search
David Haggerty, a Nemzetközi Tenisz Szövetség vezetője
David Haggerty, a Nemzetközi Tenisz Szövetség vezetője

Vietnam fővárosa, Ho Shi Minh City adott otthont a Nemzetközi Tenisz Szövetég 2017-es éves közgyűlésének.

A tanácskozáson 116 ország küldöttei vettek részt.

A közgyűlésen megszavazták, hogy az ITF igazgató tanácsa dönthessen a Davis Kupa és Fed Kupa szabályainak megváltoztatásáról. Korábban az éves közgyűlés kétharmados többsége kellett hasonló változtatásokhoz.

David Haggerty ITF-elnök szerint a gyorsuló világunkban gyors döntésekre van szükség - nem lehet mindig várni az éves közgyűlések szavazására.

A közgyűlés korábban a Davis Kupát és a Federation Kupát illetően megszavazta, hogy a sorozatok döntőseit a következő esztendő első meccsén pályaválasztói jog illeti meg. Csökkentik a rendező országokat terhelő előírásokat, így a költségeket, a játékosok számára pedig csupán egy protokolláris "megjelenést" írnak elő a kupahétvége során.

A közgyűlés ugyanakkor nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az egyéni meccseket a három nyert játszmáról két nyert szettre csökkentsék. A 63,54 százalékos támogatottság nem érte el a módosításhoz szükséges kétharmadot.

Haggerty elnök megjegyezte: mindenképpen változtatások kellenek, s az ITF igazgatótanácsa igyekszik meggyőzni az országokat a reformok szükségességéről.  
Az ITF jövő évi közgyűlését 2018 augusztus 13-16. között a floridai Orlandóban tartják.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline