search

Ha átszámoljuk, körülbelül 4,2 milliárd forint.

Sok vagy kevés? Egy dollár is sok lenne, ám ha az elmaradt Fed Kupa rendezés kapcsán az eredetileg perelt összeget nézzük, akkor annak "csak" bő egynegyede a bírság.

Sikernek azonban aligha nevezhető a feleslegesen bevállalt rendevény kasszazárása. Ki fizeti mindezt?

 

(MTI-hír) * A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 12 millió dollár (körülbelül 4,2 milliárd forint) megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt.

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint a CAS az ITF Licensing Limited (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már nyolcmillió dollárt megfizetett.

Az ITFL azután indított pert, hogy a 2020-as verseny kétszeri közös halasztását követően a magyar fél a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel a rendezési szerződés lehetetlenülését állapította meg. Az MTSZ arra hivatkozott, hogy a finálé lebonyolítása a Covid-helyzet miatt súlyos egészségügyi kockázatot jelentett volna, és „a pandémia gazdasági hatásaira tekintettel sem lehetetett indokolt olyan események megrendezése, amelyek sikere az új formátumban történő megrendezés miatt nem lehetett ismert”.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában az MTSZ egyértelmű sikerként értékelte a döntést, mert a rendezés összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20,6 milliárd forintot (akkori árfolyamon 71-72 millió dollárt) jelentősen meghaladta volna. „Ekként a CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ és annak elnöksége több mint húszmilliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek” – áll a közleményben.

Az ITF tavaly május elején közölte, hogy nem Budapest ad otthont a női tenisz Billie Jean King Kupa döntőjének, és új helyszínt keres a koronavírus-járvány miatt kétszer elhalasztott magyarországi eseménynek. Előzőleg az MTSZ áprilisban bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt nem tartja megvalósíthatónak a 2020 márciusáról 2021. április 13–18-ra áttett budapesti finálé lebonyolítását sem a Papp László Sportarénában. Magyarország eredetileg három évre nyerte el a rendezési jogot.

A tavalyi finálé végül Prágában volt novemberben. A tizenkét csapatos tornán a magyarok rendezőként vettek volna részt, ami így nem valósult meg, és a kanadaiak indultak helyettük.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline