search
Tóth Amarissa színvonalas meccset vívott, közel állt az újabb bravúrhoz
Tóth Amarissa színvonalas meccset vívott, közel állt az újabb bravúrhoz

Tóth Amarissa karrierje legnagyobb győzelmét aratta szombaton a Budapest Ladies Open selejtezőjének első fordulójában, ám vasárnap nem sikerült ismételnie. Nagy Adrienn is a top százhoz közeli játékostól szenvedett vereséget, ami igen biztató további karrierje szempontjából.

A két fiatal párosban együtt indul, s bár egy nagyon erős cseh kettőst kaptak, mindketten elszántan készülnek a mérkőzésre.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Vasárnap lezárultak a Római Teniszakadémián zajló Budapest Ladies Open selejtező táblájának küzdelmei, amelyben két magyar Tóth Amarissa Kiara (WTA 627.) és Nagy Adrienn (WTA 515.) vehetett részt szabadkártya révén. A 125-ös WTA-tornára  igazán válogatott mezőny gyűlt össze, így a két fiatal magyar is kemény ellenfelet kapott a selejtezők szombati első fordulójában.

Nagy Adrienn a világranglistán pillanatnyilag 139. helyen rangsorolt Andreeva ellen kezdett, s egyáltalán nem látszódott a köztük lévő, majd négyszáz helynyi különbség. Az MTK 21 éves teniszezője nagyszerű játékkal rukkolt elő, s már 6:3, 4:0-ra vezetett, amikor fordult a kocka.

− Nem éreztem, hogy bármi különösebb történt volna, agresszívabb és stabilabb lett, ritkábban rontott – idézte fel a fontos pillanatot Nagy Adrienn a találkozót követően. – Addig egyébként nagyon jól ment a tenisz, azt csináltam, amit elterveztem. Az utóbbi években nagyon sokat játszottam salakon, s ennek megfelelően a stílusom is változott, a megbízható, pörgetésekkel színesítettet erőltettem. Az elmúlt időszakban azonban váltottam, próbálok visszatérni a korábbi, jóval agresszívabb keménypályás játékomhoz, s most ennek köszönhetően tudtam sokáig leirányítani az ellenfelemet. A döntés tehát jó, a jövő vélhetően ebben van.

Adrien persze csalódott volt a vereség miatt, ám ezúttal számos előremutató, jó dolgot lehetett kiemelni. Egyrészt a játékát, másrészt pedig azt, hogy a világranglista augusztus végi 130. helyezettje ellen ki-ki meccset tudott játszani (3:6, 7:5, 6:1). S hogy ilyen közel volt a bravúrhoz, az inkább reményt ad neki a folytatáshoz. Ráadásul a Budapest Ladies Openen sem ért még véget számára a program, hiszen párosban éppen Tóth Amarissa oldalán lép majd pályára. S bár nyomban az első fordulóban, a cseh Detiuc, Kolodziejova kettős elég nagy falatnak ígérkezik – idén már két 60 ezres ITF-tornát nyertek együtt –, nagy elszántsággal várják az újabb bizonyítási lehetőséget.

Tóth Amarissa ráadásul szombaton óriási bravúrt hajtott végre a szlovák Kuzmova (WTA 140.) legyőzésével (6:4, 6:1). S ezzel a 24 éves kassai lány skalpja lett az eddigi legértékesebb a Vasas teniszezőjének gyűjteményében.

− Nem ismertem, nem tudtam mire számítsak ellene, csak annyi információm volt róla, hogy nagyokat szervál. De nem volt vesztenivalóm, s én minden tőlem telhetőt megtettem a győzelemért. Utóbbiban óriási része volt annak, hogy egy új játékstílust gyakorlok, felszálló ágból, erősen, laposan igyekszem megütni a labdákat, nem hagyva időt az ellenfelemnek. Ez szombaton remekül működött is, a mai napon azon nem volt elég az újabb bravúrhoz – beszélt a szombati győzelemről Tóth Amarissa, a vasárnapi második fordulós találkozót követően, amelyet a brazil Alves (WTA 165.) ellen játszott, s veszített el (4:6, 6:1, 4:6). Pedig a harmadik szettet is ő kezdte jobban, nyomban breakelte ellenfelét, s már 3:1-re is vezetett.

− Nem volt még elég időm arra, hogy ez az új stílus rögzüljön, nem gyakoroltam be eléggé. Csak azt sajnálom, hogy így is meg lehetett volna a győzelem, a vége picit szerencsétlenül alakult. De jó úton járunk, s ha többet játszhatnák ilyen szinten, akkor én is nagyobb léptekkel haladhatnék előre – értékelte vasárnapi teljesítményét Tóth Amarissa, aki a közönségnek is megköszönte a biztatást, amellyel két napon keresztül támogatták, s most már ő is a páros bemutatkozásra készül Nagy Adrienn oldalán.

A nézők között ott volt Csordás Attila, Mimi egyik nevelőedzője is, aki négy és fél évesen ismerte meg a játékost, és nyomban tudta, hogy igazi csiszolatlan gyémánt került a CSO-KO Tenisziskolába. A nyolc közös év után a tehetséges kislány új utakra lépett, ám korábbi mestere azóta is folyamatosan segíti, ha szükséges van rá, ott van mellette, a meccseit pedig semmi pénzért sem hagyná ki. A klub másik két edzője, Ledényi-Kovács Viktória és Szilassy Réka is csak azért hiányzott a lelátóról, mert szombaton a CSO-KO Play and Stay játékosait kísérték el az országos csapatbajnokságra, vasárnap pedig maguk is csb-meccset játszottak.

 

toth amarissa csordas al 2022toth amarissa csordas al 2022Csordás Attila és Tóth Amarissa

 

− Számomra most egyáltalán nem fontos, hogy min ment el a meccs, az eredmény csak másodlagos – véli Csordás Attila. – Ilyen fantasztikus hangulatú kvalis találkozón talán még soha nem is voltam, s ezt elsősorban Miminek köszönhetjük, aki nemcsak színvonalas játékkal rukkolt elő, de küzdött, hajtott is. Talán, ha a tenyeres rövid kereszteket többször merte volna alkalmazni, még a meccs is meg lett volna. S bár tudom, hogy nagy dolgokra képes, a pillanatnyi helyzetben óriási teljesítménynek tartom, hogy egy száz körüli játékos ellen ilyen szoros eredményt ért el. Biztos vagyok benne, hogy el fog jutni a legjobbak közé, mert megvan benne a szikra. S egyszerűen csak annyival különb a többieknél, hogy hihetetlenül akar. Végül pedig már csak ez számít a sok-sok jó teniszező között. No és persze az edzésmunka, annak is leginkább az intenzitása. Nagyon büszke vagyok Amarissára.

A mérkőzést végignézte az MTSZ férfi szakágának utánpótlásért felelős edzője, Kisantal Péter is, aki a lelátóról ugyan, de folyamatosan biztatta, űzte, hajtotta a 19 éves játékost. A mérkőzést követően pedig ő sem a vereség ténye miatt volt elkeseredve.

− Mimi láthatóan nincs hozzászokva ehhez a tempóhoz – értékelte a látottakat Kisantal Péter. – Hiába játszott remekül, hiába próbált meg mindent, hogyha az edzéseken kisebb intenzitással dolgozik. Pedig ma egyértelműen bizonyította, hogy itt a helye, száz körüli játékosokat is meg tudna verni, s akár több fordulót is mehetne a hazai rendezésnek köszönhetően. A kiemelt játékosokkal kiemelten kell foglalkozni, s ez a teniszedzések intenzitására éppúgy vonatkozik, mint az erőnléti képzésre. Ez a látottak egyértelmű tanulsága.

A főtábla első napján, hétfőn Babos Tímea kezdi a sort az osztrák Grabher ellen a center pálya harmadik meccsén, majd őt követi Gálfi Dalma a selejtezőből érkező amerikai Navarro ellen.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline