search
Éljátékosból és edzőből tornaigazgató: munkában a kecskeméti verseny első embere, Bardóczky Kornél
Éljátékosból és edzőből tornaigazgató: munkában a kecskeméti verseny első embere, Bardóczky Kornél

A 18 esztendős Piros Zsombor döntőt játszhatott a felnőtt ITF Futures viadalon, a Park Teniszklubban rendezett 15 ezer dolláros tornán.

A vasárnapi fináléban nem sikerült megszorítania a világrangsorban hatszáz hellyel előtte álló ibériai vetélytársát, ezzel együtt büszke lehet teljesítményére, s önbizalommal kezdheti kedden a XIXO Open sorozat következő versenyét, a kecskeméti tornát.

"Mintha egy másik bolygóról érkezett volna" - kommentálta Lopez Perez teljesítményét a szombati elődöntőben legyőzött Nagy Péter, aki becsülettel küzdött, hajtott, ám az ATP rangsor 303. helyén álló spanyol nagyszerűen teniszezett. Nos, ez volt a helyzet a vasárnapi fináléban is, amikor Piros Zsombor volt Enrique Lopez Perez ellenfele. Hatvannyolc perc alatt 6:3, 6:0-ra nyert a viadal 2. helyén kiemelt spanyol.

Aki a siker mellett egy újabb előrelépést is elkönyvelhetett vasárnap, hiszen következő tornáján, Kecskeméten 3. kiemeltként szerepelt az eredeti sorsolási táblán, ám az éljátékos cseh Zdenek Kolar utolsó pillanatban küldött lemondása okán "megörökölte" az 1. kiemelt pozícióját.

Hétfőn a kecskeméti Ujhidy Teniszcentrumban délelőtt a 64-es kvalifikációs sorozat utolsó körének meccseit rendezik. Egyetlen magyar teniszező maradt a selejtezős döntőkre: Szappanos Márton dél tájban a kvali 6. helyén kiemelt türkmén Mammetgulyyev ellen mérkőzik a főtáblára jutásért.

Délután a párosviadal 1. fordulóját rendezik, négy magyar duó is ott van a mezőnyben. A Balla, Szintai egység az 1. kiemelt Lopez-Perez, Sabanov páros ellen lép pályára, Marozsán Fábián és Szendrői László a 3. kiemelt japán, ukrán egységet kapta nyitófordulós ellenfélül, míg Bartakovics Marcell és Szappanos Márton magyar rangadót vív a Cseresznyés Máté, Kisantal Dominik páros ellen a legjobb nyolc közé jutásért.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline