A feltörekvő magyar fiatal, a 18 esztendős Stollár Fanny és az egykori Top-25 játékos, a világelitbe visszatérni akaró 29 éves kanadai Aleksandra Wozniak példáján keresztül szemlélteti a New York Times, milyen keserves az alacsony díjazású Pro Circuit versenyeken a szereplők felkapaszkodása.
Mert a csillogás csak a nagy versenyeken van. Aki kívül esik a világrangsorok első száz helyezettjének mágikus listáján, nehéz körülmények között találja magát.
A cikk tanulságos olvasmány. A sportág iránt érdeklődő rajongónak, s a világméretű teniszcirkuszba igyekvőnek egyaránt érdemes tanulmányoznia.
Aki viszont benne van a körforgásban, tudja jól, mi vár rá.
Stollár (204. a WTA aktuális rangsorában) és Wozniak (317.) eltérő háttérrel, de ugyanazon céllal szerepel a létra alsó fokát jelentő 15-100 ezer dolláros ITF viadalokon, vagy próbálkozik a nagy WTA tornák, Grand Slam-versenyek selejtezőin. Mindketten a WTA Tour állandó résztvevői akarnak lenni, ehhez azonban a legjobb száz közé kerülniük a világranglistán.
A szakmai célt, a pretisztízst megvalósítani, a pénzügyi stabilitást megteremteni nem egyszerű dolog. Közel kerülni a pénzes-zsákhoz ugyanis rengeteg pénzt, befektetést igényel.
S olyan körülmények között versenyezni, ami igencsak távol áll attól, amit a tévéképernyőkön látunk.
Wozniak, aki 21. is volt a világranglistán, s fénykorában Serena Williams ellen is nyerni tudott, így jellemezte e kis versenyek világát: „Az emberek nem értik, hogy min megyünk keresztül. Magányosan próbálunk előre törni. De a tenisz a szenvedélyem. Mindent megteszek, mindent elviselek azért, hogy előrébb tudjak lépni".
A profi tenisz évi 280 millió dolláros nyereményalapjának 60 százalékát a versenyzők 1 százaléka teszi zsebre. A kis versenyeken még a tornagyőztesek sem tudnak nullszaldós költségvetést kihozni - pénzbe kerül az utazás, a szálloda, az étkezés, sok esetben mindez duplázva, ha edző, vagy szülő kíséri a teniszezőt. Itt nincs a versenyzők önálló szállításáról gondoskodó sofőr, terül-terülj asztalkám a VIP étkezdében, elvétve akadnak nézők a pálya mentén, sok helyütt luxusnak számít, ha napernyő kerül a hőségben a pihenőpad fölé, vagy ha van ingyen ivóvíz meccs közben. Nincs labdaszedő, nincs vonalbíró, a selejtezőkben még játékvezető sem segédkezik.
Az utazási költségek, a repülőjegyek vásárlása (s a versenyben való szereplés függvényében: átírása) felemésztik a büdzsé nagy részét. S ott van még az edző bérezése is. Az amerikai újság a magyar játékos édesanyját idézi, aki elmondta, hogy utazásszervezésnél, szálláshely bérlésnél, étkezésnél, taxiszámla kifizetésnél, minden költségnél észnél kell lenni, hiszen évi átlagban százezer dollárt emészt fel a versenyeztetés - s ez az összeg megduplázódik, ha utazó edző társul a játékoshoz. Ehhez képest Fanny idei verseny-nyereményei 25 ezer dollár körül mozognak...
A NY Times részletesen ismerteti a magyar tinédzser karrierjét, attól kezdődően, hogy Stollár Tibor edző édesapa és Varga Yvett, az egykori elsőligás teniszező, később fallabdázó édesanyja irányításával elindult a pályán, s 2012-ben megnyerte az Eddie Herr világhírű amerikai utánpótlástornát. Ezt követően három évig a floridai Bradentonban levő IMG Academy iskolájában fejleszthette tudását. Hazajött, de beleszaladt egy hullámvölgybe, így tavasszal visszatért Floridába, s Federico Rodriguez irányításával készült a versenyekre - többek között a charlestoni WTA viadalra, ahol az akkor a világrangsor 14. helyén álló orosz Vesznyina legyőzésével hívta fel magára a figyelmet. Nyár eleje óta Adam Altschuler vezeti az edzéseit, ő van vele ott a wimbledoni selejtezőn is.
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható:
https://www.nytimes.com/2017/06/26/sports/tennis/itf-pro-circuit-wozniak-stollar.html