search
Újjáépülhet, felébred Csipkerózsika-álmából a Honvéd-tenisztelep is
Újjáépülhet, felébred Csipkerózsika-álmából a Honvéd-tenisztelep is

 

Tízmilliárd forintért, kiemelt beruházáséként épülhet a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont. Megújul a Davis Kupa-meccsek legendás helyszíne, s az egykori Honvéd-tenisztelep is.

A Dózsa-stadion helyén épülő létesítménybe már az idén tavaszra ATP-versenyt, őszre pedig a junior Davis Kupa, Federation Kupa világdöntőit tervezték, 2018-ra azonban készen állhat a régi-új teniszközpont.

Az ingatlanok állami tulajdonba adásáról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek tárgyalnia kell a Fővárosi Önkormányzattal.

A nemzeti teniszközpontot a Nemzeti Sportközpontok építteti meg.

Több mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén véglegesített, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok, ez azonban az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a nominális bevételi, kiadási főösszegre és végleges hiányszámra vonatkozó kérdésére azt közölte: tekintettel a költségvetés-technikai átvezetésekre, ezeket a számokat az egységes módosító javaslatban véglegesítik, és ezekről június 12-én szavaz az Országgyűlés.

Tízmilliárdért, kiemelt beruházáséként épülhet a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont. Az erre kijelölt telek a Margitszigeten a Premontrei Konvent műemlék épület, illetve a Palatinus strand a pénteken megjelent kormányrendelet szerint. A rendeletben csak helyrajzi számokkal szerepeltetik azokat az ingatlanokat, amelyek állami tulajdonba adásáról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek tárgyalnia kell a Fővárosi Önkormányzattal.

A 23800/2-es helyrajzi számon a Premontrei Konvent műemlék épülete, a 23800/4-es helyrajzi számon pedig a Palatinus strandot tartják nyilván. A nemzetgazdaságilag kiemelt státuszt kapott beruházás helyszíne 23800/6-os helyrajzi számon nyilvántartott Sirály csónakház is.

Vélhetően a lassan egy évszázada húzódó, s a tervek megvalósítását mindig gátló tulajdonjog rendezéséről van szó. Nem a Palatinus, vagy a Szent Mihály kápolna, illetve a Sirály csónakház lerombolásáról van szó, hanem arról, hogy a kacifántos tulajdoni viszonyokat tisztázzák.

A múlt század 30-as éveiben ugyanis, amikor 1937-ben bővítették a már két évtizede működő strandot, a Főváros elvette az akkori Magyar Tenisz Szövetség tulajdonában levő telek egy részét,  s a Palatinus fürdőnek írta át - így fordulhatott elő az a különös tulajdonjogi helyzet, hogy a Dózsa centerpályáján a tribün és a játéktér egy része valójában a fürdő tulajdonában van ma is...

Hasonló telekadat-korrekció valószínűsíthető a premontrei műemlék épület tulajdonosával. A kápolna több száz méterrel a sporttelep mellett, az út túlsó oldalán, az erdős területen található - ám a telek, vélhetően átnyúlik a teniszpályákig. A Dózsa pályák északi részén levő egykori napközis otthonról van szó, a főút és a part között - gyanítható, hogy a kárpótlások során ezt visszakapta az egyház, mint egykori egyházi tulajdont, ezért van most az ő nevükön.

A Sirály csónakház telke viszont az egykori Honvéd teniszpályák szomszédja. A sziget pesti oldalán levő, a Hajós Alfréd Sportuszodával egy vonalban levő, hajdanán nagy forgalmú és elegáns teniszklub szintén felújításra szorul, évek óta kihasználatlanul, gyomosan áll.

A szigeti teniszprojektnek a az egykori Honvéd-pálya rendbetétele is része, így valószínűsíthető, hogy a munkálatok megkezdése esetében itt is tiszta tulajdoni- és telekviszonyokat akarnak teremteni.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline