search
A portugáliai tornagyőzelem, 2022 tavaszán
A portugáliai tornagyőzelem, 2022 tavaszán

Marozsán Fábiánt egy kisebb sérülés és egy betegség állította meg az év eleji sikerei folytatásában.  A GYAC játékosa az idény végéig száz helyet szeretne még előbbre lépni az ATP világranglistáján.  Edzőjével, Palágyi Miklóssal a szerván és a röptén dolgoztak a legtöbbet az utóbbi időben.

 

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * A márciusi, portugáliai 25 ezer dolláros ITF-tornán aratott egyéni győzelem több szempontból is fontos volt Marozsán Fábián (ATP 335.) számára. A 22 éves játékos ebben a kategóriában korábban egyetlen végső sikernek örülhetett, annak is párosban, még 2019-ben Gyulán, Borsos Gábor oldalán. Az évek alatt 15 ezresen ugyan összesen kilenc trófeát gyűjtött be, egyesben tavaly hármat is, ám számára most már ennél jóval magasabban van a léc. Ahogy a Next Generation hazai magyar legjobbjainak, Piros Zsombornak (ATP 189.) és Valkusz Máténak (ATP 309.), úgy neki is a Challenger-tornákon való részvétel jelenti a tudásához mért kihívást.

Ehhez persze neki is határozottan kell menetelnie a világranglistán, amelyen tavaly novemberben – többek között a bergamói Challenger tornán elért elődöntőjének köszönhetően – lépett be először az első négyszázon belülre, idén áprilisban pedig a 324.-en érte el eddigi pályacsúcsát.

− Az év elején volt néhány védendő pontom, amik kiestek, ám a huszonötezres győzelemmel, amely a szezon kezdetén különösen értéke, pótoltam őket, s egy jó sorozat indult a számomra – idézte fel a tavasz legfontosabb pillanatait Marozsán Fábián, aki Horvátországban, a Zagreb Open kvalifikációs küzdelmein lép pályára. – S bár akkora lépést, amekkorára vágytam, sem Franciaországban, sem Portugáliában nem tudtam tenni, annak nagyon örültem, hogy mindkét esetben sikerült felküzdenem magam a főtáblára, Oeirasban még az első körön is túljutottam. Egyedül Madridban veszítettem a kvalifikáció második meccsén, de ott meg is sérültem, a jobb combomban lett egy mikroszakadás, ami miatt négy-öt napot pihennem kellett.

A GYAC játékosa szerint egyáltalán nem volt könnyű a rövid kényszerpihenőről való visszatérés. Elveszítette az a kifejezetten jó érzést, amely Madrid előtt jellemezte. A spanyol fővárosban fejben, játékban és kondiban egyaránt tökéletesen összeszedett volt, amelyet az azt megelőző remek széria is bizonyított.

Pedig a portugáliai 25 ezer dolláros összdíjazású ITF-tornán eleinte úgy tűnt, Fábinak egyáltalán nincs szerencséje. Éppen nem fért be a kiemeltek közé, s kilencedikként éppen a nyolcadik teniszezőt kapta első ellenfélként. Az időjárás sem igazán kedvezett, sokat esett az eső, s edzésekre sem nagyon volt lehetőségük. Az első fordulóban, a spanyol Menendez-Maceiras (ATP 352.) ellen még az addiginál is hidegebb és szelesebb időben lépett pályára.

− Nagyon rosszul játszottam, de a második szettre feljavultam, s így végül sikerült kiegyenlíteni – elevenítette fel a portugáliai siker körülményeit Marozsán Fábián. – Ekkor mindkettőnk legnagyobb meglepetésére a bíró a közelgő viharra való tekintettel meccs-tiebreaket jelentett be, ami az ellenfelemet teljesen destabilizálta. S bár úgy érzem, ritkán van szerencsém a pályán, itt most jól jött ennyi segítség. A következő ellenfelemről tudtam, hogy nagyon jó játékos, ellene nagyon okosan, taktikusan teniszezve nyertem. Egyetlen könnyebb meccsem volt, mégpedig a harmadik fordulóban, de ez azért jött különösen jól, mert a sok eső miatt már aznap pályára kellett lépnem az elődöntőben. A spanyol Moro Canas ellen végül óriási küzdelemben tudtam fordítani és nyerni. A döntőt másnap reggel játszottuk, jóllehet előző nap későn zártunk, de az időjárás határozta meg a programunkat. Meccs közben le is szakadt az ég, így pályát kellett váltanunk, ami nekem jobban sikerült. Ezt követően már csak Challenger-tornákon indultam, és a jövőben is ezt fogjuk erőltetni. A selejtezőkben szeretnék úgy megerősödni, hogy a nyár közepére állandó résztvevője lehessek a főtábláknak.

Utóbbi azonban Marozsán, és edzője, Palágyi Miklós egy másik tervével is összecseng, ez pedig a Grand Slam-tornák selejtezőtábláján való indulás jogának kivívása. Erre szerintük először a US Openen lenne lehetősége a fiatal magyar teniszezőnek, ám ehhez még legalább száz helyet javítania kell a helyezésén a következő hónapokban. Szerencsére a jobb körülményeket és színvonalasabb mérkőzéseket biztosító Challenger-tornákon való szereplés Fábinak is erősítette a harci kedvét és elszántságát.

− Mindenki szívesebben játszik ezeken az ATP-tornákon, mint az ITF Futures viadalokon, s az utóbbikon töltött hosszú évek után ez most új motivációs erővel is szolgál. Kicsit sarkítva úgy is fogalmazhatnék, hogy a Challengereken már igazi teniszezőnek érezheti magát a játékos. S bár fontos a lelkesedés és a hit, azért a teniszben is folyamatosan lehet és kell is fejlődni ahhoz, hogy a már említett céljaimat elérjem. Úgy érzem, a szervám sokat javult az utóbbi időben, és a röptém is jobb lett. Edzésen már mindkettő a tervezett szinten megy, most azon dolgozunk, hogy a meccseken is kihozzam magamból a tanultakat. Ami még nagyon fontos, az a jó ütemű ritörn, azzal nagyon sok fontos pillanatban lehet értékes pontokat elcsípni. Ezen a szinten ugyanis már mindenkinek hasonlóan jó az alapvonaljátéka, ebben nem látok óriási különbségeket. Az apró finomságokon viszont akár meccsek is múlhatnak – foglalta össze pillanatnyi érzéseit Marozsán Fábián, aki a madridi kisebb sérülést követően a héten, Ausztriában kívánt visszatérni a körforgásba.

A mauthauseni challenger-torna selejtezőtáblájának első fordulójában a szabadkártyás osztrák Sorgert verte 6:2, 6:1-re, a másodikban azonban feladni kényszerült mérkőzését a szerb Sabanov ellen 3:6, 7:6(2), 4:1-es állásnál. Ezúttal egy vírusos megbetegedés akadályozta meg Fábiánt a céljai megvalósításában, amelyből szerencsére gyorsan meggyógyult.

S mivel a teljes kivizsgálás negatív eredményt hozott, Marozsán szombaton már el is utazott Zágrábba, a következő betervezett tornájára. Ám az csak a helyszínen, a rajt előtt fog kiderülni, mennyit is vett ki belőle a betegség. Ha a vártnál többet, akkor a sikeres visszatérése is tolódik picit. A végcél azonban nem változik. Az évvégére az első 220 környékére kerülni az ATP világranglistáján.

Frissítés, hétfőn:

Fábi főtáblára jutott a zágrábi ATP Challengeren. A 22 esztendős teniszező szetthátrányból fordítva 4:6, 6:4, 6:1-re győzött a bosnyák Aldin Setkic (372.) ellen.

 

marozsan valkusz a davis kupaban 2022marozsan valkusz a davis kupaban 2022Valkusz és Marozsán a Davis Kupában

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline