search
Balla Péter először játszik fedett pályás bajnoki címért - Fotó: MTSZ
Balla Péter először játszik fedett pályás bajnoki címért - Fotó: MTSZ

A hölgyeknél megismétlődik a tavalyi finálé, a férfiaknál új győztest avat a fedett pályás magyar bajnokság.

Pénteken 11 órától a díszpályán előbb a párosok fináléit rendezik, majd nem hamarabb mint 14 órától a férfi egyes, utána a női egyes döntőjét tekinthetik meg a nézők - a belépés ingyenes.

A csütörtöki férfi elődöntők nem hoztak meglepetést. Az 1. kiemelt Valkusz Máté (Golden Ace) már túl kemény dió volt az eddig szettveszteség nélkül menetelő 18 esztendős, szabadkártyás győri Kéki Márknak (Panakor). A válogatott kerettag fővárosi teniszező 6:3, 6:2-re nyert és először jutott be a döntőbe a fedett Ob-n.

A másik döntős Balla Péter (Pasarét) lesz, aki szintén első fináléjában léphet pályára ilyen rangos versenyen. Balla a legjobb négy között 6:4, 6:2-re verte a kőszegi Bartakovics Marcellt.

A női fedett pályás bajnokságok történetében előszor fordul elő, hogy megismétlődik az egy évvel korábbi finálé - a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Bukta Ági (MTK) és Udvardy Panna (Kiskút) jutott a döntőbe.

Buktának ez már az ötödik aranymeccse lesz - eddigi négy döntőjéből hármat megnyert, tavaly két szettben verte Udvardy Pannát.

Nem kicsi a tét, hiszen a bajnok a jövő heti budapesti WTA torna szabadkártyáját kapja fődíjként. A két finalista világranglista-helyezése közel azonos. Míg Bukta egy feladásos elődöntőből érkezett (4:2, a bal comjának sérülése miatt visszalépő Gálfi Dalma ellen), Udvardy kiemeltek elleni győzelmi lendületet hoz magával, hiszen a válogatott Bondár Anna (Kiskút) és Jani Réka (MTK) ellen is nyerni tudott.

Férfi párosban csupa olyan játékos jutott a döntőbe, akik korábban egyszer sem. Csütörtökön Kéki Márk és Vörös Máté (Panakor, MTK) izgalmas meccsen 6:3 6:7(2) 10-7-re verte a tapasztalt Kellner Ádám, Noszály Sándor (Bregyó, Diego) kettőst, míg Bartakovics Marcelll és Kecskés Andreasz  (Kőszeg, PVTC) 6:1, 6:4-re győzött a Hornung Iván, Kaszás Benjamin (BBTC, Diego) kettős ellen.

A nőknél juniorok csatáznak a párosdöntőben: Kovács Zita, Zádori Réka (GYAC, Kiskút) a tavalyi szabadtéri bajnok MTK-s Gécsek Fanni, Nagy Adrienn kettős ellen viaskodik az elsőségért.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline