search
Kevesebb nap, rövidebb meccsek
Kevesebb nap, rövidebb meccsek

A világcsoport kivételével rövidebb párharcok és mérkőzések lesznek jövőre a tenisz Davis Kupa küzdelmeiben.

A nemzetközi szövetség pénteki bejelentése a nyár végi vietnami ITF közgyűlésen elfogadott tervezetet öntötte szabályba.

A magyar csapat belgiumi februári világcsoportos fellépését nem érintik a módosítások.

Az ITF döntése értelmében a a Davis Kupa alsóházában, a kontinentális beosztású második, harmadik, negyedik és ötödik vonalban három helyett csak két napig tartanak majd a találkozók. A női Federation Kupában már évek óta ez a módi.

Szombaton két egyes meccset játszanak le, a vasárnapi programban pedig a párost és a hátralévő két egyest. Ha az ötödik mérkőzés előtt eldől a csata, akkor azt már nem rendezik meg.

A mérkőzések nem három, hanem csak két nyert játszmáig tartanak, a csapatokba pedig négy helyett öt teniszezőt lehet nevezni.

„Ha sikeres lesz a módosítás, akkor 2018 után a világcsoportban is bevezetjük” – jelentette ki David Haggerty ITF-elnök, hozzátéve, a világszervezet azért döntött az újítás mellett, hogy a túlterheltségre panaszkodó éljátékosokat ösztönözze a DK-szereplésre.

A legjobb 16 válogatottat felvonultató világcsoportban tehát – ahová a magyarok 21 év után újra feljutottak, s a februári első fordulóban a belgákkal találkoznak – egyelőre marad az eddigi rendszer háromnapos párharcokkal és három nyert szettre menő összecsapásokkal.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline