search
Bukta Ági (képünkön) után a több magyar is kilépett az egyéni versenyről - Fotó: MTSZ
Bukta Ági (képünkön) után a több magyar is kilépett az egyéni versenyről - Fotó: MTSZ

Hiába reménykedtünk, az egyéni versenyen mind a négy magyar teniszező kikapott a nyitó fordulóban a 100 ezer dolláros budapesti viadalon. Csekély vigasz, hogy az első három kiemelt sem járt jobban.

Bukta Ágnes hétfőn, Stollár Fanny, Gálfi Dalma és Udvardy Panna kedden veszítette el bemutatkozó mérkőzését. Nem jutott a legjobb 16 közé az amerikai McHale (1.), a román Begu (2.) és a kínai Zheng (3.) sem.

Szerdán, a 2. fordulóban tehát nem lesz hazai érdekeltségű egyéni meccs, párosban azonban Udvardy cseh partnerével és a Stollár spanyol társával a négy közé jutásért küzd.

A centerpálya keddi programját Stollár Fanny nyitotta, ám a selejtezőből szerencsés vesztesként feljutott szlovák Chantal Skamlova valóban magával hordozta a szerencsét - s a jobb játékot is. A pozsonyi teniszező bő egy óra alatt 6:1, 6:3-ra verte magyar vetélytársát.

Jóval tovább, dupla annyi ideig tartott a második mérkőzés: az ukrán Viktoria Kozlova és Gálfi Dalma 2 óra 26 percig gyűrte egymást a kánikulában, s hiába végződött az első játszma a magyar fiatal sikerével, Kozlova fordítani tudott, s 6:7(3), 6:2, 6:3-as győzelemmel lépett a legjobb 16 közé.

Udvardy Panna derekasan küzdött a 4. kiemelt Jana Cepelova ellen, ám a 4. helyen kiemelt (s az éljátékosok korai búcsúja miatt a torna legjobban rangsorolt teniszezőjévé előlépett) szlovák két játszmában nyerni tudott (6:3, 6:2).

Maradt a remény a párosokra. 

Végül Stollár (a spanyol Garcia-Perez oldalán) vigasztalódhatott, hiszen a duó 6:4, 6:2-re vert egy argentin, lengyel egységet, s bejutott a legjobb nyolc közé.

A többi hazai szereplő azonban búcsúzni kényszerült: Bukta a török Aksu társaként, Gálfi a szlovén Jakupovic mellett, illetve a magyar egységként induló Horváth Adrienn és Szalai Réka egyaránt kétjátszmás vereséget szenvedett.

Szerdán a centerpályán a 10 órakor kezdődő egyéni mérkőzések után nem hamarabb mint délután ötkor Udvardy és a cseh Martincova duója az 1. kiemelt szerb Krunic, Stojanovic kettős ellen mérkőzik az elődöntő jogáért, s szintén a négy közé játszanak az 1-es pálya utolsó mérkőzéseként Stollárék és a 3. kiemelt Kromacseva, Zanevska (orosz, belga) kettős ellen.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline