search
Az Eb-negyedik magyar trió és Mák Tibor szövetségi edző
Az Eb-negyedik magyar trió és Mák Tibor szövetségi edző

Hiába kezdték jól a magyar lányok az U16 korosztály kontinensbajnoksága, a Summer Cup nyolcas döntőjét, az első nyertes mérkőzés fáradalmai után az oroszok elleni elődöntőben, illetve az Olaszországgal vívott bronzmérkőzésen már nem sikerült az újabb bravúr.

A Park Teniszklub háromnapos európai utánpótlás gáláján végül a negyedik helyen zárt a házigazda.

A másik Eb-döntős magyar válogatott, az egyéni Európa-bajnok Piros Zsombor nélkül szereplő U18-as fiú csapat nyolcadik lett a franciaországi tornán. 

Ezúttal nem a sérült és fáradt Nagy Adrienn kezdte a játéknapot, hanem Gécsek Fanni lépett pályára a 2. számú játékosok meccsén, ám nem sok babár termet számára. Mindössze egyetlen játékot tudott nyerni a Federicia Sacco elleni 85 perces összecsapáson.

Jóval tovább tartott a pesti döntőben egyéni mérkőzésen először szereplő Kovács Zita fellépése. Az olaszok éljátékosa ellen 6:2-re hozta az első szettet, aztán ugyanilyen arányban veszítette el a második játszmát. A harmadikban csak a tie-break döntött, s végül Federicia Rossi 2:6, 6:2, 7:6(5)-re nyerte a végletekig izgalmas, 2 óra 37 perces csatát.

Ezzel az olaszok már 2-0-ra vezettek, így a két kapitány megállapodása alapján nem játszották le a párost.

Az orosz-francia aranymeccsen az utóbbiak kezdtek jobban, ám Burel kínkeserves győzelme (1:6, 6:4, 7:5) a végelszámolásnál csak szépségtapasz volt, hiszen Frayma, illetve a Frayman, Rakhimova duó játszaveszteség nélkül hozta a másik két mérkőzést, így Oroszország nyerte a 16 esztendős korosztály leány csapatbajnokságát.

A 18 esztendős fiúk kontinensbajnoki tornáján volt még a nyolcas döntő résztvevője a magyar válogatott. Csapatunkban a kvalifikációs tornán még szerepelt az egyéni Európa-bajnok Piros Zsombor, ám La Rochelle városában már nem volt ott a csapatban.

Együttesünk szerdán a portugálok ellen vívott helyosztót, s Vörös Máté és Khin Dánial vesztes egyéni meccsei után a Khin, Marozsán Fábián duó megnyerte a párost, ám ez már nem változtatott a tényen: a magyar trió a nyolcadik helyen zárt.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline