search

A szabadkártyás Szerbia kapta a kizárt címvédő oroszok helyét a Davis Kupában.

Szerbia eredetileg Wild Card pozícióját a márciusi selejtezők egyik vesztese veheti át. Az ITF még nem döntött.

Egy a tizenkettőhöz az esély, hogy Magyarország legyen a kedvezményezett.

 

(ITF/tenisz-palya.hu) * Nagy valószínűség szerint a hollandoktól 4-0-as vereséget szenvedett Kanada lesz a szerencsés vesztes.

Az International Tennis Federation (ITF) – ahogy honlapján jelezte – március elsejével függesztette fel az oroszok, valamint az ukrajnai háborúban őket segítő fehéroroszok nemzetközi szereplését, és most döntött, kik pótolhatják az oroszokat.

A női Billie Jean King-kupát (korábbi nevén Fed-kupa) az oroszok nyerték tavaly, és így automatikus résztvevői lettek volna az idei sorozat 12-es döntőjének. Helyükre Ausztrália – mint a 2021-es elődöntő legmagasabban jegyzett vesztese – került az idei, novemberi fináléba. Ugyanakkor a szlovák együttes, amely selejtezőt vívott volna az ausztrálokkal áprilisban, szintén továbbjutott.

A férfiaknál érdekes helyzet alakult ki.

A Davis Kupában az oroszok szintén címvédőként léptek volna pályára, és jutottak be alanyi jogon az idei 16-os döntőbe. Az ITF ebben a sorozatban is a legmagasabban jegyzett elődöntős vesztest, azaz Szerbiát juttatta tovább a fináléba, amelyet első körben (a nyolcaddöntővel) szeptember 14-18., majd november 23-27. között (negyeddöntővel, elődöntővel és döntővel) rendeznek.

Szerbia játék nélküli továbblépésével lesz még egy csapat, amely döntőbe kerül, erről később határoznak, akárcsak a helyszínekről.

A selejtezők legjobb rangsorú vesztese Kanada (Davis Kupa rangsora: 6.) volt, ám mivel nem jelölték ki most automatikusan, akár az is előfordulhat, hogy a 11 további vesztes valamelyike lesz az ITF döntés kedvezményezette.

Íme a Wild Card lehetőségre váró selejtezős vesztesek listája: Kanada (6.), Ausztria (16.), Kolumbia (17.), Csehország (18.), Japán (19.), Ecuador (22.), Brazília (24.), Magyarország (26.), Szlovákia (27.), Finnország (28.), Románia (30.) és Norvégia (32.).

Egy biztos: ha maradunk, akkor kiemeltként várhatjuk a szeptember közi párosítások sorsolását. A lehetséges ellenfelekről, s az esetleges helyszínekről korábban ITT írtunk.

Fehéroroszországot is érintette a kizárás. Ők a belgákkal selejteztek volna áprilisban a feljutásért, de így a belgák meccs nélkül kerültek be a 12-es finálé mezőnyébe.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline