search
Polona Hercog és Arn Gréta - Fotó: Oázis Streaming Group
Polona Hercog és Arn Gréta - Fotó: Oázis Streaming Group

 

Párosban Bukta Ági megszokott partnerével, a szlovákiai Juhász Viviennel második lett, egyesben Arn Gréta játszhatott döntőt a balatonboglári 25 ezer dolláros XIXO Open tenisztornán.

Ez utóbbi mérkőzés, a Polona Hercog elleni találkozó hat esztendővel ezelőtt WTA Tour szinten is „ütős” meccsnek számított, hiszen 2011-ben Arn a rangsor 40. helyén állt, a szlovént pedig a 35. helyen jegyezték a világranglistán.

Azóta a magyar visszavonult, Hercog sérülésekkel küszködött, s most mindketten újrakezdés után versenyeznek, s a döntőben találkoztak. 

Ami a 38 esztendős Arn Grétát illeti ő 2011-ben az év magyar teniszezőnője volt, 1997–2014 között versenyzett a profik között. Karrierje során kétszer nyert egyéniben WTA-tornát, emellett négy egyéni és négy páros ITF-tornagyőzelmet mondhat magáénak, Wimbledonban és az Australian Open küzdelmein is 3. körös volt. Aztán visszavonult, tanult, ám a tenisz hiányzott számára, s újraindította a karrierjét.

- Huszonnyolc napja minden nap versenyzek. Egy kicsit elfáradtam, most pihenőre van szükségem – mondta a szombat délelőtti döntő után, melyet Hercog 6:1, 6:2-re nyert meg. Így aztán kettejük harmadik találkozóján is a szlovén diadalmaskodott, s római nagy versenyen 2011-ben, valamint egy évben később Pekingben aratott sikerei után továbbra is őrzi veretlenségét a nála 12 esztendővel idősebb magyar ellen.

Akinek viszont egy pillanatig sincs szégyenkeznivalója, hiszen remek hetet tudhatott maga mögött Balatonbogláron. A selejtezőből a főtáblára jutva sorrendben Juhaszova, a svéd Cabaj-Awad, a szlovák Schmiedlova, majd a 6. kiemelt román Bara legyőzésével lépdelt a fináléba, s aki látta meccseit, megállapíthatta: megőrizte iskolázott, szép ütéseit, s hatalmas küzdeniakarását is. Az eredmények pedig bizonyítják: felveszi a versenyt fiatalabb kortársaival is.

A többi magyar főtáblás közül Jani Réka, Nagy Adrienn, Szlavikovics Szabina, Horváth Adrienn, Lukács Vanda és Udvardy Panna az 1. fordulóban búcsúzott (utóbbi a WTA rangsor 120. helyén álló, 1. kiemelt orosz Kromacsevával szemben maradt alul). Bukta Ági a második fordulóban, Bondár Anna pedig a legjobb nyolc között veszített.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline