók (a civilek) számára is szerveztek versenyt, így minden vendég játéklehetőséghez jutott.

A Park Teniszklub nagyszerű házigazdának bizonyult. Arról, hogy jövőre hol lesz a 35. magyar orvosbajnokság, internetes szavazás dönt majd.

 

Férfi nyílt: 1. Wagner Vince, 2. Szentkirályi Péter, 3. Tabányi Ádám és Pohl Ákos

Férfi amatőr: 1. Gidófalvy Miklós, 2. Pintér András, 3. Hajdu László és Bagdán Péter

F Egyéni 40: 1. Gidófalvy Miklós, 2. Domonyai István, 3. Hugyák Ádám és Almai Péter

FE 45: 1. Padányi Zsolt, 2. Orosz László, 3. Engelhardt Miklós és Rák Péter

FE 50: 1. Orosz György, 2. Zsembery Ákos, 3. Orosz László és Rák Péter

FE 55: 1. Vankó István, 2. Herszényi László, 3. Komoróczy Péter és Pethes Ákos

FE 60: 1. Moldoványi József, 2. Géczy Béla, 3. Komoróczy Péter és Horváth Sándor

FE 65: 1. Birtha Gábor, 2. Füle Lajos, 3. Almai János és Móritz András

FE70: 1. Francia László, 2. Bikár Péter, 3. Szánthó József és Dani Vilmos

FE 75: 1. Szentkirályi István, 2. Gara Imre, 3. Vitályos Iván és Kovács Árpád

 

Vigasz 40-45: 1. Hugyák Ádám, 2. Doleviczényi Zoltán

Vigasz 50-55: 1. Barta József, 2. Nagy György

Vigasz 60-65: 1. Misley Endre, 2. Pataki István

 

Medikusok: 1. Pintér Máté, 2. Závoti Olivér, 3. Pintér László, 4. Vass Gergely

 

Női nyílt: 1. Bágyi Kinga, 2. Bende Zsuzsanna, 3. Vaska Zita és Kiss-Polauf Marianna

Női 40-45: 1. Bágyi Kinga, 2. Beck Katalin, 3. Jeney Judit

Női 50-55: 1. Losonczi Luca, 2. Szederkényi Edit, 3. Illés Gabriella, 4. Varga Annamária

Női 60-65: 1. Tolna Zsuzsanna, 2. Végh Gizella, 3. Ujlaky Ildikó

Női 70: 1. Dorka Mária, 2. Péterffy Erzsébet, 3. Péter Zsuzsanna

 

Férfi páros nyílt: 1. Gidófalvy Miklós, Szentkirályi Péter, 2. Wagner Vince, Pintér András, 3. Pohl Ákos, Tabányi Ádám és Sarkadi István, Modok Szabolcs

FP 45: 1. Orosz László, Rák Péter, 2. Padányi Zsolt, Szendrői Miklós, 3. Pavlik Attila, Tállay András és Herszényi László, Zsembery Ákos

FP 55: 1. Tóth Csaba, Spenik Vladimir, 2. Pethes Ákos, Vankó István, 3. Füle Lajos, Füle Attila és Sutóczky Zoltán, Komoróczy Péter

FP 65: 1. Móritz András, Orosz György, 2. Ádám István, Almai János, 3. Birtha Gábor, Fülöp István és Vancsura Tamás, Simon Gábor

FP 70: 1. Francia László, Tiba János, 2. Bikár Péter, Dani Vilmos, 3. Kotányi Péter, Nemesánszky Elemér

FP 75: 1. Szentkirályi István, Veress Gábor, 2. Gara Imre, Misley Endre, 3. Gömör Béla, Nemesánszky Elemér

 

Női páros nyílt: 1. Losonczi Luca, Bende Zsuzsa, 2. Suri csilla, Vaska Zita, 3. Marázi Judit, Vadász Tímea 4. Lukács Laura, Bleicher Nóra

Női páros 45+: 1. Beck Katalin, Schulek Réka, 2. Losonczi Luca, Tolna Zsuzsana

NP 65+: 1. Végh Gizella, Péterffy Erzsébet, 2. Péter Zsuzsanna, Orosz Mária

 

Vegyes páros nyílt: 1. Kiss-Polauf-Marianna, Wagner Vince, 2. Vadász Tímea, Kovács Péter

VP 45: 1. Beck Katalin, Ágoston Péter, 2. Suri Csilla, Boronkai Gusztáv, 3. Lohinszky Júlia, Fejér Csaba, és Kovács Franciska, Hugyák Ádám

VP 55: 1. Lohinszky Júlia, Fülöp István, 2. Ujlaky Ildikó, Sutóczki Zoltán, 3. Gádorosi Edit, Csiffáry Attila

VP 65: 1. Orosz Mária, Orosz György, 2. Végh Gizella, Simon Gábor

VP 70: 1. Péterffy Erzsébet, Szentkirályi István, 2. Dorka Mária, Soltész János, 3. Péter Zsuzsanna, Szánthó József

 

Civil férfi: 1. Kollár László, 2. Bende Imre, 3. Náray Vilmos

Civil női: 1. Domonyai-Korsós Rita, 2. Farkas Dóra

Civil vegyes: 1. Domonyai-Korsós Rita, Domonyai István, 2. Bende Zsuzsanna, Bende István, 3. Kovács Franciska, de Jonge Tamás és Szederkényi Edit, Kollár László

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline