search

Szülők, gyerekek, érdeklődők is szeretettel látott vendégek szombaton a BOK-csarnokban.

Egész napos teniszkavalkád várja a sportág barátait.

A volt világelső, kilencszeres egyéni Grand Slam-győztes Szeles Mónika ismét eleget tesz a szervezők meghívásának, rajta kívül Gécsek Fanni, Vörös Máté és Balázs György is szerepet vállal a programban.

A budapesti WTA verseny szombatján, február 24-én 10 órai kezdettel rendezi meg az MTSZ a Gyermek Tenisz Napját a BOK Csarnok C csarnokában. Az esemény sztárvendége idén is Szeles Mónika, a magyar tenisz nagykövete lesz. 

A kilencszeres Grand Slam győztes teniszező 10 órától előadást is tart "Gyerek teniszből a profikhoz" címmel, majd egy órán keresztül állja az autogram-kérők rohamát, miközben ügyességi játékokkal tarkított Tenisz Szigetet is rendeznek a kicsiknek.

Ugyanezen idő alatt, délelőtt zajlik majd a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt teniszezőről, Dunai Regőről (1999-2017) elnevezett kispályás emlékverseny is, melyre 2010-es, 2009-es és 2008-2007-es születésű gyermekeket várják. Kategóriánként az első 25 játékos nevezését tudják elfogadni, a többieknek viszont a tenisz szigeten lesz lehetőségük a bizonyításra.

A programokra regisztráló gyerekek, szülők (családonként 1) és edzők (5 gyerek után 1) is ingyenes belépőt kapnak a WTA torna aznap 14 órakor kezdődő elődöntőire.

Az eseményen akcióval várnak mindenkit a Match-Point Tennis Club húrozói. A Match Point Racket Service két profi húrozógéppel várja egész nap a hobbi és versenyző játékosokat. Több mint 30 fajta húr közül lehet választani, melyek közül 10-ből ingyen húroznak, a másik 20-ból pedig 50% kedvezményt adnak. Alapgrip, fedőgrip-csere szintén 50% kedvezménnyel.

Program: 
9.15.: kapunyitás
9.15 - 9.45: regisztráció
10.00 -10-45: Szeles Mónika előadása "Gyerek teniszből a profikhoz" címmel
10.45 - 11.15: Bemelegítés az emlékversenyre hazai sztárokkal
11.15 - 13.45 Tenisz Sziget ügyességi játékokkal. Kisorsolásra kerülnek Szeles Mónika ütői is.
11.15 - 12.15: Autogram osztás

Dunai Regő Kispályás Emlékverseny igazolt és nem igazolt játékosoknak is.
2010: vagy fiatalabb: piros szint
2009: narancs szint
2008- 2007: zöld szint

Nevezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az első 25 nevező indulhat versenyszámonként

14.00 Hungarian Ladies Open elődöntők

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline