search

A 15 esztendős, orosz Elina Avanesyan (nevezéskor 69., a múlt héten 44.) ellen lép vasárnap pályára Nagy Adrienn, a junior Roland Garros egyetlen magyar résztvevője.

Az MTK 17 éves teniszezője remek tavaszi szezonjának köszönheti a főtáblás indulás jogát. Az évvégi 274. helyről indulva, a francia nyílt bajnokság nevezési határidejére épp 48. lett a korosztályos világranglistán.

Adrienn felkészülése nyugodtan zajlott, szombaton kétszer is edzett már Párizsban, s édesapjával Nagy Tamással, bizakodóan készülnek az első találkozóra. A szakember szerint most az a legfontosabb, hogy a lélektani terheket levegye lánya válláról, hogy felszabadultan játszhasson élete első korosztályos Grand Slam versenyén. Párosban a szlovák Lena Stara oldalán lép majd pályára.

A múltban öt egyéni és tíz páros győzelem köthető magyar juniorok nevéhez a különböző Grand Slam-tornákon.

Gy. Szabó Csilla írása * Nagy Adrienn régi álma vált valóra azzal, hogy kiharcolta a junior Roland Garros-on való részvételt. Az álmodozások kora a június 3-i párizsi rajttal azonban le is járt, az MTK 17 évesen teniszezőjének az előtte álló meccsre, meccsekre kell mostantól koncentrálnia. A többes szám használata édesapja és edzője, Nagy Tamás szerint ugyan teljes mértékig indokolt, ám a világ legnagyobb salakos versenyén elindulni hatalmas lelki terheket rak a játékosok vállára, így Adriennére is. Képességei alapján több fordulón is átverekedhetné magát, ám az első körben is gyorsan búcsúzhat, ha úgy hozza a sors. No és a szerencse, amelyre – tetszik, nem teszik – még a legjobbaknak is szükségük van néha.

A francia nemzetközi bajnokság korosztályos főtáblájáig vezető út nem volt könnyű, hiszen a junior-világranglistán az első 50-be kellett kerülni hozzá. Adri tökéletesen megoldotta feladatát, az évvégi 274. helyről a 48.-ra küzdötte fel magát, s éppen arra a hétre, amikor lezárták a nevezéseket.

Lépésről lépésre haladt január óta. A dél-amerikai túrával kezdte, Oroszországban folytatta, majd Thaiföldön és Malajziában, végül Horvátországban szerzett értékes pontokat. Ezzel jutott a Top 100-ba, s vált elérhető közelségbe a kvalifikációs indulás joga. Adri azonban a főtáblát célozta meg, s a pöstyéni második kategóriás junior ITF-viadalon aratott győzelmével ez sikerült is. Élete legjobb junior pozíciójával éppen megúszta a kvalifikációt, s nyugodtan készülhetett az igazi nagy megmérettetésre.  

– Az utazásunkat megelőző utolsó három napban rendkívül jól dolgozott, egyre jobban és jobban játszott – mondta honlapunknak már Párizsból az edző-édesapa Nagy Tamás. – A nyomást persze éreztem rajta, különösen azért, mert ezen a héten a suliban is helyt kellett állnia, dolgozatokat írt, miközben a fejében már a Roland Garros járt. Úgy érzem, jól egyben van, amit a szombati edzések is bizonyítottak. Nagyon régen láttam olyan jól játszani, mint ma. Feldobta a helyszín, a környezet és az itteni atmoszféra. Azt hiszem, az én legnagyobb feladatom most az, hogy levegyem a válláról a terheket. Éppen ezért azt kértem tőle, pontról pontra haladjon, élvezze a játékot, s akkor biztosan ki tudja hozni magából a maximumot.

Nagy Tamás azt is elmesélte: pontosan öt évvel ezelőtt, egy baráti beszélgetés során azt jósolta, lánya 2018. januárjában indulhat először junior Grand Slam versenyen. Ez az idei ausztrál bajnokságot jelentette volna, a szakember azonban pontosan öt hónapot csúszott a terveiben. Ám ezt most egy cseppet sem bánja, hiszen az álom mégiscsak valósággá vált. Melbourne helyett Párizsban, ám ennek túl sok jelentősége nincs. ­

Aki következetesen dolgozik, az valahogy mindig odaér – vélekedett Nagy Tamás – Ebben a tételben bíztunk akkor is, amikor mélyponton voltunk. Adri nyolcéves kora óta fegyelmezetten küzd céljai eléréséért, s ezért vagyok igazán büszke rá. Megérdemelte, hogy a világ korosztályos legjobbjai között pályára léphessen.”

A szombat délutáni első, majd második edzés közötti szünetben derült ki, hogy Adrienn ellenfele a kvalifikációból felkerült, orosz Elina Avanesyan lesz a vasárnapi nyitónapon. A 16. születésnapját szeptemberben ünneplő teniszező a nevezéskor a 69. helyen állt, ezért is nem került fel a főtáblára, jóllehet a legutóbbi ranglista-frissítéskor már 44. volt. Az MTK fiatal játékosa még sohasem játszott az orosz kislány ellen, így az ellene alkalmazandó taktikára is csak a korábbi eredményei alapján lehetett következtetéseket levonni. Ezek alapján inkább keményen ütő játékosokról van szó, ezért Nagy Tamás a ritmusváltások és a pörgetések fontosságára hívta fel Adrienn figyelmét.

– Este beszélgettünk a többiekkel, majd Adrival is az orosz kislányról, de nem kell ezt túlgondolni. Legjobb tudása szerint fog játszani, s ennél többet nem is várok el tőle! – zárta le Nagy Tamás a spekulációkat, amelyeknek az álmodozásokhoz hasonlóan, szintén lejárt az ideje.

 

Magyar junior Grand Slam-bajnokok

Australian Open (Ausztrália)
Fiúk. Egyéni: 2017. Piros Zsombor Páros:
Lányok: Egyéni: 2000. Kapros Anikó Páros: 2000. Kapros Anikó, Christina Wheeler (ausztrál)

Roland Garros (Franciaország)
Fiúk. Egyéni:
Páros: 2003. Balázs György, Dudi Sela (izraeli) 2017. Piros Zsombor, Nicolas Kuhn (spanyol)
Lányok. Egyéni: 2005. Szávay Ágnes. Páros: 2005. Szávay Ágnes, Victoria Azarenka (fehérorosz) 2010. Babos Tímea, Sloane Stephens (amerikai)

Wimbledon (Nagy-Britannia)
Fiúk. Egyéni: 2010. Fucsovics Márton Páros:
Lányok. Egyéni: −. Páros: 2005. Szávay Ágnes, Victoria Azarenka 2010. Babos Tímea, Sloane Stephens 2015. Stollár Fanny, Gálfi Dalma

US Open (Egyesült Államok)
Fiúk. Egyéni:Páros: 2009. Fucsovics Márton, Hsieh Cheng-peng (tajvani)
Lányok. Egyéni: 2015. Gálfi Dalma Páros: 2010. Babos Tímea, Sloane Stephens

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline