search
Nemcsek Gréta és Benke-Giosanu Izabella
Nemcsek Gréta és Benke-Giosanu Izabella

Öt érmet szereztek tavaly a korosztályos Budapest-bajnokságon a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiataljai, akik az idén is nagy elszántsággal készülnek a fővárosi csúcseseményre.

Az akkor még U12-esek között versenyző Nemcsek Gréta, immáron egy korosztállyal feljebb, ismét az esélyesek között található, mi több, a Benke-Giosanu Izabellával alkotott vasasos U14-es leányegyüttes, a csapatversenyben is favoritnak számít.

 

(Lapszemle: vasassc.hu) * A két fiatal teniszező hölgy az elmúlt héten Szerbiában, a Tennis Europe 2-es kategóriás U14-es tornáján vett részt, Szávay Blanka irányításával, s párosban a döntőig meneteltek. De egyesben is megállták a helyüket, hiszen Nemcsek Gréta az elődöntőig, Iza pedig a negyeddöntőig jutott.

A népligeti Építők pályán kedden kezdődött Budapest-bajnokság előtt ez mindkettőjük számára biztató, bár a nemzetközi szereplést már korábban megkezdték, mégpedig két hazai rendezésű TE-tornával.

A május végi BTC Kupán, a Városmajorban, Benke-Giosanu Izabellának jött ki jobban a lépés, hiszen második lett, miközben Nemcsek Gréta a legjobb nyolc között végzett. No persze, ebben annak is nagy szerepe volt, melyikük, mikor találkozott a későbbi győztes Kardos Lorával, hiszen mindketten tőle szenvedtek vereséget. Gréti esetében egy enyhébb vállsérülés nehezítette a helyzetet, amely miatt az egy héttel későbbi Alfa TI Kupán ő el sem indult, Iza viszont párosban döntőzött.

- Ahogy sejtettem, nem volt súlyos a sérülés, s az egy hét pihenés éppen elég volt a gyógyulásra – beszélt a BTC-n tapasztalt nehézségekről Szávay Blanka, aki tavaly októberben vette át szakosztályunk vezetőjétől, Bocskay Józseftől Nemcsek Gréta felkészítését. – Büszke vagyok arra, hogy Gréti ennek ellenére, a saját döntéseként, hősiesen végig küzdötte ezt a presztízsmeccset Lora ellen. Ez most fontosabb volt a számszerű eredménynél. De egyébként is annak örülök a leginkább, ha látom a fejlődést és az edzéseken tanultakat a meccsen is megpróbálja alkalmazni. Ez most, Szerbiában, végre sikerült is, a harmadik, igen nehéz mérkőzés második szettjétől például megcsinálta azokat a dolgokat, amelyeket Lora ellen még nem mert. A következő meccsen sajnos elég nehéz körülmények között kellett játszania, esett, hideg volt, Gréti pedig még csak tanulja az ezekhez való alkalmazkodást.

 

szavay blanka es nemcsek greta 2022szavay blanka es nemcsek greta 2022Szávay Blanka és Nemcsek Gréta

 

S hogy mit is vár el tanítványától Szávay Blanka? Elsősorban rendíthetetlen küzdeniakarást, valamint az edzéseken tanultak, mint amilyen a határozott belépések, pörgetett és lendített röpték alkalmazását, valamint a pontok gyorsabb befejezését. A Budapest-bajnokságon is az lesz az elsődleges cél, hogy a harcos hozzáállás maximálisan a helyére kerüljön.

- Iza nagyon szépen ment végig ezen a három nemzetközi tornán, ami sokat tett hozzá az önbizalmához – tért át Benke-Giosanu Izabella teljesítményének értékelésére Szávay Blanka, aki a Szerbiában látottakat a Folyondár utcai tapasztalataival is kiegészítette. – Bocskay József a tornák előtt sokat foglalkozott vele mentálisan, és az ütéseit is kifejezetten rendbe tette. Egyedül a szervájával nem voltam elégedett, nagyon sok kettőshibát vétett, de emögött az áll, hogy a magánedzésein ütőfogást váltottak. Ebben a helyzetben pedig nincs mit tenni, addig kell gyakorolni, amíg nem lesz ismét biztos az adogatása. Összességében nagyon stabilan játszott ezeken a tornákon, remélem ezt a jó tulajdonságát a jövőben is megtartja.

A szerb viadalon Iza a legjobb nyolc között az első kiemelt, későbbi győztes, hazai játékostól, Popovskitól szenvedett vereséget, akit a Vasas szakembere, Szávay Blanka, igen képzett, jó teniszezőként jellemzett. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát és szerb versenyzők leginkább mégis az akarati tényezőkben múlják felül a mieinket, éppen ezért a közeledő Budapest-bajnoksággal kapcsolatban is elsősorban azt kérte Nemcsek Grétától és Benke-Giosanu Izabellától, hogy harcosságban és győzniakarásban emelkedjenek társaik fölé. A technikai és taktikai tudásukon úgyis folyamatosan dolgoznak a Folyondár utcában, s ennek hosszútávon automatikusan jelentkezik majd az eredménye. No persze, csak akkor, ha ehhez a kellő akarat is társul a részükről.

A Budapest-bajnokságon Gréti és Iza egyesben és csapatban egyaránt megméreti magát, s bár előbbiben is az esélyesek közé tartoznak, ketten együtt, kifejezetten győztes párost alkotnak. Sokat játszanak együtt, értik és érzik egymás minden rezdülését. S noha Szerbiában nem sikerült a közös végső győzelem, a Népligetben minden adott ahhoz, hogy a főváros legjobbjai lehessenek, s ezzel az ob-ra is kvalifikálják magukat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline