search
Januártól, áprilistól, ősztől lépnek életbe a változtatások
Januártól, áprilistól, ősztől lépnek életbe a változtatások

Az őszi szakmai-edző fórumsorozaton megtárgyalt, s a karácsony előtti elnökségi ülésen elfogadott, 2018-tól érvényes döntések egy része januártól, zöme áprilistól lép életbe, de lesz olyan is, amellyel a 2018/19-es téli szezonban találkozunk először.

A szabályváltoztatások és az újítások zöme az utánpótlás korosztályt érinti, de a felnőttek versenyein is lesz módosítás. Érdemes alaposan tanulmányozni, felkészülni.

Újdonság: bevezetik a fedettpályás csapat bajnokságot.

A szabályváltozások és újítások a következők.

1.) 2018. január 1-től az U12, U14, U16 és U18 korosztály mindkét neménél megszűnik a hálót érintő és érvényes adogató udvarba érkező adogatásnál az ismétlési lehetőség, vagyis minden, a jó adogatóudvarba érkező adogatás érvényes.

2.) 2018. évi országos felnőtt csapatbajnokság minden osztályában, mindkét nemben az egyes mérkőzéseken a döntő szett helyett 10-es tie break-ot kell játszani.

3.) 2018. január 1-től az U12 fedettpályás OB-n a listára történő elfogadás és a kiemelés a háttérranglista alapján történik.

4.) 2018. január 1-től megváltozik a felnőtt ranglistán a játékosok osztályba sorolása az alábbiak szerint:
Nők
1-20. I. osztályú
21-40. II. osztályú
41-től III. osztályú

Férfiak
1-30. I. osztályú
31-60. II. osztályú
61-től III. osztályú

5.) 2018. április 14-től megszűnik a 10 éves versenyszám, mert a play and stay versenyeken a zöld pályás versenyszám korhatára 11 év.

6.) 2018. április 14-től a 12 éves háttér-ranglista 1-30 helyezettje nem indulhat play and stay versenyen.

7.) 2018. április 14-től az U12 Budapest és Vidék korosztályos bajnokságon a kiemelés a háttér-ranglista alapján történik, Lebonyolítás: két 6-os szett, a döntő szett 10-es tie break.

8.) 2018. április 14-től az U12 Budapest és Vidék korosztályos bajnokság csapatbajnokságának lebonyolítása – a nevező csapatok számától függő – 3-4 csapatos körmérkőzés, majd helyosztók körmérkőzés vagy kieséses rendszerben. A mérkőzések két 6-os szett, a döntő szett 10-es tie break.

9.) 2018. április 14-től az U12 szabadtéri OB-n a bemeneteli követelmények változatlanul hagyásával (Budapest és Vidék korosztályos bajnokságokról 20-20 fő – főág 16-16, vigaszág 4-4, 8 szabadkártya) a kiemelés a háttér-ranglista alapján. Lebonyolítás: két 6-os szett, a döntő szett 10-es tie break.

10.) 2018. április 14-től az U16 és U18 korosztályos versenyszámok összevonásra kerülnek mindkét nemben, kivéve a Budapest-, a Vidék- és az Országos Bajnokságok.

11.) 2018. május 1-től az U16 és U18 ranglista összevonásra kerül mindkét nemben.

12.) 2018/2019 fedettpályás szezontól a négy utánpótlás korosztály (U12, U14, U16, U18) összevonásával történő CSB bevezetés az alábbi feltételekkel
- a CSB megrendezésére minimum 6 csapat jelentkezése esetén kerül sor,
- a CSB-re vonatkozó MTSZ szabályok érvényesek,
- egy csapatban minden korosztályból egy-egy fő szerepel benne (12-14-16-18)
- egy találkozó 4 egyes és két páros mérkőzésből áll (a páros a 12-14 és a 16-18 korosztályokból áll)
- egy játékos a saját vagy eggyel magasabb korosztályban játszhat
- nevezni minimum 5, maximum 10 főt lehet
- egyesben és párosban is két nyert 6-os szett no-ad alkalmazásával, a döntő szett 10-es tie break
- a győztes csapat 2, a vesztes 0, döntetlen esetén 1-1 pontot kap,
- a csapatok októbertől minden hónapban egy mérkőzést játszanak, ezen a hétvégén nem lehet kiemelt verseny,
- a nevező csapatok – területi elv szerinti – csoportokban, egy fordulóban körmérkőzést játszanak egyszer idegenben, egyszer otthon, sorsolás szerint,
- a csoportok győztesei jutnak a döntőbe, melynek helyszíne a NEK (a döntőn a versenybírót és a díjakat az MTSZ biztosítja),
- nevezési díj nincs,
- a kiküldött versenybírót a csapatok közösen fizetik,
- a hazai csapat a mérkőzés után megvendégeli a játékosokat (palacsinta, gulyás, spagetti, stb.),
- a pályát és a labdát a hazai csapat biztosítja,
- a csapatokkal csak képesítéssel rendelkező edző mehet (csak ő „coach”-olhat),

13.) 2018/2019 fedettpályás szezontól a felnőtt csapatbajnokság beindítása
- A CSB megrendezésére minimum 6 csapat jelentkezése esetén kerül sor
- a CSB-re vonatkozó MTSZ szabályok érvényesek
- egy találkozó 4 egyes és 2 páros mérkőzésből áll
- a CSB hétvégéjén 16-18 korosztálynak nem lehet kiemelt versenye
- a verseny védnökének egy korábbi bajnokot kér fel az MTSZ
- a csapatba minimum 5, maximum 10 fő nevezhető
- a csapatok győzelem esetén 2, döntetlen esetén 1-1, vereségkor 0 pontot kapnak
- a nevező csapatok októbertől előre meghatározott időpontban, a nevezők létszámától függően – területi elv szerint – csoportokban körmérkőzést játszanak egyszer idegenben, egyszer otthon, sorsolás szerint
- a csoportok győztesei jutnak a döntőbe, melynek helyszíne a NEK (a döntőn a versenybírót és a díjakat az MTSZ biztosítja),
- a kiküldött versenybírót a csapatok közösen fizetik,
- a hazai csapat a mérkőzés után megvendégeli a játékosokat (palacsinta, gulyás, spagetti, stb.),
- a pályát és a labdát a hazai csapat biztosítja

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline