search
Piros Zsombi Európa legjobbja!
Piros Zsombi Európa legjobbja!

 

Idén már másodszorra írt tenisztörténelmet Piros Zsombor: az Australian Open-elsőség után a svájci Klosters városában megnyerte az U18-as egyéni kontinensbajnokságot!

Marozsán Fábiánnal pedig párosban bronzérmes lett.

Az ifjú korosztályok további Európa-bajnokságain nem jutott érmes helyezés a magyaroknak.


Az év elején az Ausztrál Open megnyerésével ő lett az első magyar fiú, aki meg tudta nyerni a melbourne-i tornát, most pedig a svájci Klosters városában megrendezett salakpályás kontiensvetélkedőn aratott győzelmével ő lett az első magyar fiú, akinek aranyérmet akasztottak a nyakába.

A versenyen magyar győztes volt már korábban (Mandula Petra 1996-ban, Szávay Ági 2005-ben, Bondár Anna pedig 2015-ben), a fiúknál a 2009-ben a döntőig jutó Fucsovics Marci szereplése volt az eddigi csúcs.

Mivel Zsombi igen előkelő helyen áll a junior világranglistán, ezért Klostersbe három magyar fiú is utazhatott. Furák Csenge, Vörös Máté és Marozsán Fábián, a lányoknál Horváth Adrienn is a 64 között búcsúzott, Zsombi azonban 2. kiemeltként szettet sem veszített a verseny során. Lépésről lépésre fektette két vállra az ellenfeleit, a döntőben pedig azzal az 1. kiemelt francia Moutet-val találkozott, akit az Ausztrál Open elődöntőjében is legyőzött. Most is nyert (6:4, 7:5).

Az U14-esek a csehországi Most városában játszottak - nem sok sikerrel. Matkó Kata, Szabanin Natália és Boros Attila is az első meccsén kikapott, csak Kalocsai Péter tudott mérkőzést nyerni, de a 64 között ő is búcsúzott. Párosban a fiúk és a lányok is a második körig jutottak.

A moszkvai U16-os egyéni Európa-bajnokságon sem sok babér termett nekünk: Makk Péter az első meccsén, Sallay Péter pedig a legjobb 32 között kapott ki. A lányok között Gécsek Fanni a legjobb 64-ig jutott, Nagy Adrienn azonban egyéniben és Fannival párosban is nyolcaddöntőt játszhatott.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline